Fotó: Puskás Erzsi

Állítólag Hemingway mondta, hogy éhesen kell menni. Mármint kiállításra, képeket nézegetni. Mert az olyan, mint a tematikus borkóstoló, meg a sorozatrandi, amikor valaki ötöt szervez egy délutánra. Olyan dolgok kerülnek egymás mellé, amiknek nem kellene. Úgy lenne jó, hogy csak te meg a kép, a bor vagy az arc. Így meg mérkőzés lesz, egymáshoz viszonyulnak a dolgok, nem hozzád. Akkor már legyen éhes az ember, élesedjenek az érzékszervei. Aztán, amikor a sok kép, íz, arc teljesen elborította, egyszer csak visszamegy egy képhez, felvesz egy üveget, felhív egy számot. Leül előtte, megpihen, megnyugszik, leenged. Ott üldögélünk, hirtelen felerősödik a terem zsongása, és kellemes lesz az éhség. Jó lesz kimenni a büfébe.  

Mike Modok

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Hozzánk érni tilos. Mi vagyunk az utolsó előtti pár ember. És most pedig tolmácsoljuk, hogy mit üzen a szerző. Mint látják, köztünk van távolság, ami tudatos és gondosan kigondolt közel és távol egyaránt. Tartásunk rideg, mely reflektál mindenre, ami meg nem értett és művészet. Szürkeségünk a kegyetlen világ tükröződése, de az árnyéktalanság némi reményt sugall.

Ismertük a rejtélyes Mona Lisát. Tudják, hogy mi volt a titka? Ha tudnák, valószínűleg nem lenne titok többé. De így, hogy nem tudják, ugye hogy figyelnek, és gondolkodnak. Keresik a megoldást, hogy aztán, Heuréka!

Szóval, míg itt üldögélünk és megfejtik, hogy mit üzen a szerző, addig a szerző meghúzza magát csendben és várja, hogy mit üzen a néző. Maguk kreálják a történetet. Apja? Lánya? Szeretők? Szakítottak? Kágébé? Mi az ott a térdén? Tályog vagy egy kutyaharapás?

Egy a lényeg: Szívesen.

vi

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kéne a prospektusa. Egyébként azt sem tudom, mit bámulok. El kéne kérni? De látszik, hogy nincs rendben vele valami. Lehet, hogy kelletlen lesz. Na, erre pont most nincs szükségem. Az emberek mostanában olyan érzékenyek. Egy rossz mozdulat vagy szó és annyi. Ebben a rohadt szociális dzsungelben állandóan pofára esek. Úgy érzem magam, mint egy, csak a rejtőszíneiben bízó zsákmányállat, ami egy moccanással elárulhatja magát. A múltkor is… Hát tudtam én, hogy fekete? Erre megsértődik, meg pofát vág. Végigmér. Megítél.  Szerintem megvárom, amíg odébbáll. Hátha nem is övé a füzet.

hk