Fotó:Puskás Erzsi

A csávónak az a hivatása, hogy sikeresnek látassa magát. Ha csak hallanád, az hinnéd, hogy őszes borosta keretezi napbarnított, szélcserzett arcát. De nem olyan. Nem kövér, de puha, szeplős, ritkás szőrzettel. Minden buliban fülsértően harsány, nagy gesztusokkal beszél. Miközben magyaráz, a fejét forgatja, mint egy bagoly, hogy ki figyel rá. Egzotikus kikötőkről mesél, azt vetíti, hogy olyan tapasztalata van, ami neked nem lehet. Soha nem jön zavarba. Mindenkinek egy fényképet mutogat, amin állítása szerint a hajója van.

-          Megtehetném, hogy drágábbat vegyek, de ezt én akarom rendbe hozni – közli bizalmaskodóan, miközben felsérti a kezét egy dobozos sör kinyitásakor.

-          Figyelj, ez az én hajóm. Családi örökség. Már elkezdtem javítani. Leviszem Horvátba, egész nyáron ott leszek – mondom tettetett higgadtsággal, és a belső zsebemből előveszem ugyanazt a fényképet.

-          Ezért jöttem ide. Az ügyvédem már megkereste az ügyvédedet. Jó az ajánlat hidd el – siklik ki a kezeim közül dühítően nyugodt mosollyal.

Szótlanul bólintok. Sóhajt egyet, elnéz mellettem, majd úgy tesz, mintha észrevett volna valakit, és elsiet. Nekem meg nincs kedvem elmondani neki, hogy nincs ügyvédem. És fogalmam sincs, hogy kinek a hajóját mutogatja, honnan szedte a képet. Én speciel a netről húztam le. Viszont jót beszélgettünk.

hk

------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

Mindig is imádott vásárolgatni, és lehetetlen kacatokat felhalmozni az udvar hátsó részén. Volt ott már egy Puch típusú Baby Blue névre keresztelt motorkerékpár, amelynek ugyan hiányzott az első része, de még így is bárkit elkápráztatott lenyűgöző kékségével; állt ott még egy alig használt első világháborús gépfegyver ‒ egy manlicher ‒, amelynek a csöve ugyan félig lerobbant a Hétközség-fennsíkon folyó véres harcokban, de éppen ettől vált igazán értékessé – legalábbis szerinte.  Egyszer hazahozott egy alig használt tyúkketrecet, máskor egy régi sparhelt, voltak Karády lemezek, több elszakadt zongorahúr, rengeteg sörösüveg és legalább egy tucat Ludas Matyi az ötvenes évekből, amelyek évek óta áztak az esőben.

- Ez a hajó – magyarázta vacsoránál a családnak – életünk nagy lehetősége, hiszen bárhova elutazhatunk vele és még egy fillérünkbe sem kerül.

Ők döbbenten hallgatták. A társaság egyik fele azon szorongott, hogy vajon mennyibe kerülhetett ez az ócska teknő, a másik meg azon mélázott, hova fog elférni a már így is agyon zsúfolt kertben. De ő nem hagyta magát, és képzeletben már az Al-Dunán járt, közel a Fekete-tengerhez és lelkesen ecsetelte, hogyan fognak kiérni a Földközi-tengerre a Boszporuszon keresztül. A nagymama csak csendben keresztet vetett, és elátkozta magában azt a pillanatot, amikor mélyen annak a csillogó tekintetű fiúnak a szemébe nézett, aki olyan nagy átéléssel magyarázta 1939-ben, hogy ha majd sok pénzük lesz, akkor teveháton fognak elügetni Kamcsatkáig.

má

------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

- Jó napot! Egy hónapja vettem itt egy halradart. Vissza szeretném cserélni

- Jó napot! Meg van a blokkja?

- Illetve szeretném vissza a pénzt.

- Sajnálom, de pénzt csak három napig áll módunkban visszaadni. Le tudja vásárolni, ha meg van a blokk és hibátlan a készülék.

- Ha hibátlan lenne, akkor miért hoztam volna vissza?

- Szóval hibás? Akkor szervizelni tudjuk. Mi a baja?

- Nem jelez. Illetve nem jelez mindent.

- Lehet, hogy az elem. Nem lehet?

- Átmentem egy sellő fején, mert nem jelezte, hogy egy sellő van a hajó alatt.

- Uram! Sellők nincsenek. Ezért nem jelezte.

- Most már eggyel kevesebben vannak az biztos. Hála a maguk vackának. Azt mondta, hogy ezzel akár gyöngyöt is kereshetnék olyan érzékeny ketyere. Pont így mondta nem?

- Ettől függetlenül sellők nem léteznek. És a gyöngy is csak egy szófordulat.

- Nézze csak meg. Itt egy fotó a hajómról, a Marinkáról. Maga szerint mitől lett rajta ez a kráter?

- Gondolom egy sziklától, meg ahogy látom Marinka felett eljárt az idő.

- Az én Marinkám. Az éééén Marinkááám.

- Uram! Nyugodjon meg.

- Nyugodt vagyok. Meg szomorú. Nagyon szomorú.

- Megértem. Tessék itt egy kupon. Ezzel olcsóbban vásárolhat legközelebb.

- A feleségemről neveztem el.

- Szép név.

- Tudja nincsen pénzem, hogy vegyek neki ajándékot.

- Szóval nem sellő volt.

- Dehogynem. De az ajándék fontosabb. Vegye már vissza.

vi

------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

- Ez a bárka kié?
- Hát Noé.
- Ah, le kéne állnod a béna szóvicceiddel.
- De komolyan! Ez tényleg Noé bárkája! Olyan régóta van itt, hogy senki nem emlékszik rá, mikor került ide. Semmilyen ős, sem déd-, sem ükapák.
- És egy ekkora bárkán hogy férne el a világ összes állatfajtájából egy pár?
-  Ó, ezt kevesen tudják, de akkoriban még minden állat sokkal kisebb volt. Egy őselefánt elfért volna a mostani emberek tenyerében. Csak ugye, azóta mindenki túl akarta nőni az elődeit, és ez, az évezredek alatt sikerült is. Az elefánt hatalmas lett, ez a ladik pedig megmaradt ekkorának.
- És az Ararát? Nem egy hegy csúcsán feneklett meg Noé a Biblia szerint? Ez meg itt egy kikötő, a sík parton. Dombot sem látni.
- Ugyan, nem kell mindent szó szerint venni, csak azért, mert úgy volt a Bibliában!
- Állandóan átversz, hülyének nézel.  Össze-vissza beszélsz. Egy kamugép vagy! 
- De ezért szeretsz velem lógni, nem? 
-  ...  Hm...  Éhes vagyok, ehetnénk valamit.
- Tudok itt egy jó helyet a közelben. Csirkemájból csinálják a gesztenyepürét, de annyira jól, hogy észre sem veszed a különbséget...

bigor