2016. máj 01.

Bicikli

írta: Hálomlábú Kobla
Bicikli

photo by morpho

Nekifutok, ballal elrugaszkodom, jobbal dobbantok a kapu bal szélén, onnan tolok egy szaltót, abból tigrisbukfenc a földön, felugrom a keróra, hátradőlök a bicaj felugrik én meg ott állok tanácstalan. Ok ez sikerült, de hogyan tovább? Még több ugrálás, még több szaltó, még több esés, még többször áll feje tetejére a világ, még több , még több, még több. Aztán unalmas lesz, aztán rutinból lesz, aztán dühből lesz, aztán meg szánalomból. Iszom inkább még egy sört.
vi

  ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nem mentek többet oda játszani. Pedig az volt az egyetlen hely a környéken. De nem lehetett. Ott lebegett a pálya felett az esemény minden mozzanata. Így ott maradt a bicikli, a kedvenc labdájuk és a kártyapakli.
A labdáról és kártyáról azt hazudták, valahol elhagyták őket, de a biciklit nem lehetett letagadni, és amikor a szülők felajánlották, hogy ők majd elhozzák, mélyen hallgattak. Szerencsére Piteknek volt annyi lélekjelenléte, hogy megfelelő magyarázattal szolgáljon, ezzel elhárítva a katasztrófát.
- Az úgy volt – fogott bele meséjébe Pitek, hogy azt hittük esni fog az eső, ezért gyorsan elszaladtunk szilvát szedni a Kováts-kertbe, de útközben szembejöttek valami idegen emberek, akiket sosem láttunk errefele, amúgy találkoztunk egy vaddisznóval és a malacaival, és úgy megijedtünk, hogy inkább hazafutottunk és elvi alapon nem hoztuk magunkkal a biciklit.
A hullát rá egy hétre találták meg a folyóban.

Szólj hozzá

vi morpho