Fotó: Tóth Illés

Voltál már úgy, hogy kiszállsz az egészből? Hogy szarsz a boldogító igenre, és megszabadítod magad egy ígérettől? Hogy kalap, kabát és szevasz? Tudod, nem kell fegyver ahhoz, hogy egy ember elvegye a másik életét. Nem ismerlek igazán, de a szemedben látott szomorúságod hozzád köt. Miközben meggörnyedt háttal járkálsz föl az emeletre, majd vissza, keresve a helyed, felkavarod a levegőben megülő bánatot, mely minden alkalommal beivódik a testembe, mikor nálatok járok. Menekülőre fogom, pedig a részetek vagyok. A tehetetlenség megriaszt, miközben te bujkálsz a boldogság elől. Némaságba burkolózva hátat fordítasz a felelősségnek, és hagyod... Remegő kezekkel kapaszkodsz abba a pillanatba, mikor megláttad. Tudod, nem kell fegyver ahhoz, hogy egy ember elvegye a másik életét. Belevésed a világba, hogy nincs remény, és könnyeiddel táplálod növényeid, melyeknek életet adsz. Holnap újra útnak indulunk. 

JO

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

De-vel nem kezdünk mondatot. Hallottam anyámtól. Csak később jöttem rá, hogy valóban nem. Na, nem stilisztikai, hanem morális okokból. Ezt a mondatkezdést utáltam meg a legjobban, pedig erős a verseny. Egyszerre jeleníti meg, hogy nem csak, hogy erkölcstelenek, de ezzel tisztában is vagyunk. Mert ugye a dolgok nem fehérek-feketék, kontextus, perspektíva és körülmények is vannak, pedig de. De nekem családom van, részeg voltam, kiment a fejemből, újabban elhidegültél, nekem ez a hivatásom, nem láttam más megoldást, abban a helyzetben te sem tettél volna másként. A végén persze jó lenne majd, ha nem lettek volna ezek a rosszkezdésű mondatok. De voltak.

Mike Modok

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sem a kakaskukorékolás, sem a meztelen csigák az ablakon nem tudják elhomályosítani a kopasz tarkó csillogását. És ilyenkor csak egy dologra lehet gondolni: ez a testrész csak pusztaságában nyer értelmet, vagy maximum a lövésben. Másképp egyszerűen nincs jelentése.  Közben kopott jelzők potyognak ki egy könyvből, amelyet egy ijedt szemű diáklány olvas, és amelyet azonnal agyontapos egy felbőszült nyugdíjas, aki árleszállításokat hajkurászva portyázik a városban. Az ablakon a szerelvény mellett elsuhanó,ellentétes irányba haladó járat Esterházy-kockás árnyékot vet a tar koponyával egyensúlyozó testre. Jázminillat lengi be a teret, és a távolból Omar Hajjám integet hóna alatt egy Avicenna kötettel, miközben tarkón üt a vers:

Lelkem röpült s partot nem lelt sehol:
a Menny vak űr s az Isten haldokol;
végül csüggedve tért meg: „Én vagyok
a boldog Ég s a jajgató Pokol!

má

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

-  Asszonyom! Kérem, álljon oda az út közepére! Ne aggódjék, hogy jön egy kamion! Hunyja be a szemét! Ez az, így jó lesz. Ennyit szántam önnek. Nem volt hosszú, de tartalmas. Nyugodjék békében...
Maga meg mit játssza a szívrohamost! Keljen fel! Igen, az úr kék kabátban. Hagyja abba az agonizálást, és menjen szépen haza! Megígérem, hogy ma a felesége sem fog balhézni...
Elnézést, hölgyem! Segítene? Azt a növényt nem oda terveztem. Megtenné, hogy kikapja, és átülteti a fényre? Elég egy kis lyuk, aztán szórjon a gyökerére földet. Majd én meglocsolom,  esőre áll. Köszönöm...
Arra a gyerekre vigyázzon, kérem! Jó sorsot rendeltem neki! Lesz egy kis gerincferdülése, de az életútja egyenesbe jön majd. Semmi baj fiacskám, szépen viselkedsz. A miatyánkot mondd hangosabban, sajnos rossz a fülem...
- Uram! Illetve, maga gazember! Adja vissza a pénztárcát annak a néninek! Mindenre figyelek ám! Ezt nem fogja ilyen könnyen megúszni. Ne nézzen így! Nem látta még az Istent? Már hogy ne lennék látható? Be ne dőljön az újhullámos hülyeségeknek! Hogy „Megfoghatatlan” ... és „Test nélküli” meg  a „Mindenség”. Hagyjuk már! A hitetlenek nagyon ráérnek ostobaságokat beszélni! Itt a bizonyosság, egy öregember vagyok! Vizelettartási problémák, prosztata megnagyobbodás, ízületi fájdalmak, de azért elirányítgatom a világegyetemet. Na, látja? Most a lába alá teremtettem azt a kutyaszart.
- Pista bácsi! Pista bácsi már megint egy szál zakóban állt ki üvöltözni az erkélyre?! Jöjjön be azonnal! Én addig lemegyek, főzök egy kávét a rendőr uraknak. Azt hiszem, mindjárt ideérnek.

bigor

------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

Még a kocsma előtt elszívunk egy utolsó, búcsú cigit öreg mesteremmel, barátommal. Ekkor már lépteim a vaksötétben járókéhoz volt hasonlóak és szavaim sem voltak különbek. Már harminc éve játsszuk ezt, minden kedden.

Valuaoótéuem?- vetem fel búcsúzóul a szokásos, már nagyon vén problémahalmazt a részeg estén, aminek az lenne a lényege,  hogy hol rontottuk el? Hiszen valaha sokkal nagyobb léptékekben gondolkoztunk. Nem akartuk megváltani a világot, de azért büszkék szerettünk volna lenni magunkra. Mikor váltunk kicsivé, kicsinyessé, mikor váltak annyira tétessé a dolgok, hogy megijedtünk tőlük? Az apám lehetne, mégis ugyanabban a mocsárban lépkedünk. Mikor húztunk először szürke öltönynadrágot? Hogy jutottunk már megint ide a kocsma elé? Miért csak részegen merem feltenni neki ezeket a kérdéseket? Éenmáéneoertüel - válaszolja, rezignáltan, és én értem mire gondol. Távoztában int nekem öreg mesterem, barátom.

hk

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Tudod, drága Arankám pont hozzád tartottam, hogy gyújtok neked egy gyertyát. Ránk gondoltam. A lagzinkra, ahogy táncolunk, majd felvágjuk a tortát, aztán megint táncolunk. Becsuktam a szemem, hogy újra lássalak. Képzeld egy kicsit még táncoltam is. Kettőt jobbra, kettőt balra, ahogy tanítottad. Énekeltem a nótánkat. Kezem, lábam a levegőben. Arankám, hosszú hónapok óta úgy éreztem, hogy élek. Erre mi történt? Tudod, mire eszmélek közel hozzánk? A pisálásra, meg a kanyargózásra, meg hogy ünneplik ezt a hellóizét. Ott táncolok veled fejben az utcán, ezek meg támasztják a négy bé kapubejáróját, tocsognak a rúzsban vagy a púderben tudom is én, de egy biztos sok minden megváltozott, mióta először mondtam neked, hogy szeretlek. És észre sem vettek. Talán ez mindennél rosszabb.

vi