Fotó: Birtalan Zsolt

Valami alsó vagy valami felső állomás 

Ha erre indulok, ködbe veszek, ha arra, akkor a feledésbe. Ha egy helyben maradok csak egy szemcse leszek az idő alulexponált önarcképén. Eltévedtem? Kifáradtam? Unom? Kitől kérdezek? Kitől kérdezzek? Kitől? Ez lehet az a hely, ahová az emberek megbolondulni járnak. Az alvilág szívcsakrája, ahol nyugodtan elbaszhatok mindent, még ezt a pár perces sétát is. Nekem ezt elnézik a démonok, csak itt, csak most, csak azért is. Jobb lesz, ha elindulok. A tüdőm megtelt köddel és párával. Vonzóan hideg. Nem feledem, hogy van itt egy sziget, amit csakis én veszek körül meg minden más és az őrület. Viszont egyszerre sosem leszünk jelen.
vi

                           ------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

Régen minden szebb volt – és ekkor sem magára, sem a kutyára nem gondolt, bár ez a megállapítás rájuk vonatkozott volna csak igazán, – és letűnt korok színes ceruzákkal rajzolt, bájos világába kívánt volna szállni, ahol az értékek értékek voltak, illetve igazságosság és becsületesség volt a mérce szerte e kies honban, és a kristálytiszta rendben minden a régi fényében csilloghatott. Aztán ahogy egyre biztosabban érezte, hogy szelíden, puhán, valamiképp láthatatlan erőszakossággal fogadja be mindkettőjüket a köd, és így aztán mindentől egyenlő távolságra kerül, bizonytalan érzés fogta el, viszonyítási pontjai feloldódtak és felmerült benne, hogy ami talán messziről egy német fürdőváros egyszerre kedvességgel és funkcionalitással megalkotott, sok széppel kecsegtető tömegének tűnik, az közelről tulajdonképpen Kőbánya alsó.
hk