2015. dec 17.

Paraván

írta: Hálomlábú Kobla
Paraván

Fotó: Tóth Illés

„Közétek megyek, rendet kell tegyek az ti fejeitekben” - mondta az Úr mikor tele lett velünk a.
„Általléptem én a homályosság paravánját, melyet az ti kezeitek szégyenített tollal, filccel és filctollal” - gondolta a Teremtő, miközben csömörtől égő achillesszel ment illetve jött miközénk. Szóval itt volt. Megérkezett. Mindenkinek úgy, ahogyan őt várta. Munkásruhában, bő gatyában, csíkosban, pöttyösben, egyenruhában, gyerekkel a kezében, annak kezében unoka. Jöttek, mint egy megtréfált háromkirálymivagyunk, de egy dolgot sajnos otthon felejtett Ő, ezért hazament Ő. Mi pedig maradtunk a paraván innenső oldalán és töprengünk, már aki, hogy Isten nyelve szép vagy avítt. És még ezzel nincsen teljesen vége, mert nem hagyhatjuk ki azokat, akik a paraván peremén innen is és vissza is, sőt ha kedvük szottyan akkor még oda is. Igen oda, ahonnan Ő jön, nekik oda is szabad, sőt kéretik Ő általa, hogy szóljanak, szüljenek, szüreteljenek, na Ők nem töprengenek. Így vagyunk mi együtt. A nyáj. A rendetlen fejűek. A vágóhídon dalinkózva, míg a para vár.
vi

                             ------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Hát nem tudom, de szerintem eléggé szar arc vagy, ha pont most lépsz le, amikor valaminek közepén vagyunk. Miért nem akkor tetted fel roppant okos és lényeglátó kérdéseidet, amikor belefogtunk. Ja, hogy csak most látod? Hát ez kurva jó. Változtak a körülményeid? Csak megismerkedtél azzal a ribanccal, aki legyalulta az agyadat. Persze, menj csak, ez a legjobb megoldás az ügy kezelésére. Szerinted ez…
A kukucskalyuk 10 másodperc múlva zárul. Kíváncsi János válaszára? Ha követni kívánja mások nyomorult vergődését élőben, dobjon be a nyílásba újabb 200 forintot.
hk

Szólj hozzá

vi hk Tóth Illés