Fotó: Barbay Csaba

Azt gondolom, hogy dodgemen sírni tulajdonképpen egészen felemelő dolog tud lenni. Olyan, mint a cirkuszban sírni a bohócon, vagy mondjuk egy vidéki búcsúban megkönnyezni a sárga kis kakasos nyalókát. Ráadásul úgy sírni a dodgemen, hogy közben az ember három éves kisfia is az ölében ül, az már művészet, az már túl mutat azokon a klasszikus idegösszeroppanós, szappanoperás izéken, az már komoly dolog. Sosem értettem, hogy az emberek miért sírnak jobban, vagy kevésbé jobban valamitől? Vajon miért van az, hogy egy gyalázatos szerelmi bánat, sokkal látványosabban ráz meg, mint amikor az anyádat veszíted el végleg? Egy hülye szerelmi csalódás, vagy egy gagyi félrekúrás miatt képesek vagyunk a saját gyerekünkkel az ölünkben sírni egy dodgemen! Hülyék vagyunk! Hülyék, mert sem egy nő sem egy pasi nem ér annyit! Nem ér és ezt mi is tudjuk, tudja mindenki. Mégis sírunk a dodgemen, pedig a dodgemen nem szoktak sírni. Talán éppen azért. Azért mert így sokkal szarabb az egész. Sokkal szarabb, mert a vidámságot tesszük tönkre, mert hagytuk magunkban legyőzni az embert és csak egy síró féreg marad a végén egy villanyautóban. Aki már próbálta tudja milyen…
(morpho)

       ------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

Feladott egy hirdetést miszerint „alig használt DNS-emet óriáskerékre cserélném”. Hónapokig senki sem jelentkezett, de végül csak felhívta valaki.
- Ez nem egy csilli-villi vásári bóvli – magyarázta az illető –, hanem egy igazi antik darab újszerű állapotban.
Bár az már eleve gyanús volt, hogy sötétedés utánra beszélték meg a találkozót.  Az óriáskerék óvatosan araszolt körbe, a tulajdonos meg büszkén mutatta a felaggatott villódzó fényeket, amelyek portékája eleganciáját hivatottak emelni. A sokat dicsért cseretárgy túlérett barackként fityegett a kétes üzleti tárgyalás hátterében.
- Remélem elhozta a DNS-t?! – izgult a rozoga óriáskerék gazdája.
Elhozta. Óvatosan csúsztatta a másik kezébe, mert neki sem sok dicsekednivalója volt a sajátjával.
má

       ------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

A közepes vagy még inkább kisméretű óriáskerékkel az a baj, hogy míg az ember egyszer eléri a fent állapotát, addig aránytalanul sokat tartózkodik a lent állapotában. Először is lentről indul, aztán lassan emelkedik, de még mindig közelebb van az alantassághoz, mint az emelkedettséghez. Félúton sem sokkal jobb a helyzet, mert például, ha az ember kilógatja a kezét a fülkéből, akkor megint közelebb van maga alá, mint nem. Gondolhatnánk, hogy innen már közel az az egy pillanat, amit eltöltünk a mindenek felett, de a rendszert működtető szakmunkás gondol egyet és leállítja ezt az egész folyamatot. A megfelelő pillanat, hogy elgondolkodjunk a semmin és a tériszonyon, míg ő megles egy két-formás mellet. Kösz bazdmeg. Igazad van, nem volt kötelező felszállni, de akkor meg javítsd meg a dodzsemet, és hagy fejeljem le a kapaszkodót, vagy legalább szikrázzon az áramszedő. Tudom ez itt egy kisváros. Az óriás is alacsony és nem éri meg egyfolytában áramot fejleszteni. Nem én hívtalak ide, magadtól jöttél, mint ahogy én is, de legalább a két választható dolog közül jó lenne, ha legalább az egyikkel egy kicsit is el lehetne mozdulni, ebből a savanyú, monokróm szomorúságból, ami még egy kicsit romantikusnak is tűnhet.
vi

       ------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

Elkéstünk. Érted?! Mert megint kitaláltunk annyi hülye kifogást. Esik a hó, borús az ég, meleg van, fáradt vagyok, te meg nyűgös, segíteni kell a szomszédnak, szülői lesz, vagy elültetjük a huszadik virágot a kertben, kicseréltetjük a téli gumikat a kocsin, főzés, mosás, a hetenkénti rendszeres tenisz és a többi, és a többi. Csupa egyáltalán nem életbe vágó, nem különleges, viszont kényelmes magyarázat. Pedig mindig készültünk, minden áldott nap. Hallani akartuk a „csak tessék, tessék urak és szép leányok” rikkancsát, újraélni a szórakoztató együttléteket, a kikapcsolódás örömét, a jókedvű szerelmet, a nevetést. És mire annyi sok elfecsérelt idő, huzavona, kompromisszum, vita után végre megérkeztünk, kiderült, sajnos bezárt a bazár. Végleg. Csendben, rendben sorakoznak a dodzsemek, mint az otthoni szekrényben az ingeid. A csomagolás elkezdődött. Holnap útra kel a karaván, de az óriáskerék fényei még hirdetik, hogy micsoda élet volt itt kérem szépen, míg a gépkezelő meg nem állította az örökösen körbeforgó, hatalmas játékot.
L. Cat 

       ------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

Gyere drága. Én most befizetlek egy végtelenre. Hiszen magad mondtad, hogy gyerekként elbűvölt a hangulat. Akkor mi a probléma? Attól, hogy öreg vagy még újraélhetnéd. Nem ugyanaz? Semmi semmikor nem ugyanaz. Menj oda, és válogasd ki innen, ami kedves számodra, a többit hagyd figyelmen kívül. Születésnapod van, ráadásul kerek évfordulód, felneveltél két generációt, jogod van ahhoz, hogy újra gyerek lehess. Én ezt szeretném. Ez az ajándék, tessék neki örülni. Én örülnék neki. Te ezt nem akarod. Nem tudod, hogy hogyan kell. Oké, akkor ülj le ide és megmutatom. Ne nézz a kijárat felé! Maradjuuuuunk! Csak még két körre!
hk