Fotó: Syporca Whandal
Róza néni halott volt már amikor megismertük, de ezt rajta kívül csak kevesen sejtették. Mi már csak szikár öregasszonyként találkoztunk vele. Mindig szorongva mentünk oda, mert soha nem volt tisztázva, hogy mi is a kapcsolat közöttünk. Azt tudtuk, hogy nem rokonunk…
Fotó: Nagy Zopán
– Az emlékei? – Az emlékeim? Mintha egy filmet néznék, látom, ahogy játszunk a napfényes vasárnapi parkolóban. Persze ki tudja, mi az, amire emlékeznék, ha nem készültek volna fotók. És ha a családban nem meséltek volna semmit arról az időről. Szóval igen nehéz ezt…
Fotó: Nagy M. Hedvig
Egyszer híres voltam tizenöt percig. Elég szar volt, mert utána minden hülye felismert az utcán. Azóta inkább így járkálok. Így megyek a munkába, így megyek a boltba. Még szexelni is így szoktam. Mondjuk nem túl kényelmes így élni az életet, de megéri, mert legalább nem…
Fotó: Syporca Whandal
Szüleim egyik utolsó fotójukon a kamera felé fordulnak, fejüket egymás felé, oldalra biccentik. Mosolyuk széles, ami ugyan a fotónak vagy a fotósnak szól, de gesztusuk mégsem hamis, és egyúttal eltörli az elmúlt negyven év kisszerű játszmáit, hazugságait, csalásait és…
Fotó: Nagy Zopán
Én titkom. Nem tudja senki, hogy rád gondolva milyen rezgés indul el bennem, s kígyózik ágyékomtól a fejem búbjáig, majd vissza. Én titkom, hogy míg a szokásos maszkomban közlekedek nappal, alig várom, hogy munka után hazaérjek, és a nyitott ablakban ülve csillapítsam…
Fotó: Nagy M. Hedvig
Annyira boldog vagyok. Egy patológus ismerősöm szerzett nekem apró emberi csontokat. Ujjperceket, lábperceket, ilyesmiket. Az aprólékot, ami senkinek se hiányzik. Én meg elültettem a csontokat a kertemben, hogy hátha kihajtanak majd. Aztán jött a tavasz, és hát…
Fotó: Syporca Whandal
Masszírozni annyit jelent, mint ujjakkal olvasni. Úgy gondolom, semmi meglepő nincs ebben. Sokan gondolják, hogy a masszírozás csupán valami terápiás kezelés lehet, úgy, mintha az olvasás csak a könyv számára lenne érdekes. Mert élvezi, ahogy végigpásztázzák a kíváncsi…
Fotó: Nagy Zopán
Néha elfelejtem a neved. Nézlek, ahogy a szekrény előtt gombolod a szoknyád reggel, mondanám, milyen szép a lábad, vagy kérdezni szeretnék valamit, például hogy ma mikor végzel, találkozunk-e este, ilyesmi, és akkor hirtelen nem jut eszembe a neved. Gondolkodnom kell pár…
Fotó: Nagy M. Hedvig
Én pontosan tudom, hol lakik az Isten. Mindjárt meg is mutatom, csak hogy képben legyél. Tessék. Az Isten egy egyenlő oldalú háromszög egyik szárának a felső harmadában lakik. Jó, mi? Tényleg ott lakik. Hogy ezt meg honnan tudom? Hát mert Ő mondta. Hogy nem mondhatta,…