A szem - photo by morpho

Ugyan nagybetűkkel ki volt írva, hogy az óriáskerék alatt sikoltozni tilos, ő azért mégis csak kipróbálta, mivel kíváncsi volt, hogy mi fog történni. Máskülönben érthetetlen volt a tilalom. Olyan zaj volt, hogy nemhogy sikoltozni, de lövöldözni is lehetett volna teljes lelki nyugalommal, úgysem hallotta volna meg senki. Így mély levegőt vett, egész testét felfújta, és teljes erőből engedte ki a hangját. Sejtése helytállónak bizonyult. Hatástalan volt minden erőfeszítése. Az emberek még meg sem rezdültek, a kerék meg csak forgott komótosan, mint egy vemhes víziló. Csupán egy gyűrött papír zsebkendő libbent arrébb az aszfalton, kitört egy vulkán a Csendes-óceánban, kiesett egy kérdőjel egy gyerekét sétáltató férfi zsebéből és kihalt egy újabb nyelv Szibéria zord vidékén.

Szóval az égvilágon semmi sem történt. 

má 

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Soha nem felejtjük el azt a pillanatot. Ha akarnánk sem menne, mert a kép felülírhatatlanul belénk égett. Rettenetesen másnaposok voltunk az esti söröktől, lassan szoktuk csak meg az angol ale-eket. De mennünk kellett, mert nem tudtuk látjuk-e valaha újra Londont. Gyula volt a legrosszabb állapotban. Még késő délután is megmagyarázhatatlan kitéréssekkel dülöngélt át a Temze bágyadt homálya fölött. Sejtettük, hogy jön felénk a baj, és nem is váratott sokáig magára. Egy pillanatra nem figyeltünk, csak a csattanást hallottuk, és Gyula már is ott lógott az óriáskerék egyik kapszulájának helyén a tarkójánál fennakadva. Arckifejezése semmit sem változott pár perccel korábbi állapotához képest, viszont megállíthatatlanul emelkedni kezdett. Tiszteletteljes elismerés vegyült kővé meredt aggodalmunkba. Ismételten kiderült, amit kezdettől fogva tudtunk, hogy hármunk közül ő a legéletretermettebb figura, aki nem torpan meg holmi kellemetlen körülmények láttán. Ugyanakkor fogalmunk sem volt arról, meddig tarthat még ez a Gyula féle élet. Végül négy kört ment, két beszállással. A második beszállásnál egy dzsakartai menekült kisfiút, és egy litván kismamát vitt fel karjaiban megható egyetértésben. Mikor végre leakasztották, és újra két lábbal állt a földön, annyit mondott, őt már nem nagyon érdekli a város, de meginna egy kávét, mivel még kótyagos kicsit. Mi pedig szó nélkül követtük, mert megértettük, hogy a történtek után nem találhatunk nála stabilabb, és igazabb vezetőt. 

bigor

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Tekintete üres, amikor felém hajol, jobban mondva rámfordul. A következő pillanatban fejét kissé előredöntve, száját rám tátva (a bal felső 4-essel kellene kezdeni valamit), sírós, magas hangon elbődül: Hát bazdmeg ezért toporogtok itt a földhöz szögezve még mindig, mert nektek mindegy, hogy üres vagy telipohár, hogy ismeretlen tettes hiányában meg van-e vagy nincs, hogy előbb vagy utóbb, hogy régen jobb volt, hogy tisztelet, hogy cél. Mire megjegyezem, hogy teli lenne, ha nem verte volna ki a kezemből, hogy pontosan tudom, hogy ő a tettes, hogy ő tolakodott elém, hogy régen is pontosan ilyen szar volt, hogy sem ebben a történetben sem másban nem létezik mi, vagy generáció csak én, egyszerűen legyint egyet, és felszáll, hogy a magasba jusson. A frusztrációmat valamelyest csökkenti, hogy hamarosan én jövök. Csak azt tudnám ki az a barom, aki a könyökével állandóan hozzáér a hátamhoz. 

hk

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az ember irigy. Ha nem lenne az, akkor nem fúrna alagutat a földbe, de irigy a vakondra, ha nem lenne kapzsi, nem kergetné körbe-körbe a látványt a horizont felett és még sorolhatnám. Ha úgy kellene lenni, akkor az embernek lenne szárnya, de nincsen ezért az égbe óriáskerekedik. Mi értelme van a várost úgy nézni, hogy nem vagyunk benne? Semmi. Minden egyes talpalatnyi hely a Földön azért hűlt ki az ősrobbanás után, hogy ráálljunk, hogy benne legyünk és ne felette, illetve, hogy szőlőt telepítsünk rá. Minden más törekvésünk ennek az ősi szándéknak teljesen az ellentéte és nem is vezet máshová, mint a kárhozatba vagy egy kicsit arrébb. Egy ilyen óriási járműnek semmi értelme. Már önmagában a technikai paradoxonok netovábbja, hiszen a jármű az megy, de ez egy helyben áll és eközben mozog, amitől viszont lassú, ezért semmi másra nem jó csak arra, hogy az ember megnézze, hogy éppen hol lehetne, ha nem abban a plexilárvában töltené azt a kis időt, miközben menekül a tériszonya elől. Bezárja magát, hogy megnézze föntről, hogy mi az, amitől megfosztja magát odalent. Teljesen értelmetlen irigykedni ezért a madarakra. Az óriáskerék egy dologra jó csupán, a lánykérésre. 

vi