Hyde Park - photo by morpho

Akkoriban rengeteg időt töltöttünk együtt. Vagyis sehova nem mentünk egymás nélkül. Összetartott minket az a véd- és dacszövetség, ami életünk legelső évei alatt kialakult köztünk. Meg különben is, hármasban sokkal érdekesebbek voltunk. A fiúk külön-külön unalmas jófiúkká váltak, én meg elviselhetetlen hisztis kislánnyá, ha csak az egyik volt jelen. Ők sem szerettek kettesben maradni, mert túl egyszerűek lettek a percek: nem voltam ott én, aki előtt jól esett nekik vitatkozni. Szóval, imádtuk ezt a csodahármast. Játszottuk a hülye kis játékainkat, mindent megvitattunk, veszekedtünk, haragudtunk, elváltunk, de másnap minden ugyanúgy ment tovább. Jó volt, de csak később jöttünk rá, mennyire.

Ma is sokszor járok a kedvenc parkunkba, néha találkozom is velük. Körülöttünk mások: feleségek, férjek, gyerekek, kutyák. Nem beszélünk, nem is köszönünk. Nincs rá szükség. Elég egy pillantás, egy biccentés vagy egy tétova kézmozdulat... 

pihe

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Mert jó ötletekből sosincs hiány. Az már nagyon unalmas volt, hogy kagylókból építsenek űrhajót, vagy a tengerfenéken elsüllyedt kalózhajók roncsai után kutakodjanak, így mindhárman felragyogtak, amikor megtalálták a homokban az „izét”. 

Az „izéről” egyikük sem tudta eldönteni, hogy mi is valójában. Ezért először is jól összevesztek. A vita szemantikai jellegű volt, de nem nélkülözte a személyeskedést sem. Ferike megesküdött, hogy ez egy karmesteri pálca, és azért van kettő belőle, mert….

- Mert te hülye vagy – vágott közbe Lilla, aki biztos volt benne, hogy ez egy ugrókötél, csak némi képzelőerőre van szükség hozzá.

Istike hallgatott, mivel ő volt a legkisebb, és csak a legritkább esetben vették figyelembe az ő véleményét. De ő biztos volt benne, hogy az „izé” nem más, mint a világegyetem visszatükröződése az analóg dimenzióban és a legjobb lenne nullvektorokat keresgélni vele, hogy majd abból építsenek hiperkockát, amellyel majd sárkányosdit tudnak játszani.

má

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Már rég megadtam magam neki. Jó fiú vagyok, mit is tehetnék, hiszen erőfölényben van. Kész vagyok odaadni ezt a szart, pedig én játszottam vele az előbb. Neki csak azért kellett, hogy bebizonyítsa ennek a lánynak, hogy ezt is megteheti, akit csak addig érdekelt az egész, amíg a megalázóan rövid harcban legyűrt. Az azért rohadtul zavar, hogy miután engem lerendezett, már nem érdeklem őt, máris azzal a lánnyal foglalkozik, aki viszont vele nem, mert nem működik a kütyüje. A saját bátyám úgy próbálja felhívni magára a figyelmet, hogy engem aláz meg. Ez milyen igazságtalanság már! Pedig én még játszanék is vele, tényleg szinte bármit, amit csak kitalál, sőt már csak az is elég lenne, ha rám  nézne miközben elveszi tőlem ezt, ami idáig figyelme záloga lett volna. A jó fiúk nem sírnak? Hát szarok bele.

hk

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

- És mik ezek?

- Nem tudom, de biztos, hogy nagyon értékesek.

- Honnan tudod?

- A bátyám lenyúlta őket múlt héten és azóta szobafogságban van.

- Megkérdezhetnénk tőle, hogy mire jók?

- Rossz ötlet. É s amúgy sem mondaná meg.

- Honnan tudod?

- Én árultam be apának.

- Biztos úgyis lebukott volna.

- Képzeljétek, az ágynemű tartóba rejtette. Így anyának is szólnom kellett.

- De miért?

- Őszintén szólva nem tudom. De nem ez egy kishúg feladata? Valahogy eleget kellett tennem az elvárásoknak. Árulkodó, elkényeztetett, pisis majom, kényeskedő béka, rusnya dög, takonyhercegnő....

- Féreg, gyíkarc, kis pöcs. Öccsnek sem egyszerűbb lenni hidd el.

- Igen, de én szeretem.

- Ő viszont utál.

- Meg lehet szokni. Szerintetek mi ez amúgy és miért kell belőle három?

- Mert mi is hárman vagyunk.

- Már csak azt kell kitalálnunk, hogy mik ezek?

- Elég ha az egyikről kiderítjük, ugyanis a másik kettő is az.

- Okoska.

- Pukifej

- Borz hajú.

- Büfiágyú. 

vi

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Semmi jel nem mutatott arra, hogy ez lesz a Jóföldi testvérek utolsó felhőtlen nyaralása. Ágnes a legidősebb, őt követi Bence és Tomika. A nyár épp úgy telt, mint mindig, nagy kalandok, csatározások és kibékülések követték egymást.

A leukémia kopogtatás nélkül költözött Bence testébe. Az ősz folyamán egymást érték az antibiotikum kúrák, de szervezete többé nem tudta leküzdeni a legegyszerűbb náthát sem. A tizenkét éves fiú lefogyott, elhalványodott, akárcsak reménye a túlélésre. Sürgős csontvelő átültetésre lenne szükség, ez az egyetlen esélye.- mondták az orvosok. 

Tomikának részletesen elmagyarázták, hogy mi fog történni. Biztatták, hogy legyen bátor és büszke, hiszen ő az egyetlen, aki segíthet a bátyján. 

Két év múlva a baleseti jegyzőkönyv szerint Jóföldi Tamás kiskorú az esti szürkületben kivilágítatlan biciklijével hajtott ki az Andrássy útra, ezért ütközött az ott szabályosan közlekedő személygépkocsival. A kisfiút súlyos belső sérülésekkel a legközelebbi kórházba szállították. Tomikának azonnali májátültetésre volt szüksége. Ágnes tűnt a legalkalmasabbnak. Negyed mája elég volt, hogy öccse életben maradjon. Az orvosok azt mondták, növekedési hormonjai gondoskodnak majd a máj megfelelő fejlődéséről is.

Mikor tavaly Ágnes vesekiválasztása végleg leállt, a várólistán harmincan voltak előtte. Mindenki tudta, hogy ez végeláthatatlan, gyötrelmes hónapokat jelent majd számára, hetente kétszer hosszú órákat a vesetisztító állomás fertőtlenítővel kevert vizeletszagú levegőjében. Bence önként jelentkezett. Egy vesével is lehet élni, nekem pedig kettő van, jó ajándék lesz Ágnesnek a negyvenedik születésnapjára. - viccelődött. 

Jóföldiéknél a karácsonyt idén is nagy családi körben ünnepelték.

BSZ