Fotó: Birtalan Zsolt

Csendre vágyom. Halk neszektől hangos, hosszú, békés csendre. Mert a csend is csak attól csend, hogy hallod azt, amit máskor nem. Az óra ketyeg, a ruha suhog, valami csöpög, valaki szuszog. De a csend játszóterén tán nem ők a legharsányabbak? Valójában próbálják elnyomni egymást, megnyerni a hallgató fül figyelmét. Igaz, erre a játszótérre is elhallatszik valami zümmögés a távolból, de csak elterül minden más alatt, mint a kiszáradt homok. Sokszor nem merek megszólalni. Mindenki hangosabb. Gyorsabban beszél, határozottan, ellentmondást nem tűrve vitázik, állít, kijelent. Sok hülyeséget. Hiányos gondolatmenetek, látszatmegoldások, felszíni káprázatok vezérelnek akár egész tömegeket. Tényleg egy telefontól függ az értékem? A durvaságtól, vagy a hétvégi csapatástól leszek érdekes? Honnan ez a kabát, a Négytigrisről?! - üvöltötte utánam a Csáki, és mindenki engem nézett, a csajok is persze. Ő meg pöffeszkedett a Nike dzsekijében, valami hiper cipőben, az új 1500-300-as mobillal. Csáki-Csáki, szippancsá'ki! Csak ezt ott persze nem mertem hangosan mondani. Kéne egy tér nekünk is, ahol halk neszeinket hallatjuk. Egy játszótér csendes embereknek, egy elbeszélő hely. Persze minden relatív, így a csendes emberek hangja is csak elnyomná ahogy az óra ketyeg, a ruha suhog, valami csöpög, valaki szuszog, mert a csend is csak attól csend, hogy hallod azt, amit máskor nem. Én meg most csak erre vágyom. Halk neszektől hangos hosszú, békés csendre.

bigor