Fotó: Aknay Csaba

- Kényelmesen fekszik?
- Bűntudatom van.
- Miért?
- Nem érdemlem meg a kényelmet.
- Miért érzi ezt?
- Szerintem ezt csak gondolom.
- Tehát?
- Tehát nem érzem, hanem gondolom.
- Miért gondolja?
- Nem tudom.
- De tudja.
- Jó, akkor tudom.
- Akkor mondja ki.
- Nem.
- Nézze, Lajos, ez így nem fog menni. Ha tovább akarunk lépni, akkor beszélnie kell.
- Miért?
- Most maga fog kérdezni?
- Zavarja?
- Nem. Csak tudja engem ezért fizetnek, hogy kérdezzek, magát meg azért, hogy tekerjen.
- És célba érjek a kólás reklámmal a hátamon.
- Ez is egy megközelítés. Tehát?
- Tehát, nem érzem, hanem gondolom.
- Igen. És még?
- Kibaszottul második lett a kólás felirat a hátamon.
- Most dühös?
- Nem.
- Biztos?
- Az nem ilyen.
- Hanem?
- Akkor, elönt a melegség. Itt a fejemben. Lehet, erre mondják, hogy felforr az agyvizem, de én ezt szeretem. Lassan megtelik a koponyám egy fortyogó, hangokkal teli bizsergéssel, aminek olyan az illata, mint nagyanyámnak karácsonykor. Kicsit gyantás, mert a fenyőfát ő cipelte, míg nagyapám a sütni való féldisznót, de a gyantás illat mellett mindig volt egy kis levendula illat. Talán, hogy ne legyen molyos az egyetlen kabátja. Nem tudom.
- És mi jön ezután?
- Pusztítás. Persze nem úgy igazán, de azért rendes világvégét rendezek. Itt belül. A fejemben.
- Értem.
- Dehogy érti. Ne mondja, hogy érti. Nézzen csak körül a saját irodájában. Minden azt, hirdeti, hogy maga a legjobb, a legelső, a legempatikusabb. Tudja, hány diplomácska van a falán? Ne forgolódjon. Tudja vagy sem?
- Nem.
- Kilenc. Jól hallotta. Kilenc bekeretezett oltár az egójának, ami nem baj. Egyáltalán nem hibáztatom érte. Csak meglep, hogy egy nyomorult fénykép sincsen valami élőről vagy Istenről, vagy a Sátánról. Van gyereke?
- Kettő.
- Hát akkor?
- Ez a rendelőm.
- Nem, nem. Téved. Ez egy aréna, ahol én vagyok a gladiátor, fakarddal a kezemben, maga pedig rám támad egy empátiába burkolt harciszekérrel. Minden kedden, pontosan négytől ötig.
- Lajos.
- Ne Lajosozzon. Kérem.
- Mégsem hívhatom Lance Armstrongnak.
- Ez azért, övön aluli volt.
- Igaza van, ne haragudjon. Bocsásson meg kérem.
- Nem, magának van igaza. Egy örök második vagyok.
- Nem úgy értettem.
- Pontosan tudjuk, hogy mi a helyzet. Ne szépítsük a dolgot. Öt éve, hogy idejárok, és még mindig csak ezüst.
- Lajos! Kérem, ne. Tudja, azok a diplomácskák…
- Bocsánat.
- Azokat, mindet online képzésen szereztem.
- És?
- Én vagyok a második. Úgy értem, hogy nem vagyok nyerő. Nem mondom, hogy vesztes vagyok, de nem vagyok menő terapeuta. Maga nem második. Csak a szülei kikúrtak magával. Maga velük harcol, nem a szponzorokkal, meg a többi versenyzővel.
- Azt hittem, hogy maga így direktbe nem mondhat dolgokat.
- Öt év, Lajos. Öt év. Az időnek is véges a türelme.

vi