Fotó: Varga Imre

Még egy vonás, és végleg elromlik. Ez, a harmincadik is mehet a kukába. Úgy kezdődik, hogy minden világos, hogy honnan hová, hogy mi fekete és mi fehér. A feladat egyszerű, lerajzolni a tolvajt, aki lerántott egy táskát egy öregasszony válláról. Az a hajléktalan, akinek orra előtt történt mindez világosan beszél, egyszerű hogy hogyan fogjak hozzá. Aztán valahol a közepe felé hirtelen bizonytalanná válik minden, szürke baljós, sejtés fog el, hogy ez sem fog sikerülni. És valóban. Már megint nem a szemtanú diktál, már megint nem a kezem rajzolja a vonásokat. Valahogy minden visszafelé kezd áramlani. A rajz diktál, és lesz olyanná, amilyen ő akar lenni. Úgy irányít, mint írás a gyengén olvasó ajkait. És újra, csak újra önarckép lesz.

hk

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nekem pillangó volt a jelem az oviban, neki meg tank. Megettük a spenótot aztán aludnunk kellett. Szóval álmodtam, úgy ahogy tanították, bugyiban és atlétában. 

„Neked szaros a bugyid” – kiabálta ő, akinek tank volt a jele, és lerántotta a takarómat. Engem át kellett íratni másik óvodába, aztán egy másik életbe, aztán egy másikba és másikba. Most már jól vagyok, fantomképeket rajzolok. Nagyon jól megy a munka igaz mostanában ugyanazt azt a Baromarcút rajzolom, akinek tank volt a jele. Azóta felnőttünk, van két gyerekünk, ügyvéd lett a Baromarcú, szóval szerintem elég könnyű lesz megmagyaráznia azt a sok bűncselekményt, amit mostanában elkövetett sokak sérelmére az éjszakában. Biztos, hogy meg fogja úszni, de egy kicsit szaros lesz a gatyája.

vi