Fotó: Syporca Whandal

Masszírozni annyit jelent, mint ujjakkal olvasni. Úgy gondolom, semmi meglepő nincs ebben. Sokan gondolják, hogy a masszírozás csupán valami terápiás kezelés lehet, úgy, mintha az olvasás csak a könyv számára lenne érdekes. Mert élvezi, ahogy végigpásztázzák a kíváncsi szemek, és ellazítja, ahogy a megnyálazott ujjbegy egymáson elcsúsztatja lapjait. Akik így hiszik, nem is sejtik, hogy az őket masszírozó kezek, s e kezekhez tartozó emberek, hogyan fejtik meg lelkük titkait. A szem a lélek tükre, a test a lélek börtöne, börtönbe zárt tükör a halál kamionja, de ne szaladjunk ennyire oldalra. Tehát a test magában hordozza azt, amit bevallani nem merünk. Egy komplexust, egy traumát, egy túlhajszolt munkát, egy gyerekkori vágyat. S a jól képzett, kíváncsi ujjbegyek letapogatják ezeket mind, miközben a masszőr agya jár. Felfejti a múltat, jósolja a jövőt. A feloldozás pedig csak pillanatnyi, ezt ő tudja a legjobban, hisz egy hűséges görcs, ha időlegesen el is oszlik, később majd újra összeáll. „Apám vert”, mondja a főhős, miközben tökéletes testén szétfeslik a kulisszák mögött bekoszolt atlétatrikó. Hátát vörhenyes hegek borítják, az operatőr ráközelít, a sajnálat a mozi nézőterén a tetőfokára hág. Ám masszőrünk odalép, tenyerét finoman a trapézizom felső harmadára helyezi, megértően biccent, majd azt mondja: „Inkább mesélj a lelki intimitástól való félelmedről, Jack!” És Jack szemeiből patakokban törnek elő a régen elfojtott könnyek… Masszírozni tehát olyan, mint kiolvasni egy embert, titokban. Az emberi könyvek ráadásul házhoz jönnek, kölcsönözni sem kell őket, sőt maguk fizetnek azért, hogy tudtuk nélkül meséljenek. A figyelmes olvasó pedig élvezi a tónusos irodalmat. Igazi műkedvelőként kutat, turkál, motoz a történetekben, s ha már arra jár, tőle telhető módon segít is. Mintha az értő könyvbarát átírna egy fejezetet, hogy a könyv jobb legyen. Így már csak az Író beleegyezésére lenne szükségünk, hogy a javított művet újra kiadathassák.

bigor