Fotó: Varga Imre

Vizünk több mint hetvenöt százaléka test. A maradék az mocsár, történelem, képeslap és kiszáradt palackposta. Sokszor rajtakapták már. Mindig ugyanaz. Kétszer belelépni, pont oda, ahová megmondták, hogy nem lehet. „ Én csak boldog akarok lenni” - mondta. „Korábban kellett volna felébredni” - mondták. Minden reggel, pontban öttizenkettor, miután a folyó kimosta magából az előző este hordalékát, ott állt és bámult. Nem volt tolakodóan közel a meder széléhez, még nem döntötte el. Nézése átsiklott a túlpartra, ahol még hunyorogva ott állt az a vidám fűz, aminek kérgébe belevésték nevüknek kezdetét. Még volt mire emlékezni. Vizünk több mint huszonöt százaléka csillogó tükörkép, vagy a snecik bolondozása.

vi 

 -----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Amikor elindultam, mintha meg akart volna ölelni. Nem szokása. Még az idő is szép volt. Erzsikém még szendvicset is pakolt. A nap elején pedig még minden olyan simának tűnt. Attól most tekintsünk el, hogy Dunáról vagy Tiszáról fúj, tökmindegy honnan jön. Elegem van, hogy mindig küldözgetnek. A műhelyben is, otthon is, most is.

Azt hittem, hogy odamegyek, bekopogok, leadom, átveszik vége. De nem nyitottak ajtót. A szomszéd irodából kiszóltak, hogy most azok nincsenek, szabadságon vannak. Menjek a város másik végébe, mert ott van valami ügyeletféle. Remek. Előző nap beszéltem velük, hogy várni fognak, még sürgettek is, mert lejár a határidő. Tudom én, csakhogy ha munkaidő van, akkor munkaidő van, erre is szabadságot kellett kivennem. Meg arra, hogy kitöltsem azt a szaros űrlapot. Önálló légbeszívószelep. Mi az úristen az? Miért nem lehet emberien fogalmazni? Aztán én leszek a hibás, én szegem meg a szabályokat. Mert azt hiszik, hatalmuk van felettem. Ebben mondjuk, igazuk van. Ó az isten, bezár a bolt, tejet pedig nem vettem. A cigit meg a szél szívja el helyettem. Hej….

hk