Nagy Zopán: Közös portré no. I-II, 2002

Aha. Már megint te és a tükröződéseid. Most mit akarsz mégis? Engem? Ugyan, hagyd. Magadra vagy kíváncsi, arra hogy mit mutatok belőled. Egyébként is. Folyton magad keresed bennem. Belőlem is te nézel ki, azt hiszed. Hogy nem te, hanem az az egy? Az az egy néz ki mindenkiből, ami belőled is? Ki volt az, na, ah, nem emlékszem, francba, de muszáj folyton egy híres férfit idéznem, hogy hihető legyek? Figyelj. Nem, nem, most te figyelj. Nézd. Ez vagy te itt. A tükörben, amit a kezembe adtál. Ez meg én a tükör mögött. Egy másik ember, aki tartja neked a tükröt. Vágod? Másik, érted, másik.
Persze most azzal jössz, hogy menekülök folyton, hogy hárítok, meg nem hiszem el, hogy valójában egymás rezdülései vagyunk. Na ugye, tudom, ismerlek. De vajon miért ismerlek? Mert figyelek rád. Nem úgy, mint te rám. Én is önző vagyok, ez igaz. Látod, nem vitatom.
Jó, oké, azért vagyok ideges, mert egy napja nem gyújtottam rá, fogalmad nincs milyen érzés ez. De most rágyújtok, hová dugtad? Emlékszem, hogy itt hagytam egy szálat az ablakpárkányon, most meg nincs itt. Basszus. Ah. Pont most ne idegesíts fel, kérlek. Jó, oké, bocsáss meg. Igazad van, én idegesítem fel magam. De most komolyan, unom már az állandó transzcendens pózt, amiben szoborrá merevedtél. Blablabla. Az van, tudod, hogy eléggé zavar egy ideje, hogy hallgatag tanítványt kell játszanom, de olyat, aki képes felfogni a te nagyságodat, vagy legalább azt felfogni, hogy felfoghatatlan. Nyilván sosem voltam hallgatag, most miért jössz ezzel, nem ez a lényeg. Hogy mióta zavar mindez? Hát régóta. Lehet, hogy mindig zavart. Semmi köze az alázathoz, látod, visszadobod, mindig visszadobod az érveimet. Aztán ha valami van velem, azt mindig a te fejeddel magyarázod meg. Most röhögsz ezen, de így van. Nem, nem akarom végig gondolni kivel is harcolok tulajdonképpen. Egyszerűen csak mi van, ha az én pislogásom nem akkor sűrűsödik, mikor a tied. Mi van, ha az én hallgatásom mást jelent, mint a tied. Fogalmad nincs. Hogy is lenne. Most megint ne gyere azzal, hogy nekem sincs, hogy én is csak folyton magammal vagyok elfoglalva, mert most tényleg, én ezt már nagy ívben. Igen, tudom, kimaradt a tinédzser korom, meg hisztis vagyok. Szerintem hagyjuk ezt az egészet a francba. Minek bámuljuk egymást, ha a szemgolyónk mögött, ugyanaz az univerzum tágul. Te mondtad, oké fogadjuk el ezt, hogy ugyanoda nyit ablakot minden tekintet. Hajlamos vagyok elhinni. Akkor meg mit keresel itt. És én? Menj, aztán nézd magad a fürdőszobatükörben. Vagy egyáltalán, mit akarsz megérteni belőlem. Értsd meg magad, és tudsz mindent.
Tessék? Figyelj, azért hallgatok, mert hallgatni akarok. Nincs mit mondanom. Úgyis bele látsz a fejembe, akkor minek.
Mondom. semmi.
Pfú.
Miért kell mindig veszekednünk? Ezt a hülye cigit is eldugtad. Kösz. Aha, ott a gyufa a konvektor szellőzőn. Köszi.
Szívem. Mit csináljak veled. Szép a szemed, ez van. Tudom, persze az enyém is. Most tényleg egymást mutatjuk folyton? Marha jól esik ez a cigi. Oké, oké, ez az utolsó, esküszöm. Tudom igen, a doki is mondta, hogy harmadik hónapban már ne. Addig se, de most már tényleg ne.

Virág Krisztina