Fotó: A. Fehér Vera

Szeretem a fizikát. Már az érdekes részét, mert az egyetemen jutott a nyögvenyelős, száraz tudományból is bőven. Szóval vannak ezek a viszonyítási koordinátarendszerek, amelyekben megpihenve megfigyelhetünk egy-egy mozgó tárgyat. Általában a talajt tekintjük fixnek, amihez képest gurul a labda. De például ha a talajhoz képest nézzük a Nap korongjának mozgását, akkor igazzá válik az a tézis, hogy a Nap a Föld körül forog, holott tudjuk, hogy ez pont fordítva történik, mivel a csillagászok általában a Napot állítják az origóba a Föld helyett. És onnét bizony, a Föld látszik keringeni. Nos, ezen gondolat mentén most képzelj el egy fakanálban rögzített nullpontot, ami körül irgalmatlan sebességgel forog a lábos, és akrobatikusan röpköd a szakácsné, önmagát fél kézzel rángatva. Szédítő! Végül pedig egy fogyatékkal élő, ám rendkívül erős Elvis Presley-t, aki épp egy fát készül elhajítani... Hát ez ennyi. Kész is az ebéd.
bigor

                             ------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

A vita hevében valaki feldobta Elvist a szőlőlevelek közé. De nem azért volt ő a király, hogy ettől kétségbe esett volna, hanem könnyed mozdulattal megkapaszkodott – természetesen fél kézzel. Ha már ilyen filozofikus élethelyzetbe került, kihasználta az alkalmat és arról elmélkedett, hogy vajon mi is a szeretet. Erről Platón hosszasan értekezik a Lakoma című művében, bár sokat levon a dolog hitelességéből, hogy a vitázó felek részegek, ráadásul még előző este is berúgtak, így tulajdonképpen a másnaposságra ittak rá. Tehát minden, amit a szeretetről és Éroszról állítanak nem más, mint a mitikus méretű borgőz miatt való képzelgés. Így ott a zöldellő levelek között csüngve, Elvis lemondott minden emelkedettségről és arra jutott: az ember minden ellenkező híresztelés ellenére egy állat. Mert ki más lenne képes a királyt felhajítani a szőlőlevelek közé, mint egy ilyen bestia?
má  

                             ------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

Elvis közben növögetett, s mind szebb előmenetelről tett tanúbizonyságot. Mire tízéves lett, már kitűnően tudott mászni, a földön pedig számtalan olyan dolgot produkált, ami messze meghaladta kis fivérei és nővérei képességeit. Sok mindenben különbözött tőlük. Gyakran bámulták is értelmi képességeiért, de erő és testalkat dolgában nem vehette fel a versenyt velük: hiszen tízéves korukra a nagy emberszabású majmok már teljesen kifejlődnek, némelyikük hat lábnál magasabbra is megnő, míg a kis Elvis még mindig csak növésben lévő fiúcska volt. De micsoda kisfiú! Kora gyerekségétől kezdve megtanult ugyanúgy ágról ágra ugrálni a kezével kapaszkodva, mint hatalmas testű anyja. Amikor idősebb lett, nap mint nap órákon át kergetőzött fivéreivel és nővéreivel a fák koronáján. Húsz láb távolságot tudott átugrani az erdő tetejének szédítő magasságában. Aztán tévedhetetlen biztonsággal és mindenféle görcsös erőfeszítés nélkül kapaszkodott meg a túloldalon. Úgy röpködött a levegőben, mint a vihar előszelének útjába került vadul hajladozó ágak. Húsz láb magasságból egyetlen lendülettel vetette le magát ágról ágra ereszkedve a földig. Máskor meg olyan könnyedén és fürgén szökött fel az égre törő trópusi faóriások csúcsára, mint a mókus. Bár még csak tízéves volt, ereje máris elérte az átlagos harmincéves férfiét és sokkal ügyesebb volt, mint amiről a legképzettebb atléta valaha is álmodhat. Ráadásul napról napra tovább erősödött. Boldogan élt ezek között a vad majmok között. Emlékezetében nem őrizte másfajta élet képeit, és nem is tudta, hogy a földkerekségen létezik más is, mint az az erdő és azok a dzsungellakó vadállatok, amelyeket ő ismert.
(morpho)

Felhasznált irodalom: E. R. BURROUGHS: ELVIS A MAJOMEMBER

                             ------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Lukács 

Kevesen tudják Égjáró Lukácsról, hogy miután apja levágta villanykardjával jobb kézfejét, a családi kötelékre fittyethányó cselekvésével egyenesen az Alföldre taszajtotta fiát, aki termelőszövetkezetről termelőszövetkezetre járt és szórakoztatta a nagyérdeműt a buckalalkóktól begyűjtött népdalok éneklésével. Lukács, hogy apjának emlékét teljesen a nullára redukálja rászokott az olcsó borokra. Pocakot eresztett, pajeszt növesztett és a buckalakóktól gyűjtött dalok éneklésével is teljesen felhagyott. Égjáró Lukács a polgármesterekéhez hasonló hirtelen gyarapodás okán hozzászokott a semmittevéshez és naphosszat csak lógott. Pontosan úgy, mint abban a jelenetben, miután az apja lebaszarintotta a kezét. A saját fiának. Még akkor is ha oxigénhiányos állapota erre bármilyen felmentést is adhatna, fia szar alaknak tartotta. Az Alföldön, a sokkolt ember kis helyen is elfér, pedig a birodalom visszavágná az anyjába ezt az egyetlen fura idegent is. De én tudom, hogy van még bennünk jóság.
vi