Balaton – photo by morpho

- Na, már a Nap sem süt, fázom.

- Szeretem a naplementét, mindig szép zárása a napnak.

- Semmi kifogásom a romantika ellen, de jobb lenne bent a meleg hallban, ilyenkor már hideg van idekint aludni a csillagok alatt.

- Ó, a csillagok, azok a fényes égi lámpácskák, mindig megmelengetik a lelkem.

- Én meg épphogy fázom tőlük. A szél is feltámadt, még csak ez kellett, teljesen átfagyunk!

- Érzed, milyen kellemes ez az illat? Az északi partról hozza a levendula mezők illatát a szél.

- Erről beszélek! Északi szél, hideg.

- Hozzád bújhatok?

- Na jó, nem bánom, de ne mocorogj sokat, akkor nem tudok aludni!

- Nézd a hegyek sziluettjét, csodálatos...

- Az, csodálatos. Hol a takaró? Volt itt egy takaró valahol...

BSZ

 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

 -          Szerintem krokodil. Éppen alattomosan settenkedik az áldozata felé.

       -          Nem, semmiképp. Nem látod, hogy a duplaszárnyúak összehangolt támadása? Még egy kukacfejű, tűzokádó zeppelin is van közöttük!

       -          Soha. Ha már tűz, akkor inkább hatalmas füsttel égő, lángoló olajkutak egymás hegyén, hátán.

      -          Hááát. Hát! Kenj már be! Megígérted.

      -          Minek? Nem gondolod, hogy ez ellen a Nap ellen bármi is megvéd! Olyan Napkitörések meg Napszelek vannak!

      -          Állj már le! Most nem az úgy nevezett pácienseiddel beszélgetsz, hanem nyaralsz. A táskámban van a krém.

      -          De ezt most ingyen és bérmentve elárulom neked. És bekenlek, de semmi értelme. Egyébként miért a napozás kellős közepén akarod, hogy bekenjem azt a kis porcelán bőrödet?

      -          Ne kérdezz ilyeneket, te guruk guruja! Neked tudnod kell a választ. Ez a karmám, vagy nem?

      -          Hát éppenséggel nem. De látok magam előtt egy nagy krokodilt, amelyik már el is kapta az áldozatát. Most emészti. És lassan keresi a következőt. 

pihe

 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

Nyomatta a hülye rímeket én meg nem bírtam tovább. Elmentem, hogy keverjek egy fröccsöt, de jött utánam. Hát jól van, te majom keverek neked is, mert borom az van bőven és hátha legyógyulsz magadról. Én nem tudom, hogy mi történt akkor velem, egyszerűen csak megtettem. Ott állt, mint egy kilökött kölyökkutya az út szélén, amelyik még annyira ártatlan, hogy akár petesejt is lehetne, de a homo sapiens az inkább bezsákolta. Minden adott volt, hogy megigyuk a magunkét, hogy bambuljuk a bárányfelhőket, hogy várjuk azt a kellemes zsibbadást a lelkünkben. Erre mit csinál? Megszólal. Szóviccel. „Itt ülünk a kékségben, seggünkkel a két stégen, lelkünkben a kétséggel...érted. Kétség a két stégen”. Én adtam a boromból neki, ami tény, hogy nem egy Michelin csillagos nedű, de a bor szó az nem sértés és nem is túlzó ebben az esetben. Erre összemocskolja a délutánt. Nem tudom, mi történt akkor velem, de megkértem, hogy szedje össze magát, vagy meg fogom ölni. Erre mit mondott? „Öregem, ez csak a Balaton és nem a gyilkos tó... érted... gyilkos tó. Jó nem?” Azóta csak fekete fehérben látom a Balatont, és rozéból iszom a fröccsöt.

vi