Fotó: Nagy Krisztián

- No mi az kisunokám, mi a baj?
- Elromlott egy kicsit, de már tudom…
- Add csak ide, jól megnézzük.
- A vezető gyűrű valahogy elpattant…
- Neeem. Nézd csak, ott van egy ilyen gyűrű, na az romlott el.
- Igen tudom, és arra gondoltam, hogy a kulcs…
- Azt hiszem tudom a megoldást, látod erről lefejtjük a kulcsokat, aztán oda felfűzzük ezt a gyűrűt és máris készen van.
- Kipróbálhatnám?
- Először én próbálom ki, hogy minden rendben van-e.
- Fogadtam volna rá csessze meg.
- Ha így beszélsz nem is kapod vissza.
hk

     ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 

Már maga a szó hangzása is nem várt izgalmakkal kecsegtetett, sokkal nagyobb bulinak tűnt, mint a hörcsög intellektuális képességeinek a fejlesztése, amely abból állt, hogy a szőrös állatnak minden szellemi erejét be kellett vetnie ahhoz, hogy az általunk rafinált módon megkonstruált labirintusban eljusson az élelemig. Kétlem, hogy a hörcsög átérezte volna az ügy tudományos súlyát, ő egyszerűen csak két pofára akarta enni az alma falatkát. Mondjuk, nekünk sem volt túl sok elképzelésünk az etológiáról, és inkább a magunk szórakoztatására treníroztuk szegény párát.
A sárkány azonban teljesen különbözött ettől a korlátolt szőrös lénytől. Színesen és kecsesen lebegett a nappaliban. Már csak a szabadtér és a jó szél hiányzott neki. Boldogan futottunk ki az ajtón, le a lépcsőkön, fel az utcán ki a mezőre, ahol végre szabadon szárnyalhatott a sárkányunk, miközben a buta hörcsög nem túl okosan nézett ki a terráriumából.
má

     ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 

- Apu! Az anyu tényleg egy sárkány?
- Nem.
- És ki találta fel a repülést?
- Hát, na ki? Kik repülnek még az égen?
- A pilóták?
- Vagy?
- Vagy a falevelek.
- És még?
- A felhők.
- A felhők nem repülnek. A felhők azok… ö… hát tudod… a felhők… anyád egy sárkány.
vi

     ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 

Ilyenkor olyan megnyugtató minden. Minden olyan sima, olyan magával ragadó. Amikor az ősz még csak kicsit lohol a nyakunkon, mikor a nyár zöldje még nyomaiban ott figyel az élet minden percében, de azért pontosan érezni már a múlandóságot. Imádta az unokáját, és imádta a sárkányokat is. Pont így vitte el a nagyapja őt is sárkányt eregetni a tó melletti nádas szélére. Aztán valahogy elmúlt az egész, jöttek a haverok, meg a csajozás, a nagyapja meg lemaradt valahol a nádas és a tó között. A sárkány nem volt ennyire csicsás, ráadásul nem is gyári volt, ők csinálták. Hurkapálcikákat, meg csomagolópapírt ragasztottak össze, és ha túl nagy volt a szél, akkor darabjaira törte az egészet. Olyankor mindig szomorúan bandukolt hazafelé és azon gondolkozott, hogy a következő sárkány majd sokkal erősebb lesz és ellenáll a tornádónak is! Most viszont nem volt ilyen gondja, illetve semmilyen gondja nem volt. Csak az unokája nevetését és az erdő csendjét hallotta maga mögött, a sárkány… a sárkány pedig teli volt élettel. De nem akarta visszasírni a nosztalgiát, jelentsen ez bármit is. Reggel a klinikáról hívták. Megjött a teszt eredménye. Előrehaladott non hocking lymphoma. Inoperatív.
(morpho)