Fotó: Szász Zita

- Húszezer, ha összehányja a kocsit, mondta a taxis K-nak és közben gyanakodva méregette Z-t a szeme sarkából. Z nézett ki már jobban is élete során, tehát a sofőr aggodalma mindenképpen indokoltnak tűnt. Z sem volt biztos magában, éppen ezért nagyon ügyelt, hogy a hegyről lefelé vezető kanyargós úton ne uralkodjon el rajta a tengeribetegség. Halántékát megtámasztotta a hideg üvegen, ez valamelyest javított a komfortérzetén és enyhítette a gyomorszáj környéki nyomást.
A sofőr tisztára úgy nézett ki, mint Jabba a hut, úgyszólván teljesen kihasználta az autója helyadottságait, ahogy sunyin pislogó zsírkupacként töltötte ki a vezetőülés támlája és a pedálok által határolt teret.
K, akinek eddig a figyelmét maradéktalanul lekötötte a Toblerone, olyan arcot vágott, mint akit rajtakaptak titkos szeretőjével.
- Rendben, nem lesz gond, - mondta, nem túl meggyőzően. A taxis bazedovos szemében furcsa fény villant.
- De úgy, hogy most ideadod a pénzt, az út végén meg visszakapod a viteldíjon felüli maradékot. Vagy itt kiteszlek benneteket a faszba.
K, akin látszott, hogy egyáltalán nincsen ínyére a dolog, végül arra jutott, hogy mégsem lesz jó, ha pénzzel tartozik Jabbának, mert még a végén széntömbbe fagyasztva végzi, ezért inkább előhalászta a húszast és kényszeredetten előreadta, amit a hut egyik nyúlványa körbefolyt és elnyelt.
Z mindeközben az életben maradásért, na meg K húszezreséért küzdött. Az eredeti ötlet, miszerint homlokát végig az ablakon nyugtatja, immár nem bizonyult életképesnek. A rossz minőségű úton a koponyacsont átvette az autó rezgéseit, émelyítő vibráció öntötte el agyát. A legrosszabb akkor volt, ha lehunyta a szemét, ezért tágra nyílt tekintettel ügyelt arra, hogy a nyaka kellően merev legyen, és ne érintkezzen az ablak üvegével. Ez több-kevesebb sikerrel ment is, így, hogy a gondolatát elterelje, a sötét párában úszó külvilágra próbált koncentrálni.
Sárga utcai lámpák ritmikusan fel és eltűnő hideg fényudvarai kísérték a taxit, ahogy a nyálkás ködben utat tört magának. Minél mélyebbre hatoltak a városban, annál nagyobb lett a köd körülöttük. Z nem tudta volna megmondani, hogy merre járhatnak éppen, és ezzel a taxisofőr is szemmel láthatóan így volt. Idegesen próbált felismerni legalább egy tereptárgyat, ami kapaszkodóként szolgálhatott volna, de mivel nem jött szembe semmi ilyesmi, ezért csak az út vonalát követve, lassan, nagyon lassan, megfosztva minden tér és időérzéküktől araszoltak előre. A motor hangját csak néha törte az ablaktörlő surrogása. Az autó lebegni látszott a ködben, és ha bármelyikük is vette volna a fáradságot, hogy a taxiból kiszállva kívülről szemlélje a látványt, rácsodálkozhatott volna a csillagközi porban repülő napsárga autó kivételes szépségére, a fényszóróiból áradó sugarak illékony pompájára, továbbá a bekapcsolt szabadjelzőre is, amely dicstelenül hirdette a munkavállalói lojalitás teljes hiányát. Z egy pillanatig eljátszott a gondolattal, hogy lehúzza az ablakot, hogy friss levegőhöz jusson, de az ötletet pánikszerűen vetette el, mert hatalmába kerítette egy megmagyarázhatatlan szorongás. Úgy érezte ezzel utat engedne valami testet nem öltő borzalomnak. Valaminek, aminek kint van a helye abban gomolygó, átlátszatlan és vészjósló masszában. A pánikhangulat minden jel szerint ragadós volt. A félelem szikrái felgyúltak és elektromos ívet húztak keresztül-kasul a taxiban, lángjuk átdöfte a szívet, fényük zöldre festette az arcokat, csattanásuk elfojtott minden szót.
Hirtelen kék villanás tűnt fel a mélyből, aztán még egy és megint egy újabb, rendszertelenül, de egyre sűrűbben és erősebben. Hatalmas világító fal rohant feléjük feltartóztathatatlanul, miközben rideg fénycsóvák vakították a taxiban ülőket. Jabba a kormányt, K a Tobleronet, Z a kapaszkodót szorította tiszta erőből, miközben a rémülettől tágra nyílt pupillákkal néztek szembe az elkerülhetetlennel. Kis híja volt, hogy a mellettük elszáguldó mentőautó nem törte le a vezetőoldali tükröt. Mintha a fülsiketítő sziréna magával vitte volna a ködöt, kitisztult az idő. Felettük a hold és a csillagok küzdöttek a fényszennyezéssel, alattuk aszfalt harcolt az erózióval, előttük meg a jövőjük keveredett konfliktusba a múltjukkal. Útjuk innentől csendesen, de egyre derűsebben telt. Ismerős környéken jártak, és ez pont elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a félelem felengedjen. Mire arra a térre értek, ahová eredetileg is indultak, a részegség is nyom nélkül elpárolgott, átadva helyét valamiféle tétova eufóriának.
- Tizennyolcezer-ötszáz a vége - mondta Jabba a hut, és hátra sem nézve nyújtotta azt a pofátlanul keveset, ami szerinte a húszezresből megmaradt. Z már éppen olyan szavakra nyitotta a száját, amiket utóbb talán maga is bánt volna, amikor K kezét érezte a vállán. K arca azt a bölcs, a végtelenséget a maga teljességében befogadó kifejezést tükrözte, ami kizárólag a sorsukat elfogadó haldoklók, és a sok szenvedést látott, idős szerzetesek sajátja. Z némán kitépte a nevetségesen kis összeget Jabba nyálkás csápjából, kiszállt és várta K-t, hogy ő is kövesse. De K-nak nem akaródzott még mozdulni, Jabba ettől pedig szemmel láthatóan ideges lett. Z behajolt az autóba, és rászólt K-ra: - Mi lesz, K? Induljunk!
De K csak ült, egyfajta megvilágosodás előtti mosollyal, majd oldalra fordult és csodálatos
magabiztossággal telehányta a taxi hátsó ülését. Néma öklendezéssel terítette be a világos üléshuzatot háromnegyed Toblerónéval, egy zacskó dunakaviccsal, öt szem kissé avas zselés szaloncukorral, egy jobb Twix-szel és egy bal Twix-szel, és egy tábla Manner nápolyival.
- Az üzlet az üzlet - mondta K a száját törölgetve a teljesen lefagyott taxisnak.
- Mehetünk végre? - kérdezte Z. K bólintott, kipattant a kocsiból és mindketten igyekeztek minél
messzebb kerülni Jabba a hut haragjától. Már messze jártak, bent a térről nyíló kis utcák között, és K szólalt meg először:
- Z, kérlek, nincsen véletlenül egy rágód? Z egy csomag rágót nyújtott barátja felé.
- Cukormentes… - sóhajtott lemondóan K, de azért csak elvette és szájába tömte a csomag tartalmának közel felét. Hangosan rágott, de ettől eltekintve némán, merészkedtek egyre mélyebbre az éjszakai városban.

Aknay Csaba