Fotó: Varga Imre

A vitorláson utazók, szigorúan márkás, kék, fehér, piros cuccokkal, mezítlábra húzott kékesszürke vitorlás cipőben a partot fürkészik. A feleségek felhívják a figyelmet a napsütésben fürdő pasztellszínű, kopottas falakra. A templomtorony méltóságára. A férjek odaképzelik, hogy tisztességben megőszült borostás férfiak harangkongásba burkolózva szürcsölik jól megérdemelt déli borukat a sétány valamelyik ősöreg kocsmájában, miközben asszonyaik sietősen tartanak hazafelé a piacról különféle gyümölcsökkel s tengeri állatokkal terhelt cekkerekkel. A partról az öregurak csak annyit látnak, hogy megint dilettánsok sodródtak ide, akik még a vitorlákat sem képesek rendesen felhúzni, és rosszul fogják ezt a csekélyke szelet. Ha megfordulna szélirány, annak két haszna lenne. Nem itt kötnének ki, és innák magukat végtelenül közönségessé, és kisöpörné a légmozgás azt a halbűzt, és a csatornaszagot, ami ilyen szép napokon valamiért mindig ellepi a várost.

hk

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

- Na mit szól Kapitány, csinos az új ruhám?

- Kellemes jelenség. És pont eltakarja a visszeret a vádliján.

- Hát észrevette? Hogy maga mekkora gavallér. Adjon már egy kiló rákot.

- Melyik fajtát?

- Magára bízom, csak friss legyen.

- De hiszen ezek még élnek.

- Jajj az semmit sem jelent. Nézzen csak rám.

- Most mit szeretne, hogy nyálkás kézzel bókoljak?

- Meg egy kiló kagylót.

- Válasszon, azt féláron kapja. De csak ma. Holnap duplán számolok.

- Holnap nem jövök. A lányomék elvisznek magukkal a hegyekbe. Gondolhatja.

- A lábai?

- Ezek már nem lábak Kapitány. Ötven évig álltam a piacon, de hiszen maga tudja. Teljesen tönkrementem.

- Mondja, az nem jutott egyszer sem az eszébe, hogy leüljön?

- Nem.

vi