2018. feb 13.

Harmadik bugyor

írta: Hálomlábú Kobla
Harmadik bugyor

Fotó: Szász Zita

Klára, a keresztespók egy alagsori lakásban lakott a belvárosban. A bérház a környék eklektikus épületeihez képest egészen jó karban volt, dacára annak, hogy egy világháborús repeszgránát himlőfoltjai éktelenkedtek a belső udvar falain, míg a homlokzatot egy forradalmi géppisztolysorozat csúfította el. Klára a fényszegény környezet ellenére szerette ezt a nagy melák házat. Egy saját ingatlan, az ő korában, pláne ilyen pazar lokációval igazán ritkaságszámba ment pók körökben. Klára erre büszke is volt, csakúgy mint nemes vérvonalára, éppen ezért pontosan tudta, hogy honnan jöttek ősei és azt is, hogy mivel tartozik nekik. A felmenők a távoli múltban, a Hatvany bárók sárvári birtokán ...

Tovább Szólj hozzá

Z Szász Zita

2018. feb 01.

Második bugyor

írta: Hálomlábú Kobla
Második bugyor

Fotó: Szász Zita

- Húszezer, ha összehányja a kocsit, mondta a taxis K-nak és közben gyanakodva méregette Z-t a szeme sarkából. Z nézett ki már jobban is élete során, tehát a sofőr aggodalma mindenképpen indokoltnak tűnt. Z sem volt biztos magában, éppen ezért nagyon ügyelt, hogy a hegyről lefelé vezető kanyargós úton ne uralkodjon el rajta a tengeribetegség. Halántékát megtámasztotta a hideg üvegen, ez valamelyest javított a komfortérzetén és enyhítette a gyomorszáj környéki nyomást.
A sofőr tisztára úgy nézett ki, mint Jabba a hut, úgyszólván teljesen kihasználta az autója helyadottságait, ahogy sunyin pislogó zsírkupacként töltötte ki a vezetőülés támlája és a pedálok által határolt teret.
K, akinek eddig a ...

Tovább Szólj hozzá

Z Szász Zita

2018. jan 25.

Első bugyor

írta: Hálomlábú Kobla
Első bugyor

Fotó: Szász Zita

Z a csendre eszmélt. A zenét, az éltető köldökzsinórt, ami az éjszakához kötötte kegyetlenül elvágták és most magányosnak érezte magát, ahogyan kialvatlan, véreres tekintetét végighordozta az ismeretlen, csata utáni tájon. A szobában volt egy kanapé, egy asztal, az asztalon hamutartó, a hamutartóban csikkek, a csikkekben halál. A szobában továbbá egyszerre volt izzasztó hőség és csontig hatoló, hullaházi hideg. Jelen volt még a gomolygó füst látványa és szaga valamint két fikusz, az egyik már eltávozott oda, ahonnan fikusz még nem tért vissza, a másik még menthetőnek tűnt a kanapéról szemlélve, ahol Z is meghúzódott.
Későre járt már az idő és a buli is megdögleni látszott, árnyak sejlettek ...

Tovább Szólj hozzá

Z Szász Zita

2018. jan 23.

Nem elképzelhetetlen szituációk Mónos Margit és Mónos Mircella sziámi ikrek életéből.

írta: Hálomlábú Kobla
Nem elképzelhetetlen szituációk Mónos Margit és Mónos Mircella sziámi ikrek életéből.

Fotó: Icsu Renáta

Mozi, jegypénztár .

- Jó estét! Egy jegyet szeretnénk kérni a fél tízes Star Warsra. Közép középre ha lehet.
- Jó estét! Tíz soros a terem, ötödik sor ötös és hatos székre tudok adni. Jó lesz?
- Igen. Az ötösre.
- Háromezer hatszáz forint lesz.
- Bocsánat csak egy jegyet kértünk.
- Az lehet, de ahogy látom nem egyedül tekinti meg az előadást.
- Valóban, de csak egy széket foglalunk el.
- És nekem ezt miért kellene elhinnem?
- Talán mert láthatja, hogy a testvérem feje közvetlen az én fejem mellé nőt és nem csupán tolakodik, hogy az üvegen keresztül lélegezhesse be az ön gyomorproblémás szájszagát. Két fejünk van, de csak egy seggünk.
- Ne személyeskedjen kérem. Nekem nem feladatom, hogy ...

Tovább Szólj hozzá

vi Icsu Renáta

2018. jan 16.

Titok

írta: Hálomlábú Kobla
Titok

Fotó: Icsu Renáta

  A titok úgy öl, mint a lustaság. Még lélegzel ugyan, de már halott vagy. Még dobog a szíved, de már halott vagy. Reggelente felébredsz, megiszod a két kávédat, ráhamuzol a tükörtojásból visszabambuló, vigyorgó fejedre, de halott vagy. Lassan megszoktad, hogy élsz, de halott vagy. Ha szeretsz élni, akkor meg már rég halott vagy. Amikor először felsírsz, magadba szívod a világ összes titkát. Az, hogy van anyád, az nem titok, ott a melle a szádban, tehát létezik. Hogy van apád az sem titok, neki is ott van anyád melle, ami számára távoli emlék lesz még néhány hónapig, de a másnaposság sok mindenen átsegíti. Jól lehet vele kezelni a hiányt, mert a szenvedés ad valami pluszt. Az ember úgy érezheti, hogy ...

Tovább Szólj hozzá

vi Icsu Renáta

2018. jan 11.

