Fotó: Varga Imre

Én hiszem, hogy igaz. Sőt, tapasztalatból tudom, hogy ilyen van. Nem egyszer fordult már elő, hogy szuperpozíciós állapotban volt a macskám, de gyanítom, Schrödingert nem tudnám meggyőzni róla. Pedig tényleg így van. Többször megesett velem, hogy teljesen biztos voltam benne, mögöttem ül, erre mikor hátranézek, nincs ott. A fizikusok valahogy úgy magyarázzák ezt, hogy az anyag képes egyszerre több állapotban is lenni, és a megfigyelőn múlik, hogy melyikben találja. Ezek szerint tehát én, mint megfigyelő, határozom meg a környezetem állapotát. Én, mint megfigyelő, akár élet és halál ura is lehetek. Csakúgy, mint minden más tudatos lény. Különös elgondolás, elismerem.

A macskám vajon mit tud erről az egészről?

Azt hiszem, most épp engem néz. 

SZZ

----------------------------------------------------------------------------------------------------------- 

A helyzet tarthatatlanná vált és azonnali cselekvést igényelt. Mindenkiben megfogalmazódott, mégis a tökrészeg Lelkes Áron mondta ki a lényeget, a maga penetráns módján, miközben Keszthelyi Jolánnak készített ingyenes, egyben borzalmas frizurát. Meg kell találni vi-t. Itt tragédia fenyeget, többek élete komoly veszélyben forog.

- Ha kell, fohászkodjunk hozzá, vagy tegyünk felajánlást! – jajdult fel Gőz Irma.

Világos, hogy Pityu és Karesz a legalkalmasabbak a feladatra, végül is ez a foglalkozásuk, ha van nekik ilyen egyáltalán. Jó, menjen velük Omega magánnyomozó is.

- Az Isten szerelmére - hörgött Holákov úr, az infarktus határán – menjen velük Gőz Irma és Gibbson tiszteletes is, elkel a Mindenható segítsége!

A legidegesítőbb az volt, hogy mire eldöntötték, a csoport egy része szétesett. Orgona Béla félelmetes hajóskapitányi történeteivel traktálta a tökrészeg és magyarul egyáltalán nem tudó Mr. Woodbauer portást és Jarnlőm polgármestert, akik vörös arccal röhögtek a magyar ragokon. Makraz Tihamér, Szél Ferenc féltékeny pillantásaitól kísérve, a sarokban udvarolt Strétinger Irénnek, azt fejtegetve, hogy semmi bizonyíték nincs arra, hogy vi létezik. Végül Honzacsek Stefi, egy artista higgadtságával addig üvöltözött, amíg valamennyien felkerekedtek, megakadályozva ezzel Zengazé Mátyást egy újabb rettenetes vi-s vicc, röhögcsélő elmondásában. Pityu és Karesz vezérletével visszakövették az internetjeleket és végül megálltak egy hatalmas, ódon épület előtt. Óvatosan, kézenfogva fellopakodtak az első emeletre, ahol Pityu szerint nagyon felerősödtek a jelek. Csoszogva, mint a vásári bábuk, behatoltak az előszobán át. Pityu halkan benyitott, majd visszahúzta az ajtót.

- Megtaláltuk – suttogta – ez itt vi! Éppen a gépnél ül, jobb keze felkötve, a ballal ír, mögötte egy fekete macska.

Mike Modok 

----------------------------------------------------------------------------------------------------------- 

 - És tudod, ki utálta még a macskákat? - kérdezte indulatosan K, és választ sem várva felelt a saját kérdésére. - Bulgakov, az a szemét geci!!!! Z ezen a ponton úgy érezte, hogy kimaradt valamiből, de mivel egyrészt hajnali kettő volt, másrészt meg úgy néztek ki, és olyan állapotban is voltak mindketten, mint a viccbéli emigráns, orosz, dadaista művészek Párizsban, mindenképpen jó ötletnek tűnt fölvenni egy soha el nem kezdett beszélgetés fonalát csak azért, hogy aztán soha ne fejezzék be. - Ja, meg az az opportunista Szimonov! - Blöffölte Z, de K úgy látszik nagy szakértője volt a macskagyűlöleti kérdésnek, és indulatosan fakadt ki. - Nem érted, bazmeg, Z, kérlek! Hányszor magyarázzam el, Szimonov, Agajev, Arzsak, sőt - tette hozzá kioktatólag - Nyikolaj Fjodorjovics Pogonyin is szerette a macskákat! Persze Visnyeveckij más tészta, mindig is különutas volt, de azért a maga módján… De Bulgakovnak és Szolzsenyicinnek sosem tudok megbocsájtani. Emigráns, bazmeg, Z, kérlek!  

