Fotó: Aknay Csaba

Túl sokat vártam. Magamtól és rád is. Úgyhogy elhúzok az ufókkal. A világűr sem lehet rosszabb hely, mint egy gyenge jellemű, nárcisztikus majom üres ölelése. Ráadásul nős majom. Anyámnak volt igaza: „ne sírj részegen, ha nem nevetsz józanon”. Nem nézel ki az ablakon? Kúrod a nejed. Neki ez is jár, meg te is. Gyűlöllek. Holnaptól egy földönkívülivel fogok élni. Gyűlöllek! Érzed? Majd fogod. Az életed egy örök holdfogyatkozás lesz.
Lófaszt! Nem megyek én sehová. Miért én? Menjél te. Vagy a nejed. Menjen a nejed, miatta van minden titkunk. Meg mert neked a lelkifurdalás a léted, kell, hogy begerjedj, mert még a farkadat is becsapod. Anyám szerint te egy betegesen önző, ám önbizalomhiánnyal küszködő sérült kis pöcs vagy. Pedig kértem, hogy ne minősítsen. Érted? Megkértem az anyámat, hogy téged ne... erre lekurvázott engem... Érted? Sosem fogod megérteni. Sosem. Én megszoktam, hogy cukor nélkül igyam a kávét, hogy a fénymásolón két perc alatt, hogy karácsonykor nincs sms, sem ajándék, hogy külön alszunk, külön álmodunk, hogy minden pénteken itt állok három rozé fröccs után és várom az ufókat, hogy elvigyenek. Te pedig ragaszkodsz a szokásaimhoz, mert nem tudsz meglenni anélkül, hogy gyűlöljed magad, te istenbarma. Holnap pedig megint másnapos leszek miattad.

vi