Fotó: A. Fehér Vera

A piros porcelán disznó túlélt hat költözést, számos családi veszekedést és egy általános nagy anyagi csődöt, amikor még a nagymama nászajándékba kapott kávéskészletét is zaciba kellett vágni. Szerencsére a piros porcelán disznó beesett az íróasztal mögé és így megúszta a gyalázatos filléres nyomorúságukat.
- Ha minden rendbe jön – ábrándozott a nagymama, aki látta a kedvence zuhanását, de mélyen hallgatott róla –, méltó bánásmódba fogsz részesülni kis barátom.
Sok évnek kellett eltelnie, amíg a nagymama fel merte tenni a kérdést a családnak:
- És az én disznócskámmal mi lesz?
Így aztán a téli kertben pont a krizantém színű jácint elé helyezték el a piros porcelán disznó hintácskáját, örökre elfelejtve a régi csúf napokat.
má

  ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Robinson disznaja

- Péntek! Na! Gyere csak, cucucuu, gyere. Lépj már fel arra kibaszott pallóra. Nem fogsz leesni. Ne sivíts! Milyen egy bizalmatlan, beszari disznó vagy te. Te nem bízol bennem? Te vagy a vadállat. Én? Mi az, hogy én? Baszki most vagy a háziasítás csúcsán, a lombok között fogsz lakni. Érted? De most őszintén, tedd már a szívedre a csülköd. Hát nem jó neked velem? Mi? Hogy más volt régen? Persze, hogy az volt, mert az régen volt, most meg most van. Péntek te a történelem része lehetsz. Tudod te ez mekkora szó? Szarsz rá? Hát ne szarjál kérlek. Sokan vannak még e földkerekségen, akik szívesen cserélnének veled. Hidd csak el. Azt hiszed, hogy én mindig egy lakatlan szigetlakó voltam? Hát nem. Te egy nagyon szerencsés disznó vagy. Egy igazi szerencsemalac. Bíznod kell a látomásomban. Illetve nem kell, de lehet. Akkor most szépen lassan felhúzlak. Nem a nyársra, ne viccelődjél már. Majd meglátod milyen szép itt a panoráma. Le sem akarsz jönni. Figyelj, nem bánnád, hogy ha mostantól Csitának hívnálak? Nem? Hát ez nagyszerű.
vi

  ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Mottó: „Mennyi a varázslat, a végén mind át megyünk a virtuálba,
a lényeg az marad magára, hogy hívja, húzza, az odavalót…”
Nyers                                                                                     

Ha logikusan végiggondoljuk, akkor rá kell ébrednünk, hogy a kábítószer fogyasztás tulajdonképpen kódolva van a kulturális mindennapok szociális hálójában, melynek amplitúdója teljesen belefér a társadalmi normák közönyébe.
Gyakorlatilag nincs olyan pillanata az életnek, amelyben ne lehetne valamilyen ürügyet találni a különféle narkotikumok fogyasztására. A parasztok simán letolják az „aratókokaint”, mert állítólag így jobban megy a szántás. A vadászok köztudottan „célzó LSD-t” használnak, a papok a vasárnapjaik részeként kezelik a „misehasist”, a disznóvágásokat mindig egy kupica mákteával indítják, a húsvéti locsolkodások után pedig simán belefér egy-két csík kokain felszippantása, hiába érkezik autóval a locsolkodó. A minden közértben szabadon vásárolható ópiumszármazékok persze jelentősen megkönnyítik, hogy a halotti torok elengedhetetlen kelléke legyen a morphium, de persze a tejfakasztó marihuanáról, vagy a születésnapi, névnapi extasi áldomásról se feledkezzünk meg! Nem csoda, ha ebben a kulturális közegben a gyenge, felkészületlen emberek függővé válnak és a mocskos,bűzös, gyilkos, bűnös alkohol helyett inkább a narkotikumok segítségével próbálják meg leküzdeni az üres világot. Egyszer érdemes lenne erről kikérni Sherlock Holmes véleményét…
(morpho)