Fotó: Puskás Erzsi

Ma még mosnom kell. Ki kell takarítani a szobát, este a szüleim jönnek hozzánk. El kell mennem a hivatalba a munkapapírokat intézni, hátha végre összejön valami rendes állás. Ekint elhozom majd a szomszédból, remélem nem lesz hisztis. Kéne még szerezni valami díszítést is a vendégségre. Egy szép szövetet,... egy növényt... inkább szövetet. A vizet azért jobb meginni. Aztán ha lesz időm, megvarrom Ali ingét. Szeretném, ha Anyuék rendes embernek látnák. Mert jó férj ez az Ali, csak kicsit lassú. S amíg varrok, megtanulhatom az új dalt, elég nehéz. Énekelhetném az alsó szólamot. 
Sokat álmodoztam a jövőről 3 évesen. Emlékszem volt bennem egy kis félelem. Ma már felnőttnek lenni valóság. És ezt a hétköznapi csalódást, ahogy lehet, elrendezgetem. Legyen hasonló a te sorsod is szívem. Na, még öt másodperc bambulás, aztán indulok. Öt, négy, három kettő, egy. 

bigor

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az egész úgy kezdődött, hogy táncolt előttem az utcán. Elvette a cumit a húgától, mérges voltam, és hogy megenyhüljek idétlenül elkezdett dzsiggelni. Az apjától tanulta. Aztán ezek az idióták meg felfedezték, elvitték a „Táncoló kicsi talpak” válogatására. Persze hogy megnyerte. Lehetett választani, hogy pénz, vagy süti. A pénzt választotta, de kiderült, hogy csak süti van. Ezt persze már nem írták meg az újságok. Tele a padlás édességgel. Híztunk egy csomót. Meg fog romlani. Most megint viszik valami forgatásra, de remélem, ez az egész nemsokára el fog múlni, mert már javában folyik a „Béna, de tehetséges”, meg az „Üvöltözzünk egymással” vetélkedője, azoknak a győzteseivel fognak foglalkozni. Akkor már levehetem ezt a posztert is. De, hogy a sütivel mit csináljak, azt nem tudom.

hk

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Fenn a messze északon, a világ szélén, ahol a Nap fél évig is bírja a Hold nélkül, volt egy kis falu, amit úgy hívtak Kogdatakarsz. A falu polgármestere Jarnlőm, hogy megünnepelje sikeres elvonókúráját, vett magának egy repülőjegyet a messzeségbe, oda, ahol a Nap minden reggel az óceánból ébred, és oda is tér nyugovóra. Jarnlőm csupán jobb híján volt polgármester, kihívója nem igen akadt, kivéve egy rénszarvast. Senki sem vette észre, hogy elment. Miután megérkezett az elérhetetlenségbe, elcserélte téli öltözetét egy üveg rumra és egy papucsra. Leitta magát kellemesen, majd kezében a papuccsal elindult, hogy megkeresse az óceánt. Miközben faltól falig sétált, kedves szempárok kísérték ritmustalan lépteit. A maga módján már majdnem elérte célját, mikor megpillantotta Senorita Chiua Cajuensiát, aki a helyi bölcsőde vezetője volt. A hölgy láttán Jarnlőmöt elöntötte a céljától eltérítő kíváncsi szerelem érzése. Hálás volt ezért. Szeretettel gondolt a rénszarvasra, és lelke mélyén átengedte neki a falu irányítását. Kibérelt egy szobát a bölcsődével szemben, és amikor csak tehette, igyekezett elveszni Senorita Chiua Cajuensia kémlelő tekintetében. A Nap dolgát pedig az óceánra bízta.

vi