Fotó: Barbay Csaba 

Tizenkilenc évesen végre rászántam magam, hogy elolvassam Jókai Mór egyik súlyos és számos vélemény szerint unalmas tájleírásokkal tűzdelt regényét, az Aranyembert. Nem bírtam letenni.

Az utolsó cseppig felszürcsölt romantikus jelenetek, és az útkereséssel való azonosulás mellett egy életen át kísértő rémkép időnként hirtelen felmorajlik a tiszta fehér semmiségből, akárcsak a rianás. (szánakozva nézem magamat - nem merek még horrorfilmeket se nézni, gyenge idegzetem még egy szerencsétlen halálesetet sem bír el)

A bűvös szó: rianás.

Örökre belém égett a képzeletem által továbbgondolt lidércnyomás-szerű, jelenet: Krisztyán Tódort elnyeli a rianás. Szellemének árnya végigsuhan a vízparton, a balatoni villa spalettáit végigzörgeti a zaklatott, bolyongó lélek. Élőhalottként mászik ki ködös éjjeleken a jég repedései közül, fakószürke arccal, véresen… álljunk meg egy szóra!

 Nagyon élénk fantáziával rendelkezem, belátom, de ez már túlzás, már ami pedig a rettegést illeti, muszáj volt egy saját mumust kreálnom az akkori félelmeimből és szorongásaimból…

Hirtelen megállok a monológban - az érettségiztető tanár lesújtóan tolja elém még egyszer a tétel címét: Tímár Mihály kettős élete Jókai Az aranyember című regényében, majd hozzáteszi:

„ Kérem kezdje elölről, mert nem a maga életrajzára vagyunk kíváncsiak.”

Kellőképpen nyers és lekezelő stílusban kioktatom az irodalom szeretetéről, amiről persze véleményem szerint mit sem tud. Kitesznek a vizsgáról, a tanárt úgy kell lefogni. Persze most is úgy tartom, hogy túlreagálta a dolgot…

 Látod Marika, ezért nincs meg az érettségim, és szívom itt a fogamat még a téli szezonban is, ami ugye nincs is a Balatonon. Azért félsz egy kicsit te is, ugye?

Moha

 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A jégember először rövid sétát tett a strandon, de a karácsonyi szünetben itt wellnessezők észre sem vették, átlátszó kristályteste megvédte a kíváncsi tekintetektől. A Balaton vizén már vékony hártya keletkezett végig a part mentén. Mikor a délutáni gyenge napsütésben lassan a vízbe ereszkedett a lába körül születő jégkristályok halk recsegése kísérte minden mozdulatát. A sekély vízben gázolva élvezte a jégkása selymes érintését lábszárán, combján, dereka körül.

Másnapra a tó első osztályú, sima jégpályává változott és az emberek boldogan keresték elő a szekrényben porosodó korcsolyacipőiket és birtokba vették a befagyott Balatont. Kipirult arcú, kacagó gyermekek, kesztyűben, sapkában pózoló csinibabák és sportos férfiak lepték el a jeget. Még Mari néni is előhalászta a fakutyát a sufniból, hogy Karcsi bácsi kicsit tologassa őt, ahogy régen, megismerkedésük múltba vesző téli estéin. Napnyugta után aztán kiürült a part, eltűnt a zsibongó tömeg és a jégember a sötét csendben újra megérezte a magányt.

Eltávolodott a vízparttól, megállt, felnézett a felhőtlen, csillagokkal pöttyözött égre és átszellemült mosollyal az arcán nekilódult. Egyre gyorsuló léptekkel, majd futva ért vissza a vízhez és a hullámtörő sziklákat átugorva beszakította a jégpáncélt. A léken át elmerült a vízben, majd pár méterrel beljebb újra felbukkant és hatalmas karcsapásokkal úszni kezdett. Nyögött a jég, recsegett a Balaton körülötte, útját összetört, egymásra hányt jégtáblák és levegőben szoborrá dermedt, felcsapó hullámok jelezték.

Reggel az álmos Nap, ki az egészet átaludta, már csak az összeborzolt Balatont találta.

BSZ

 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Számtalan haszontalan ajándékot kaphat az ember élete során karácsonyra. Ezek közül némelyik teljesen értelmetlen, mint például a zenélő, világítós szappantartó, vagy a szaunanadrág. Néha csak azért rossz egy ajándék, mert már van belőle épp elég a háztartásban. Ilyen lehet mondjuk a negyvenharmadik "Jó reggelt!" bögre. Némelyikkel csak az a baj, hogy rossz helyen ér célba, mint a kenyérsütőgép az év pékjének, vagy punknak a mandzsettagomb. Van persze olyan is, ami rossz korban találja meg az embert, akár a nyakkendő a tizenévest, vagy az okos óra a nagypapát. De az egyik legnagyobb szívatás, és legelítélendőbb ajándék a karácsonyi fagyok idején, az mindig is a bicikli volt.

- Kisfiam, úgy gondoltuk Anyáddal, hogy megelőlegezzük neked, bár a bizonyítványodban ezek után sem szeretnénk kettőnél több négyest látni, megértetted? No, jól van, tessék. Használd egészséggel!... Hát nem most, majd ha már kicsit melegebb lesz. Addig leteszem a garázsba. Boldog karácsonyt! Mehetünk vacsorázni!

bigor

 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------

- Hát mondja, nem olyan ez az egész mint egy nagy könyv amiben ott van minden tudás, az összes titka a világnak?

- És mit gondol ki tépkedte ki a lapokat?

- Ugyan, az nem számít.

- Úgy érti, hogy titok?

- Egy olyan titok, aminek a megfejtése teljesen mellékes.

- Viszont ha az összes titkot ez a könyv rejti, akkor az is benne, hogy ki tépkedte darabokra.

- Lehetséges.

- Akkor viszont mégis számít. Ha egyszer le lett írva, akkor az számít. Javasolhatok valamit kedves Balambér?

- Persze nászuram.

- Legközelebb ne tegyen ilyen sok rumot a puncsba.

- Igyekezni fogok, ígérem.

- Maga szerint mi ketten most a Teremtő kegyeltjei vagyunk, hogy ilyen csodás időben, majdnem teljesen átlátjuk a Balatont anélkül, hogy egy csapat kipirosodott arcú gyermek, korcsolyázást imitálva menekülne a kövérség elől?

- Talán, de az is előfordulhat, hogy reggel hatkor ezek a gyermekek még alszanak.

- Vagy pont a szájukból kifolyó nyálat törölgetik a párnáról.

- De utána visszaalszanak.

- Egészen biztos. Nos, akkor ön szerint kivételesen szerencsések vagyunk?

- Úgy gondolom, hogy igen.

- Vagy csak jól időzítettünk.

- Még az is lehet. 

vi