Fotó: Varga Imre

Ha jól emlékszem egy szombat délután volt, májusban, amikor még egyszerre volt tavasz és nyár. A felhők és napsugarak kiegyeztek egy döntetlenben. Apám elővette a bográcsot, engem átküldött a szomszédba szalonnáért, "-és, ha akarod hívd át kis barátodat is"- mondta. Igaz akkor össze voltunk veszve, mert Lali is ugyanabba a lányba volt szerelmes, mint én, de erről sosem beszéltünk. A barátok szó nélkül is össze tudnak veszni szerintem. Szóval áthívtam, mert mégis csak az ő kedvenc malacából készült a kölcsönkért szalonna én meg tudtam, hogy a gyerekkori szerelem az inkább arra való, hogy sok év elteltével egy véletlen találkozás alkalmával arcpír nélkül valljuk be annak akit érint, hogy ő volt Ő. Szóval átjött a Lali. A füstben eljátszottuk a magyarbrazílt. Engedtem, hogy mindhárom gólt ő rúgja be, sőt egy lesgólt is összehoztunk, de azt nem adta meg a kerticsap, a bográcsban forrongó nézők indulatai ellenére sem. A meccs után elfeleztünk egy Traubit, amit lassan kellet inni, mert hétfőn iskola. Időközben apám elkészült az étellel, gondosan lelocsolta a parazsat, hogy megmaradjon a nádfedelünk, és elsőként a Lalinak szedett, majd a Lali szüleinek, majd nekem, majd anyámnak amit elfeleztek, hogy neki is jusson.  

vi 

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Elvtelenül dicsér. Szemembe néz. A legjobb vagy – mondja. Vitákban mérlegelés nélkül mellém áll. Olyan érveket hoz védelmemben, amik – jól tudom, mert nekem van józan eszem – nem igazak. Kéretlen prókátor. Ha beszélek hozzá annyira figyel, hogy néma ajkai velem együtt fejezik be a mondatot.  Félek tőle. Idegesít. Nem vagyok a legjobb, semmilyen vagyok. Ritkán van csak igazam, többször tévedek, de se a győzelmekhez, se a vereségekhez nincs szükségem asszisztenciára.  Ne olvasson már az arcomról. Aztán rájövök. Csak annyit akar, hogy néha azt mondjam: a legjobb vagy. Hogy vitákban mérlegelés nélkül mellé álljak. Olvassak az arcáról. Legyek néha kéretlen prókátor.

hk