Fotó: Varga Imre

Eszmélésem pillanatától itt van velem. Idegesítő, hogy mindig ő dönti el, mit csinálunk, én csak loholok utána és próbálom követni az eseményeket. Különösen utálom, mikor ezt a fém sínt a lábára csatolja. Ilyenkor én is hülyén eltorzulok. Egyébként is nehéz utolérnem, igazából még egyszer sem sikerült, de ilyenkor szinte repül, én meg csak csúszom ezen a fehér, hideg szaron. Néha mások társaságában van, és ha a fényviszonyok engedik, ilyenkor találkozhatunk fajtársaimmal. Röpke, kontúrérintések is kialakulhatnak. A legjobban azt szeretem mikor egy csilingelő hangú fajtárshordozóval összebújik. Ilyenkor mi is eggyé olvadunk. De mikor pont a legjobb kezdene lenni, ő a villanykapcsoló után nyúl és mi megszűnünk.

Mike Modok 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Néhány  kanonizálatlan optikai elmélet szerint az általunk látott világ láthatósági mechanizmusa kicsit másként működik, mint ahogy azt napjaink “mainstream” kutatói vallják. A jelenlegi teória azt állítja, hogy az aktív világítótestekből érkező fénysugarakat az optikailag passzív tárgyak visszaverik. Majd ezek, a szemünkbe érkező, visszavert fénynyalábok hozzák létre a tárgyképeket látóidegeinkben. Ám, egyes tudósokat nem elégít ki ez az alapvetés. Persze nem a bizonyítottság hiánya okán. Ők csupán azok a szkeptikusok, akiket egész életükben a gyermekkori sérelmek, és a szeretethiány motivál a tudományos ellentmondásra. Ez természetes jelenség. Nos, az ő képzeletükben a fény anyaga egy univerzumot körülvevő, óriási gömböt alkot. A látható tárgyak pedig nem visszaverik, hanem részlegesen eresztik át, vagy teljesen kitakarják a  mindenséget befoglaló gömbből érkező "besugárzást", s így alkotnak sziluetteket. Az “Isten labdája” elmélet a szentjánosbogár, illetve a tükröződés jelenségére még nem adott elfogadható magyarázatot.

 bigor 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Amikor a jégre vetülő nap tüzéből megszületett a Korcsolyás, az Olümposzon az istenek kezében egy pillanatra megállt az evőeszköz az éppen aktuális lakomán. Márpedig az étkezés rém fontos dolog. Ezt megszakítani meg roppant illetlen.

‒ Köhöm – köszörülte a torkát Zeusz, a főisten, mert ha valaki elsőbbséget élvezett ebben a tevékenységben, akkor minden kétséget kizárólag az ő –, véletlenül nem született már valaki más is tűzből?

‒ Dehogynem – válaszolta epésen a felesége – Dionüszosz, az egyik zabigyereked. 

A főisten csak bólogatott. Szerette Dionüszoszt, mert szép emlékei fűződtek a fogadtatásához, és részegeskedni is imádott. Azon morfondírozott magában, hogy vajon kivel és hogyan nemzette a Korcsolyást, de sehogy sem jutott eszébe semmi. Végül is annyi mindent nem lehet észben tartani. 

má

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Stijn De Vries bukás előtti pillanatában az árnyéka már tudja, hogy mi lesz ebből, mert bensőségesebb viszonyt táplál a földdel, mint maga Stijn, de a korcsolyázó még nem sejt semmit. A mozdulat rendben van, a testtartás tökéletes, szem a célt fürkészi, minden rendben lévőnek tűnik. De a nap melegével szemben bármennyire kemény is, alapvetően tehetetlen a jég. A finom mozdulatok széteséséhez pedig elég az, hogy egy barázda megteljen vízzel, mint ahogy egy apró porszem elég ahhoz, hogy a bakeliten ugorjon a tű. Az esés látványos, Stijn sodródó teste a versenyautókhoz hasonló tehetetlenséggel nyekken a pályát övező gumifalba. Emlékében mindig is élénken élni fog, ahogy megérzi, hogy valami nem stimmel, izmait áramütésszerű pánik járja át, és utána már minden – a bajnokság, a teste - a fizika prédájává válik.  És itt most vigasznak vékony, hogy holnap is lesz nap. Az is melegítheti a jeget.

hk

----------------------------------------------------------------------------------------------------------- 

Akkor, mikor Szél Ferenc gyorskorcsolya versenyző árnyéka lett önmagának, pontosan nulla fokot mutatott a hőmérő. Favorit volt, egészen fagypontig. A közmondás szerint peches ember ne menjen a jégre. Ő azonban nem peches volt, hanem hülye. Bukásának oka sokkal hétköznapibb. Szél Ferenc aznap nem volt hajlandó nyújtani, ezért találkozott a merev izmokban rejtőző démonnal. Előbbire nincsen magyarázat, hiszen évek óta versenyzett, utóbbira pedig teljesen fölösleges lenne keresni bármilyen okfejtést. A démon jött, látott és vesztett. Természetéből fakadóan elfoglalta megérdemelt helyét az utolsók között, és magával vonszolta Ferencet is, hogy a testét körül ölelő megszégyenülésből lakmározhasson. A merev izmok démona meg sem állt az országos bajnokság döntő fordulójáig. Heteken át meghúzta magát a megnyújtott izmok tövében, várt és engedte nyerni Ferencet, de közben szövetségeseket gyűjtött. A verseny napján a kishitűség démona karöltve a büszkeség démonával elérte célját. Ferenc nem melegített, ellenben vastagon bedörzsölte combjait és mindkét lábát, nagymamája által készített mangalicazsír alapú krémmel, melyben rengeteg gyógynövény sült előző este. Miután magasba emelte az aranyszínű serleget, odacsúszott nagyanyjához és átadta neki azt. Szél néni kisimította könnyekkel áztatott arcára ragadt ősz hajszálait és Ferenc fenekére csapott, amolyan nagymamás erősséggel.

vi