Fotó: Nagy Krisztián

Mottó: „ Fekete-fehér film az élet, Lassú a halál, lassú a méreg, fehér a fény, fekete az eső.”
Pál Utcai Fiúk

Soha nem értette igazán, hogy mi dolga van ezen a kibaszott világon, hogyha nem lehet azzal, akivel szeretne, akivel kellene. Ráadásul azzal van, akivel semmi dolga, sőt azzal sincs. Tulajdonképpen nincs senkivel. Ha jobban belegondolt, akkor arra jött rá, hogy tök egyedül van. Ráadásul, akivel lennie kéne, az meg tök mással van. Erre persze ritkán gondolt, mert a módosult tudatállapotnak pont az a lényege, hogy ne nagyon gondoljunk semmire, különösen arra ne, ami miatt módosítjuk a tudatállapotot. Aztán mikor már céltalanul bolyong  hónapokig a városban, mikor már megszűnt az idő és a tér, mikor már teljesen mindegy volt, hogy józan-e vagy sem, mert pont ugyanolyan pocsékul érezte magát a részeg kamuban, mint a Való Világban, mikor már a lélek fájdalma sem képes szenvedést kiváltani, mikor már senkinek, de senkinek nem tudja elmondani az egyre csak növekvő rettenetet, akkor… Akkor már nem megy tovább, mert nincs hová, nincs minek. Itt már mindenki feladja és betagozódik a nagy semmibe, ami persze mindenkinek tetszik, aki kívülről nézi, csak éppen ő gondolja, hogy a sárguló bőr alatt már nincs semmi, teljesen eltűntek az érzelmek, és ha már a hídon maradt, a sokadik három napos pokol után muszáj lesz tovább menekülni egy új, ingoványos és kegyetlen remény felé…
(morpho)