Fotó: Syporca Whandal Sosem feledem apád utolsó szívdobbanását. A mai napig a fejemben zeng az a tökéletes csend. Nagyon jó érzés. Olyan, mint neked a víz alatt. Sőt, mint neked az alatt a víz alatt, aminek a partján napozik anyád, a kedvesed, a testvéred, a gyerekei és az apjuk. És ez nem…

Fotó: Nagy Zopán Egész nap a Dunakanyarban buszoztam, helyi járatokkal, oda-vissza. Szeptember eleje volt, időnként eltakarta a napot egy felhő, máskor előbukkant, néha éreztem a folyó szagát, a parton végigcikázó nyáremlékű zsizsegést, néztem a még zöld ágaikkal fakó napfényben kirajzolódó…

Fotó: Nagy M. Hedvig Néhány hónapig jártam az ördöggel. Nem ez volt életem legjobb döntése, de azért azt nem mondanám, hogy megbántam. Ez az utolsó közös fényképünk, aznap este hagytam el, amikor készült. Túlságosan öreg volt hozzám, én meg akkoriban inkább élni akartam. De mellette nem…

Fotó: Syporca Whandal Róza néni halott volt már amikor megismertük, de ezt rajta kívül csak kevesen sejtették. Mi már csak szikár öregasszonyként találkoztunk vele. Mindig szorongva mentünk oda, mert soha nem volt tisztázva, hogy mi is a kapcsolat közöttünk. Azt tudtuk, hogy nem rokonunk…

Fotó: Nagy Zopán – Az emlékei? – Az emlékeim? Mintha egy filmet néznék, látom, ahogy játszunk a napfényes vasárnapi parkolóban. Persze ki tudja, mi az, amire emlékeznék, ha nem készültek volna fotók. És ha a családban nem meséltek volna semmit arról az időről. Szóval igen nehéz ezt…

Fotó: Nagy M. Hedvig Egyszer híres voltam tizenöt percig. Elég szar volt, mert utána minden hülye felismert az utcán. Azóta inkább így járkálok. Így megyek a munkába, így megyek a boltba. Még szexelni is így szoktam. Mondjuk nem túl kényelmes így élni az életet, de megéri, mert legalább nem…

Fotó: Syporca Whandal Szüleim egyik utolsó fotójukon a kamera felé fordulnak, fejüket egymás felé, oldalra biccentik. Mosolyuk széles, ami ugyan a fotónak vagy a fotósnak szól, de gesztusuk mégsem hamis, és egyúttal eltörli az elmúlt negyven év kisszerű játszmáit, hazugságait, csalásait és…

Fotó: Nagy Zopán Én titkom. Nem tudja senki, hogy rád gondolva milyen rezgés indul el bennem, s kígyózik ágyékomtól a fejem búbjáig, majd vissza. Én titkom, hogy míg a szokásos maszkomban közlekedek nappal, alig várom, hogy munka után hazaérjek, és a nyitott ablakban ülve csillapítsam…

Fotó: Nagy M. Hedvig Annyira boldog vagyok. Egy patológus ismerősöm szerzett nekem apró emberi csontokat. Ujjperceket, lábperceket, ilyesmiket. Az aprólékot, ami senkinek se hiányzik. Én meg elültettem a csontokat a kertemben, hogy hátha kihajtanak majd. Aztán jött a tavasz, és hát…

Fotó: Syporca Whandal Masszírozni annyit jelent, mint ujjakkal olvasni. Úgy gondolom, semmi meglepő nincs ebben. Sokan gondolják, hogy a masszírozás csupán valami terápiás kezelés lehet, úgy, mintha az olvasás csak a könyv számára lenne érdekes. Mert élvezi, ahogy végigpásztázzák a kíváncsi…