Séta – photo by morpho

A nagy feketeségben világító, fényeivel csábító alagút delejesen vonzó opció. Kinn a rohadt sötétben nem jó, nincsenek viszonyítási pontjai az embernek. Léptei tétovák, óvatosan csúsztatja a földön egyik lábát a másik után, nehogy óvatlanul belerúgjon egy kőbe, és nagyon fájjon a lába. Persze így is gyakran megtörténik. Előfordul, hogy a semmibe lép, egyensúlyában meginog. Az árnyak kiismerhetetlenek és ezért fenyegetőek. Ilyenkor, fejlámpa hiányában, az baromira nem vonzó, hogy bármelyik irányba indulhat. Űzve érzi magát, akkor is, ha nem űzik. Alig várja, hogy fellélegezhessen, hogy végre ott álljon a fényesség kapujában, ahol megkülönböztethetőek a dolgok. Oké, persze vannak falak is, a belmagasság frusztrálóan alacsony, nehéz lélegezni, mert a rosszul eloltott csikkek izzása büdös füsttel telíti a levegőt, de legalább világosság van. Igaz, hogy ha nem akar visszatérni a sötétbe, akkor már csak egy irányba lépdelhet, de legalább egy darabig látja, hogy hová. Az alagút másik végén tátongó szédítő ürességgel, ahol ugyanúgy ömlik, hömpölyög a sötétség, mint ahonnan jött, egyelőre nem foglalkozik, mert most ez a nyomasztó, szűk tér legalább kivehető. 

hk

------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

Nagy, éhes, partra vetett cetként tátong a szája. Mint aki készül elnyelni az egész világot. Bár lehet, hogy azt már elnyelte egy másik nagyobb bálna, így mindannyian Jónásként kóválygunk az óriás hal gyomrában, csak éppen halvány sejtelmünk sincs róla. Ha viszont nem tudunk róla, az jó, mert így nem is tudunk szenvedni miatta. Eggyel kevesebb ok a neurózisra. 

Érthetetlen az embernek ez az örökös vágya, amellyel a fény felé törekszik, majd magabiztos eltökéltséggel épít mélygarázsokat, aluljárókat, alagutakat és egyéb agyrémeket, ahol mindenki kiélheti a félelmeit az antropofóbiától kezdve a xenofóbiáig . Ezek közül persze a legnagyobb kitolás a galeofóbia. Mert a cet hasába zárva félni a cápától, miközben egy bálna tátogó száján keresztül igyekszünk a mesterséges világítás irányába, azt csak egyféleképpen lehet nevezni: tragédia. Egy feltartóztathatatlan tragédia.

má