Fotó: Szász Zita

Klára, a keresztespók egy alagsori lakásban lakott a belvárosban. A bérház a környék eklektikus épületeihez képest egészen jó karban volt, dacára annak, hogy egy világháborús repeszgránát himlőfoltjai éktelenkedtek a belső udvar falain, míg a homlokzatot egy forradalmi géppisztolysorozat csúfította el. Klára a fényszegény környezet ellenére szerette ezt a nagy melák házat. Egy saját ingatlan, az ő korában, pláne ilyen pazar lokációval igazán ritkaságszámba ment pók körökben. Klára erre büszke is volt, csakúgy mint nemes vérvonalára, éppen ezért pontosan tudta, hogy honnan jöttek ősei és azt is, hogy mivel tartozik nekik. A felmenők a távoli múltban, a Hatvany bárók sárvári birtokán pókoskodtak, mígnem az egyikük, közvetlenül a háború után egy fiókos szekrényben Budapestre került, a szóban forgó budapesti bérház harmadik emeletére. Generációk éltek itt békésen, jómódban a komód védelmében, de az 56-os forradalom zavaros időszakában a bútor az ominózus alagsori lakásba vándorolt, magával rántva egy jobb sorsra érdemes pókcsaládot a mélybe.
Klára családja sosem adta fel a reményt, mi több életük célja az volt, hogy visszaállítsák a família régi fényét, hogy újra elfoglalhassák azt a csodálatos harmadik emeleti, napfényes, kövér legyekkel és előkelő lakókkal zsúfolt öröklakást. A klán összes reménye és bizodalma Klárában összpontosult, és biológia furcsa fintora, hogy ez a roppant elvárás Klára testi adottságaiban tükröződött. Ha azt állítjuk, hogy Klára nagy volt, akkor azzal nem mondtunk semmit. Ha hatalmasként jellemezzük, azzal éppen csak kapirgáljuk a lényeg vékonka hártyáját. Ha gigászit kiáltunk, azzal pusztán szegényes szókincsünket elnéző pókmosolyokat lophatunk. Keresztespók körökben számunkra egészen furcsa fokozatai vannak az egyedek méretbeli meghatározásának, és ennek a legfelsőbb régiójában helyezkedett el Klára. A közmegegyezés szerint a „kismacskányi” jelzőt birtokolta. Létezik ugyan elvileg fokozhatatlan fokozat is, de az egyfajta pufferként szolgál arra, hogy ha egyszer megszületik, legyen hogyan nevezni azt a pókot, aki Kláránál is nagyobbra nő, és hát a mesék varázslatos pókóriásait is hívni kell valahogy, szóval megalkották a „levesestányérnyi” kifejezést. Ezek egymásba átváltható mértékegységek, bár ennek mikéntjébe nem igazán érdemes mélyebben belemenni, akit mégis érdekelne a pók matematika, annak bármely számtan-elmélet könyv nyolcas számrendszert taglaló fejezetét lehet ajánlani.
Klára, a kismacskányi keresztespók tisztában volt léte messianisztikus voltával, testi erejével, kisugárzásával, kitinszőrével versenyt csillogó nyolc szeme fekete szépségével, csáprágóinak bájával és minden lehetőséget megragadott arra, hogy adottságaival hencegve alázzon meg nála kevésbé szerencsés pókokat, azaz mindenkit. Ez volt egyetlen gyengesége, a kismacskányi termeténél is nagyobb, már-már levesestányérnyi dölyfe.
Baljós este volt, de mint tudjuk, a pókok kedvüket lelik a baljós esti órákban. Mintha köd szitált volna, a ház és az utca semmi életjelet nem mutatott, minden együtt állt a NAGY HAZATALÁLÁS-hoz, ahogyan a pók-klán újkeresztes tagjai nevezték a várva várt eseményt. Egyszer csak nulla óra harmincöt perc lett, és Klára sebezhetetlenségének tudatában és a pókok szerencsekívánataival felvértezve elindult, hogy megmássza a bérház homlokzatát, ezzel egy olyan útvonalon támadjon, ahol senki sem számít rá. Gondolatban már nyolcezerszer felkapaszkodott a falon, a golyónyomokat érintve bejárta az első és második emeleti ablakok zugait, képzeletében szinte már ott volt a vágyott harmadik szinti lakás nappalijának ablakánál. Betéve tudta az utat, de még álldogált kissé a fal tövében, meditált, speciális pók légzőgyakorlat segítségével töltötte meg a lemezes tüdejét friss oxigénnel, fénylő fekete tekintete végigseperte a bérházat.
Halk reccsenés és a nyúlós ragacs fröccsenő hangja összetéveszthetetlenül árulkodott a történtekről: - Szarba léptem, K! Ezt nem hiszem el! - fakadt ki Z, akinek ma este eddig valahogy semmi sem akart összejönni. Idegesen húzgálta a talpát a járdaszegélyen, hátha sikerül annyi kutyagumit levakarni a cipőjéről, hogy ne legyen túl feltűnően büdös a bárban, aminek neonfényei bevilágították az utcát. A kiszűrődő zajok tisztán és csábítóan hozzájuk is elértek, így aztán a zongoraszó, a poharak koccanása és a spicces nevetés tovább fűzte estéjük fonalát.

Aknay Csaba