Fotó: Icsu Renáta

— Itt vagy?
— Éva! Szervusz. Hogy kerülsz ide?
— Szevasz Péter! Hol van?
— Intézkedik. Világbéke, emberi jogok, olaj, ilyenek. Mi ez a kupleráj?
— Az életem.
— Romokban?
— Eddig bírtam.
— Pedig nem volt rossz dolgod.
— Nem?
— Látnád Ádámot.
— Egy lúzer. Mit gondolsz én miért kellettem? De ennyi volt. Azt akarom, hogy csinálja vissza. Az egészet.
— Te viccelsz.
— Neked jobbra, az a kétszáz kilós tömb. Az ott a terméketlen méhem. Életeken át nem fogant meg benne semmi csak a szégyen és a sajnálat. Voltam grófnő, kurva, mosónő, párttitkár, orvos, bérgyilkos, írónő. Sohasem adhattam csak elvehettem az életet. Nem taníthattam imádkozni, szeretni, gyűlölni. Középen a málladozó szikla, az a hitem, amit az emberiségnek adtam. Semmi értelme. Ezeket a köveket nincs ami összetartsa.
— És miket írtál?
— Egy rakás szart. Kötelező olvasmányokat. Háborúról, békéről, szerelemről, házasságról, aztán megint háborúról. Katonák, grófok, grófnők, udvarhölgyek, udvarok. Csupa kimért arisztokrata maca tette vette magát a töketlen hercegeknek, meg néha egymásnak. Na ezekről.
— Nem tudtam, hogy kurva is voltál.
— Péter! Pontosan tudod, hogy voltam. Mégis mihez kezdtem volna csupaszon, kezemben egy fügefa levelével a semmi közepén? Egy kutyát nem raknak így ki. Azon minimum bunda van és legalább egy kicsit hajlamos az ölésre.
— Úgy tudom az már nem divat. Mármint a bunda. A nőknek.
— Kapd be! Az a tömb amin állsz, azok a sikereim.
— Ez egy kavics.
— Jó reggelt! Szerinted mit keresek itt?
— Nézd, Éva! Emiatt csak magadat okolhatod.
— Nem.
— Legalább próbáld ki. Adj számot az életedről.
— Igaza volt Lucifernek. Te egy balfék vagy, aki úgy csinál, mint aki nem egy balfék.
— Akkor takarodjál hozzá!
— Onnan jövök. Kiröhögött.
— Gyónnod kell!
— Nekem ezek a romok a gyónásaim. Amúgy meg gyónjál te, meg az Isten.
— Lucifer szavai.
— Az ő szavai, de kinek a cselekedetei?
— Tudod Éva, a gyerekek nem az anyjuktól tanulnak meg szeretni és gyűlölni. Azt megtanulják egymástól is.
— Na én megyek. Mondd meg neki, hogy itt voltam.
— És mi lesz a romokkal?
— Itt maradnak.
— Az ki van zárva. Vidd magaddal.
— Na az tényleg ki van zárva.
— Hogy érted?
— Itt hagyom őket neki. Legózhat a nyomorommal, építhet még egy hazug világot vagy egy alacsonyabb kaput a mennyországhoz, egy ólat vagy oltárt. Ez a szabad akaratom. Talán még emlékszel az egyetlen jolly jokerre.
— Éva! Azt akarom, hogy tudd, Istennek tervei voltak veled.
— És?
— Hát, csak ennyi.
— Baszódjatok meg!

vi