Nosztalgia

írta: Hálomlábú Kobla
Nosztalgia

Fotó: Icsu Renáta

Anyám, egy lajosmizsei termékbemutatót követően varjúvá változott.
- Kislányom! Nem emlékszem, hogyan történt. Halványan dereng a húsleves meg a rántott hús krumplipüré, amit a masszírozógép bemutatása után adtak, de a desszert és a varjúságom között nem rémlik semmi. Az étel nem volt romlott, az biztos, mert tudod, hogy az orrom megvan ehhez. Harminc év konyhán az harminc év konyhán, még akkor is, ha fel van vizezve. Lehet a Krajcerné átkozott el, mert nem szavaztam meg, hogy ő legyen a nyugdíjas klub elnöke? Láttam a szemében a gonoszt mindig, de ma, bizsergett a csipőprotézisem is, miközben tapogatta az ezüstszálas horkolásgátló kispárnát. Pletykálták, hogy kicsit cigány, erre tessék, ...

Tovább Szólj hozzá

vi Icsu Renáta

2018. jan 04.

Vallomás

írta: Hálomlábú Kobla
Vallomás

Fotó: Icsu Renáta

- Neve?
- Barát Margitka.
- Margit. Margitka név nincsen.
- Magának nincs.
- Mikor és hol született?
- Pontosan tudja. Most mondom el ötödjére.
- Ezt vegyem úgy, hogy nem működik együtt?
- Vegye, ahogyan akarja. Adjon egy cigit.
- Kérem?
- Mikor levette a bilincset a kezemről, éreztem a szakállából áradó dohányszagot. Ráadásul izzadt a tenyere, száraz a szája széle, amit néha harapdál… Akkor ad egy cigit?
- Itt tilos a dohányzás.
- Maga mindig ilyen szabálykövető?
- Maga nem?
- Bizonyos tekintetben a szabályok megszegése is egy szabálykövetés.
- Amennyiben?
- Amennyiben nem döglünk bele.
- Miért ölte meg a férjét?
- Ez miért annyira fontos? Itt vagyok. Én tettem. Miért nem a bűnözőket üldözi? Ott az a sok ...

Tovább Szólj hozzá

vi Icsu Renáta

2017. dec 27.

Halszajoptika Kollektíva a MERSZ Klubban 2017. 12. 16.

írta: Hálomlábú Kobla
Halszajoptika Kollektíva a MERSZ Klubban 2017. 12. 16.

Idén utoljára december 16-án a Mersz Klubban léptünk fel, amiről Bancsik György készített egy remek, atmoszférikus anyagot. Az előadásunk anyaga a Halszájoptika és a Minek Kollektíva közös munkájának eredménye, ami ugyan blogunk oldalain a korábbi hetekben posztok formájában már megjelent, de azt hiszem, hogy ez a nagyjából fél órás videó érzékletes képet ad arról, hogyan is néz ki egy előadásunk.

Tovább Szólj hozzá

video hk Varga Imre Virág Krisztina bigor Nagy Zopán Nagy M. Hedvig Ferdinánd Zoltán Syporca Whandal Bancsik György

2017. dec 21.

Bizonyos szemszögből

írta: Hálomlábú Kobla
Bizonyos szemszögből

Fotó: Icsu Renáta

- Bámulsz.
- Hetvenkettő szilvesztere volt. Apád pezsgőt bontott, mikor anyád megmondta neki, hogy apa lesz. Jól felrázta, mint a filmekben, a dugó meg egyenesen a szemeim közé. Az a sárga folt, pont a feszület fölött. Ott sohasem meszelt le, mert akart egy emléket arról az estéről. Amúgy meg tudom, hogy tudod, hogy nézlek.
- Akkor most már tudom, hogy tudod, hogy tudom.
- És én is tudom, hogy tudod, hogy tudom azt, hogy tudod.
- Csináljuk ezt egész nap. Én tudom, hogy te tudod, hogy én tudom azt, hogy te tudod, hogy én tudom.
- Mi van, nincs itthon kávé?
- Nincs. Na, játszunk.
- De ezt a végtelenségig lehet játszani.
- Pontosan azért.
- Miért alszol nyitott szemmel?
- Nem akarok álmodni.
- És miért nem?
- Tényleg ...

Tovább Szólj hozzá

vi Icsu Renáta

2017. dec 19.

Kontraszt

írta: Hálomlábú Kobla
Kontraszt

Fotó: Icsu Renáta 

Kapaszkodom, tehát vagyok. Előre a múltba, átlósan a valóságra. Nyolcvanhétben a Máriahilferen. Öt darab fekete Denim.   „Le volt árazva. Egyet fizet, ötöt vihet. Nézd, ezt neked vettem észre. Impulse. Szeretlek.”
Eltelt húsz év, de még ma is felkapom a fejem a villamoson, ha valaki azt a lopott illatot árasztja magából. Hirtelen ott lesz a hangod, a mosolyod, a gesztusaid, hogy velem akarod leélni, és a csillagok az égről. Én, az emlékekre vadászó vizsla meg pitizek, a szívemet kilihegem a villamos padlójára, amin átgázol egy banyatank farháttal megtömve. Látod nem csak te vagy képtelen beérni egyetlen tyúk hátsójával. Szerettelek. Akkor hallgattam róla, vagy csak be voltunk rúgva, nem számít ma már. ...

Tovább Szólj hozzá

vi Icsu Renáta

süti beállítások módosítása