- Én szeretem a macskákat! - commingoutolt Z, miközben próbált rájönni a macskafóbia és a kivándorlás összefüggésére, de hajnali kettőkor egyszerre túl sok összefüggés kezdett felderengeni.- Az más, akkor olvass Jeszenyint, kérlek! Ha macska, akkor Jeszenyin - mondta K, és rajtaütésszerűen elaludt. 

Z

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Felhívtam.  Kérdezte, hogy már megtörtént-e, vagy csak tervezzük, hogy megtörténjen? Már megtörtént – válaszoltam. Oké, majd visszahív. Két óra múlva újra hívott, hogy elindult. Összeszedtem a sporttáskát, lementem a kapu elé. Néhány perc múlva hív. Azt mondja, hogy itt vár a közeli kórháznál. Odamentem a vádlimhoz ritmusosan verődő, súlyos terhemmel. Beszálltam a kocsijába. Megkérdezi mi lett a karommal. Elmondom neki két szóban, hogy hogyan bénult le.  Aztán elkezd beszélni megállíthatatlanul. Elcsigázottnak érzem magam. Tudja ő ám,  - mondja - hogy milyen sérültnek lenni, hiszen kézilabdázott, és megsérült a jobb lába, mert hát azzal támaszkodott. És balkezes is. Nem fogja fel, vagy nem érdekli, hogy ebben az érzelmi állapotban egyáltalában nem vagyok vevő rá.  De  ő tudja, milyen sérültnek lenni, hiszen nemrég egy vak kislány vakvezető kutyáját hamvasztotta el. Végre megérkezünk egy Tesco melletti nagy, füves, gazos részre. Fejünk felett sötétszürke felhők, bármikor eleredhet az eső. Biztatom magam, hogy nem sokára vége lesz. Már ott vár a fia, akit Cicának becéz, egy piszkosfehér furgonnál, aminek a tetejéből kémény lóg ki középtájon, amolyan mozgókemence. Kivesszük a táskámból a macskámat. Ugyanabban a pózban van, mint amilyenben reggel megtaláltam. Utolsó pillantást vetek rá, becsúsztatja a kemencébe, azt mondja egy óra lesz.  Fel-felnézek a kéményre, a belőle kiáramló forróság remegteti a levegőt. Úristen, mit csinálok én itt addig? Ő beszél folyamatosan, miközben Januárt emészti a hő. Például a katonaéveiről, a keresztes hadjáratokban részt vett királyi sarjak lefőzött csontjairól. Olvasta a HVG-ben. Nagyon nem érdekel, magamról sem akarok beszélni, de azért hálás vagyok neki. Eltereli a figyelmemet, nem kell erre az zúgó, süvítő zajra figyelnem, ami porrá változtatja a macskámat. Néha ő és a fia felváltva belenéznek a kemence kémlelőlyukába. Aztán vége. Kiveszi a hamut, meg a vakító fehérre égett csontokat az égéstérből, belerakja egy mozsárszerű vashengerbe, összeporítja őket egy vasrúddal, belerakja egy erre a célra kiégetett mázas urnába. Kérdezi, hogy a tetejét leragassza-e, vagy csak szigszalaggal hozzáerősítse. A szigszalagosat kértem. Kérdezem, hogy bevisz-e a városba. Álláspontja szerint, ez a szolgáltatás része. Beülünk a kocsijába, és folytatja. Ő a legprofibb, úgy hamvaszt, mint ahogy senki más, becsületes is, ezért nem fél a konkurenciától. Terjeszkedhetne, de hát nem akar, minek az eszetlen mohóság, ha így is tök jól megvan. Fizetek, és a Népligetinél pánikszerűen hagyom el az autót.

hk 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Öregem! Észrevetted, hogy mindketten a megszokottól eltérően bánunk az egérrel? Felfoghatnánk ezt hátrányként is. Vagy hiányosságnak. Neked a bal lett a jobb, a jobb a bal, engem pedig kényeztet a sors a pástétommal. Azt hiszem az egér is sokkal boldogabb, hogy a szíve a helyén van és nem a számban. De térjünk vissza hozzád apukám. Tudod, a kilencből egyet neked adtam és ezt nem bánom egyáltalán. Egyensúlyozhatnék még egy kicsit a tükörképem előtt, ami mára kissé megfakult, de lomhaságom a bölcsességemmel egyenesen arányos, ezért nem bánom, ami most következik. Ahogy az a francia kis „Veréb „  énekli  nyáááá nyááá nyáá nyáááá. Én sem bánok semmit sem. Faszikám, egy dolog biztos, ha bármikor átmentél előttem az úton, nekem az mindig csak szerencsét hozott. És ezt nem veheti el tőlem semmilyen babona, vagy ez a másik lököttpék akivel egy volt az almunk. Szóval minden, ami közös bennünk az nem más, mint hogy megengedtük egymásnak, hogy olyan legyen amilyen, és ezért a kilencből akár kettőt is neked adnék.

vi