Fotó: Szász Zita

Vannak, akik szerint minden fekete, vagy fehér, de vannak olyanok is, akik szerint meg nem. Valamikor régen mikor még gyerek voltam, azt gondoltam, hogy minden fehér. Aztán miután először vágott úgy rendesen pofán az élet, sokáig meg voltam róla győződve, hogy minden fekete. Később szép lassan bekúsztak az árnyalatok. A szürke. Meg a mégszürkébb, sőt még arra is rájöttem, hogy van világosszürke is. Nem 50 árnyalat, hanem sokkal több. Aztán mikor már ki sem láttam a nagy szürkeségből, megint elkezdtem keresgélni a feketét, meg a fehéret, de rá kellett döbbennem, hogy az már elveszett. Egyiket sem fogom látni többé. Na itt kezdtem azt érezni, hogy felnőttem.  Egyébként nem mondhatnám, hogy ez volt életem leglélekemelőbb felismerése, jelentsen ez bármit is.
(morpho)