Fotó: Varga Imre

Túl sokat gondolkodsz - mondta - majd letette az evezőt. Nem lusta volt, csak reménytelenül reménytelen és menthetetlenül menthetetlen. Romantikusan hülye is, illetve csak túl sokat jutott kompromisszumra önmagával, az őszinteség terén. Ha lett volna kedve önmagába nézni, első ránézésre hazug, de kerülte önmaga látását. Mikor aludt, akkor vágyta az igazat, hogy ölhessen, hogy ölelhessen, hogy szeressék, vagy csak egyen egy kis húst amitől újra megerősödik a zöldségekbe vetett hite. „Az undor az én dzsípieszem az erkölcsös elhízás sztrádáján.” Csodás ars poetica. Az evezőkkel próbáltunk megdobni pár hattyút, mert a képeslap látványtól izzadt a tenyere, így száraz kéz a kézben ringatóztunk a tavon, míg az ki nem száradt. Utolsó leheletével egy méretes dévérkeszeg és egy angolna még a partra vetett minket, miközben mi nem csináltunk semmit.
vi

             ------------------------------------------------------------------------------------------------------------  

Amikor megpillantották a csónakot, tudták, hogy küldetésük van vele. A küldetés pontos célja akkor még nagyjából annyira látszott, mint párás időben a Balaton túlpartja, amikor a vitorlások is messziről úgy tűnnek, mintha a semmiben lebegnének. De mindegy is, tudták, hogy a ladik eredeti szerepétől fosztottan az értelmetlenségbe fullad, a deszkák szürkén, szálkásan, kínos törvényszerűséggel lesznek az enyészeté, ők pedig azonnal - bár nagy volt köztük a korkülönbség -, azonos intenzitással beleszerettek a funkcionális, archaikus és ettől valamiképpen szép formába. Ahogy közeledtek, a csónak állapota egyre nyilvánvalóbbá vált, de ez nem akadályozta meg őket, hogy romantikus képzelgések lepjék el őket. Végtelennek tetsző nyári délutánba képzeték magukat, ahogy a folyó csobban a csónak oldalának. Az idősebb csendes üldögélést tervezett, a part menti árnyasban, vízben hűtött pincehideg italokkal, amiknek a címkéje nyálkásan, átázva foszlik le a palackok nyakáról. A fiatalabb gondolatban nagy túrákon volt már, élelmet az a kék, átlátszó műanyagból készült zsebpeca fog biztosítani, amit tavaly nyáron kapott, és ami halvány emlékei szerint még semmire nem cserélődött el. Néhány lépéssel később az öreg – talán mert túlzottan az ábrándjaival volt elfoglalva – belelépett egy gödörbe, bokáját éles fájdalom járta át, kezét kirántotta a fiatal kéz gyenge szorításából, és hangosan gyalázta a Teremtőt. És miután a gödör visszarántotta őket a valóságba, hagyták a francba az egészet.
hk

             ------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

A csónak úgy tölti ki a reggel biológiai medreit, mint Cicero jelzői a történelem hézagjait. Mivel a vízi jármű kompromisszumkészsége igencsak csekélynek mondható, valaki – jó arányérzékkel ‒ használt autógumit helyezett el a belsejében.
- Oh, szentséges Cicero – sóhajt fel a partra vetett vízi alkalmatosság –, már megint ugyanaz van!
- Oh – gondolja Cicero, mert ő mindig előzékeny és módfelett kényes a társas érintkezés szabályainak betartására –, hogy unom már a csónakot!
A használt autógumi meg úgy véli, a legjobb az, ha öngyilkos lesz záros határidőn belül. Mert a csónak korhadt és öreg. Cicero meg egy demagóg.
má