Fotó: Tóth Illés

  Az ablak gyűjtő. Keretével és árnyékával próbál élőt és élettelent lestoppolni. Tudja, ha becsukják, csak magától mindössze három virágot keretezhet, esetleg a lakásban lakó Babi nénit, meg a Cirmit a kanapén. De ha kinyitják, és megfelelően nyújtózik az árnyékával, akkor talán ezt az autót is megszerezheti. Nem azért, mert olyan nagy szüksége lenne rá. Csak maga a bekeretezés élménye vezérli. Hogy elmondhassa, hogy neki már egy autó is megvolt. Ez lenne ugyanis a legnagyobb eredmény, amit eddig elért.     Már pillanatokra befogott egy rakat legyet, jó ...

                                                                                                              Fotó: Varga Imre

Vizünk több mint hetvenöt százaléka test. A maradék az mocsár, történelem, képeslap és kiszáradt palackposta. Sokszor rajtakapták már. Mindig ugyanaz. Kétszer belelépni, pont oda, ahová megmondták, hogy nem lehet. „ Én csak boldog akarok lenni” - mondta. „Korábban kellett volna felébredni” - mondták. Minden reggel, pontban öttizenkettor, miután a folyó kimosta magából az előző este hordalékát, ott állt és bámult. Nem volt tolakodóan közel a meder széléhez, még nem döntötte el. Nézése átsiklott a túlpartra, ahol még hunyorogva ott állt az a vidám ...

Fotó: Varga Imre

Én hiszem, hogy igaz. Sőt, tapasztalatból tudom, hogy ilyen van. Nem egyszer fordult már elő, hogy szuperpozíciós állapotban volt a macskám, de gyanítom, Schrödingert nem tudnám meggyőzni róla. Pedig tényleg így van. Többször megesett velem, hogy teljesen biztos voltam benne, mögöttem ül, erre mikor hátranézek, nincs ott. A fizikusok valahogy úgy magyarázzák ezt, hogy az anyag képes egyszerre több állapotban is lenni, és a megfigyelőn múlik, hogy melyikben találja. Ezek szerint tehát én, mint megfigyelő, határozom meg a környezetem állapotát. Én, mint megfigyelő, akár élet és halál ura is lehetek. Csakúgy, mint minden más tudatos lény. Különös elgondolás, elismerem.

A macskám vajon mit tud erről az ...

                                                                                                       Fotó: Tóth Illés

Ahogy Lőric barát mondta a Rómeó és Júliában: Korai virág korábban hervad - fejezte be suttogva K. Mint idézet persze egyetlen formai követelménynek sem felelt meg, nevezetesen pontatlan volt, nem az mondta, akinek K tulajdonította, és még a szituációt sem találta el, amiben ezt a mondatot citálni illenék. P temetésén voltak, talpig feketében a tűző napon, érzetre 99,9% páratartalomban, fejükön kipával, kezükben kővel, hogy a halomra helyezhessék, ha már a rabbi is úgy gondolja végre, hogy P jobb helyen lenne kétméternyi föld alatt. Hosszú, monoton kaddis töltötte be ...

                                                                                                       Fotó: Aknay Csaba

-            Itt egy ló – mondta a férfi, mert a legbonyolultabb dolgokat, csak egyszerűen lehet megfogalmazni.

Ő tudta, hogy ez nem lehetséges, hiszen a lovak nem léteznek. Már évezredekkel ezelőtt kihaltak. Tehát az állítás maga a teljes képtelenség. Így jobb nem jutott eszébe, és ezt a választ adta:

-            Két lépésben le tudod ütni a bástyával.

-           Ez nem olyan – hárította el a férfi a segítő szándékot.

Ő megvonta a vállát, mert tulajdonképpen nem is érdekelte. Felőle akár egy egész ménes is sétálgathatott ...

                                                                                                              Fotó:  Barbay Csaba

Bolyongott a több száz éves épületben és véletlenül az alagsorba keveredett. Megcsapta az erős illat, a levetett cipők szaga, a falakba beivódott férfitestek izzadt árnyéka . Üres és csendes volt a szoba. Nagyon távolról két férfihangot hallott beszűrődni.  Járt itt, amikor 16 éves kamaszlány volt. Akkor valahogy  világosabb volt minden. Hirtelen villant át rajta élete minden szerelme, ahogy mélyen beszívta a rég elfelejtett férfiöltöző illatát.

Az öltöző barna színei és a férfiszag Bernarda Alba lányait is eszébe juttatta. Szerette volna, ha ...

                                                                                                        Fotó:  Barbay Csaba

Egyszer találtam egy csontot a kertben, miközben apámmal ültettem a krumplit. Lévén, hogy ő volt számomra akkor David Attenborough, MacGyver, Magnum, és Kiprich így egyben, könnyedén elhittem, hogy egy Dinoszaurusz Depresszianusz csontját tartom a kezemben. Nem volt túl súlyos, nem volt éles, semmi nem utalt arra, hogy ez volt az egyik legnagyobb, és mint később megtudtam a legnagyobbak között is a legszomorúbb állatok egyike. Leginkább egy lerágott disznócsontra hasonlított, annyi különbséggel, hogy apám azt mondta „ez egy dinoszaurusz darabja”. A világnak nagy ...

                                                                                                              Fotó: Barbay Csaba

Sietősen beszállt a kocsiba, ódivatú köpönyegével, mint Lugossy Béla, eltakarta arcát, csak űzött szemei látszottak ki, és sürgetőleg, suttogva azt mondta: Hajtson! Megvontam a vállam, úgysem volt más a terveim között. Behúzta a függönyöket, amin csodálkoztam, mert hát általában kíváncsian tekintgetnek ki, úgy mutogatnak az őstermelők standjaira az óváros főterén, mintha először látnának gombát, meg karfiolt. A szokásos úton elcsattogtunk a monolitok mellett. Kicsivel távolabb a római romok tájidegen törmelékként támasztották a középkori ...

                                                                                                              Fotó:  Puskás Erzsi

- Drágám te tiszta víz vagy.

- Igen, tele van a tököm a monszunnal. Szó szerint.

- Szerintem Amerikában nincsen monszun.

- Most már nincs. Itt van mind a lábam a között.

- Nem kaptad meg az állást ugye?

- Nézz rám. Szerinted úgy nézek ki mint egy wall streeti alkusz? És tudod, te tehetsz erről is.

- Hogyhogy én?

- Hol az esernyőm?

- A helyén. A garderóbban.

- Jó lenne, ha megértenéd végre, hogy ebben a lakásban nincsen garderób. Elköltöztünk, emlékszel?

- Akkor sem értelek. Mi az, hogy én tehetek arról, hogy te nem kaptad meg a ...

                                                                                                              Fotó: Varga Imre

Amikor elindult a verseny az élbolyban kezdett, és hamar az élre tört, mert futni azt nagyon tudott. A tanulásos akadályoknál biztosan tartotta vezető pozícióját, ebben segítette az éleslátást biztosító szemüvege, na meg roppant intelligenciája. A szabálykövetős labirintusban jó néhányszor eltévedt, és hirtelen a középmezőnyben találta magát. Ez után futott bele a gerinchajlítós feladatba, de akárhogyan is próbálkozott, toporgott, próbált hajolni, valahogy nem ment neki. A többség hagyományos stílusban görnyedve hagyta le, néhányan seggel előre, ...