Fotó: Varga Imre

- Akkor Ica nénire! - emelte poharát K, majd ősi szokás szerint egy hajtásra kiitta annak tartalmát. Z vonakodva bár, de követte a példát, a pálinka marta a torkát és köhöghetnékje támadt, de visszafojtotta. Ica néni volt a friss halott és alkalom, és noha Z számtalan gyermekkori emlékkel rendelkezett róla, valahogy mégsem tudta megérinteni a halálának ténye. Nem érzéketlen volt, hanem edzett.

- Tudod, Z, kérlek, egyszer mindenkinek mennie kell, és ha egyszer menni kell, akkor menni kell.

- Ezt nem erre mondják, K. - vetette  közbe Z. Az italtól eltompult a hangja és az oxigén és a pálinka által felmart garat kölcsönhatására égni kezdett a torka, már bánta, hogy megszólalt.

- Tudod, Z, kérlek, azért a rokonok és barátok halálának is megvan az előnye. Én például azt csinálom, hogy a Facebook passwordömet úgy alakítom ki, hogy az elhunyt szerettem keresztnevéből és halálának évéből kombinálok egy jelszót. Nincs az a hekker, Z, bazdmeg, aki megfejtené a Béla2004-et! Eddig minden jelszóerősség-ellenőrző program maximum pontszámon hozta.

Z ezen a ponton megpróbálta nem elképzelni magát K facebookprofiljának passwördjeként, de egyre csak azt látta, ahogyan K nehézkesen bepötyögi a név-év kombinációt, miközben azon szitkozódik, hogy mennyire bonyolult a Z-ről átnyúlni bármely másik billentyűre.

- Az a helyzet, Z- folytatta K, hogy egy kicsit még irigyellek is. Ica2015 - ízlelgette a jelszót. Mennyire frappáns! Nekem adod?

Z ilyen cinizmusra csak némán bólintani tudott.

- Lecserélem a nagyapámat! - lelkendezett K, mint egy kisgyerek, közben ujjai a levegőben vakon gyakorolták a szokatlan billentyűkombinációt.

- Figyu, K! Gyászolsz te egyáltalán? - kérdezte felháborodva Z.

K arcáról egyszerre lemállott a gyermeki elragadtatás máza, mélyen Z-re nézett csak annyit mondott: - Minden egyes login alkalmával, Z, kérlek.

- Akkor attól tartok, hogy most ugyanaz lesz a jelszónk egy ideig - felelte Z. Felemelt kezének mutatóujjával kört rajzolt a levegőbe, és kisvártatva egy újabb kör ital érkezett Ica néni emlékére.

Z. 

------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

A nagyapjától három öreg széket és feldúlt lelkiállapotot örökölt. A három széket a diófa alá tette ki a kertbe a fal mellé, és az volt a terve, hogy befuttatja őket borostyánnal. A feldúlt lelkiállapotot nagyanyja egy régi befőttesüvegébe zárta, és elrejtette a kamra mélyére, a legfelső polcra a zsemlemorzsa és a rizses doboz mögé becsúsztatva.

A három régi és igencsak levitézlett szék, nagyapja szerint muzeális értéket képviselt. Így semmiképp sem volt szándékában megszabadulni tőlük, még ha a család női tagjai ádáz ellenségként is tekintettek a szedett-vedett társaságra.

A legtöbb baj azonban a befőttesüveggel akadt. Ahányszor belépett valaki a kamrába, a zsemlemorzsa és a rizses doboz a földön hevert szanaszét gurulva. A feldúlt lelkiállapot a befőttesüvegben meg ott pöffeszkedett a polc szélén, mint valami önelégült generális egy sikeres kimenetelű csata után. 

Napokig folyt ez az ádáz és néma küzdelem, amikor is úgy döntött: kiteszi az üveget a diófa alá a kertbe a fal mellé, a székeket meg beviszi a kamrába.

má

------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

Egy pillantást vetsz rájuk és azt mondod: „Ezek ugyanolyanok, mit nézzek rajtuk?”. A te szempontodból igazad is van. Alapvetően semmi közöd hozzá. Most látod először őket. Ugyanolyan az alakjuk, csoportot képeznek. Valóban, mi nézni való volna rajtuk? De azt nem tudod, hogy az egyik Mamáé, a másik Ópáé, a harmadik az enyém. „Csak három volt?” – kérdezed. Senki nem jött. Nem kellett több. Nemigen ültünk a másik helyére. Mindegyik felvette annak az alakját, akit a sors rendelt neki. A szék az emberét. Az ember a székét. Látod azt a karcolást? Azt én csináltam 6 évesen. Bosszúból. Mert ezen ülve kellett magamba tömnöm a köménymagos levest. Jézus, de szarul főzött! Nem szabadott mondani. Nem lehetett nevetni, akkor sem, amikor az a hasadás lett. De nagyon káromkodott! A nagyapám farzsebéből kilógó bicska csinálta. Állandóan a keze ügyébe esett. Az ülés ott nagyanyám súlya alatt vált ilyen homorúvá. Nyomot hagytunk, beleivódtunk a bútorokba. És most, hogy itt felszámolódott minden, magammal viszem őket haza, még akkor is, ha szemeddel hitetlenkedve az égre pillantasz. Néha közelebb kéne menned a fához, hogy ne vonja el a figyelmedet az erdő.

hk

 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

Négy éves voltam, hiányos fogsorral ültem a seggemen és vártam a kormányzót. Nagy nap volt ez az egész falu számára. Az asszonyok hófehérbe öltöztek, a férfiak pedig csak kicsit rúgtak be, én meg ültem a seggemen egyik székről a másikra. Eltelt a dél, az egy, sőt a négy is, de a kormányzó sehol. A férfiak inkább berúgtak, köztük apám is, a nők fehérből még fehérebbe öltöztek, köztük anyám is. Estefelé, mikor a pára kezdte körbefonni a falu széleit és a Holdból félholdat csinált a kéményekből felszálló füst, mellém ült apám. Zavarban volt és borfoltos ingben. Kicsit tördelte izzadt tenyerét, aztán magához húzott. „Tudod, ma azért nem jött a Kormányzó, mert meg kell védenie téged és anyát. És megkért, hogy menjek vele. És képzeld nem csak engem, hanem az összes férfit a kocsmából. Sőt az egész országból.” Aztán megérkezett anyám, fekete ruhában. Ott ültünk hárman apám borgőzös szomorúságában és anyám kisírt szemeinek csillogásában. Egészen hajnalig.

vi