Fotó: A. Fehér Vera

A gyermekkor nem más, mint végtelen pillanatok egymásra rakódása. Remélhetőleg a jó pillanatokból van több – gondolta Béla bácsi. Feladatát pedig ott találta meg, hogy legalább egy jó élményt szerezzen Csengének, a legfiatalabbnak (akit következetesen Csengőnek nevezett, mert ebben a korban már nehezen tanulunk új szavakat), mert tudta, hogyha máshogy nem is, unokája emlékeiben fog tovább élni, és azt már nem akarta elbaszni. Az elméjében bizonytalanul pislákoló tervet azonnal cselekvésre váltotta, és felsőtestét kissé megdöntve, a kaszára támaszkodva sietősen kiment a hátsó kert mögötti vadul burjánzó gazosba.
- Majd építünk ide házikót, hintát, homokozót, vagy valamit – nézett körbe –, de először is megtisztítjuk –, és ezzel némi laufot adott magának, hogy terve igazán kikristályosodjon.
Csenge időközben nagyapja keresésére indult, és amikor meglátta, hogy az öreg milyen vehemenciával irtja és rombolja a varázskertet, amit még közel sem fedezett fel teljesen, de már számos virágot és bogarat tudhatott barátjának, hangosan és megállíthatatlanul bömbölni kezdett.
hk

                   ------------------------------------------------------------------------------------------------------------

- Jöjjön csak kislány! Megmutatom magácskának a hátsó csalitost! Olyat még úgy se látott!
Itt szokjuk megcinkófálni a zsúrlós pánkürtöt, meg a rókacicát! Sőt, azt különösen nagyon is!
Szóval olyat mutatok magácskának, amit még sohasem, vagy ha mégis, akkor sem! Látom, ahogy az érdeklődés nem tűnik le heveny pillájáról, és hát az is fontos, hogy magácska kedve legyen jó, érzéke meg minden, amire való! Szóval, amikor a vaddisznó először járt erre, akkor még csak gyanítottam, hogy meg lehet csinálni, aztán már egyre biztosabb voltam benne! Tudja nekem nem az igazi énem az igazi, hanem a másik, ami szintén igazi is, csak nem annyira, mint a másik! Bejön velem a cikória fa árnyékába és máris holdárnyékban van az erdő! Na persze nem teljesen, csak úgy félvállról, mint amikor nagymamám kiszámolta az öltés keresztjét! Van ám itt minden, ami szeme szája ingere, csak vigyázzon nagyon, főleg arra, hogy én! Tényleg! Mert tudja, nálunk Lali a postás nem is csenget! 
(morpho)

                  ------------------------------------------------------------------------------------------------------------

- El tudod te ezt képzelni? – kérdezte.
Ő meg nem mondott semmit, mert nem akarta megbántani azzal, hogy igen.
- Kétmillió-hétszázhetvenezer-ötszáz font?! Ezért a vacakért?!
Valóban meglepő túlzásnak tűnt.
- Öt egyenes vágás és egy hatodik ferde egy fehér vásznon. Érted te ezt?
- Rém macerás lehet mindig ugyanaz a stílus, amolyan szellemi tetanusz. Nem lehet mindenkinek meggyónni a reneszánszt.
Nehéz volt feldúlt pénzügyi érzékenységét lerángatni a szigorú fekete keretbe zárt fehér vászonról, amelyet egy szeszélyes kéz felhasogatott egy erre alkalmas bicskával. Ezért a természet szépségéről kezdett el beszélni, amely nem tűri a szabályokat, rühelli a tökéletességet és egész egyszerűen képtelenség, hogy bármikor is meghajoljon az ember akaratának.
- Vigasztaljon a tudat, hogy előbb-utóbb mindent benő a gyom és a kétmillió-hétszázhetvenezer-ötszáz fontos vágásokon fehérvirágú rozmaringok fognak nőni.
má 

                  ------------------------------------------------------------------------------------------------------------

- Papi! A mami üzeni, hogy kész az ebéd.
- És a fröccs is?
- Mi az a fröccs?
- Tudod, a papi málnája.
- Jaaaa. Meg a mamié is?
- Igen a mamié is.
- Értem. Hát az övé az előbb készült el, úgyhogy biztosan adni fog neked.
- Úgyhogy? Hol tanulsz te ilyeneket, hogy úgyhogy?
- Én csak figyelek.
- Figyelsz. Az nagyon helyes. Csillagom és a mami málnája sárgás volt vagy rózsaszínes?
- Azt hiszem sárgás, de lehet, hogy rózsaszín.
- Ha van kedved menj vissza és figyeld meg. Jó?
- Te nem jössz? Én még lecsapom a bojtorjánt, aztán megyek. Mondd a maminak, hogy öt perc.
- Rendben.
- És csillagom, még azt is mondd neki, hogy viceházmester.
- Vi ce ház.
- Mester. Viceházmester.
- És az meg mi?
- Tudod bogaram, ez a mi kis jelünk, hogy még mindig szeretjük egymást.
- Értem. Papi!
- Viceházmesterlek.
- Én is angyalom.
vi