Fotó: Móricz-Sabján Simon

- Egymás hegyén-hátán élnek az emberek, aztán még egy darab muskátlira sincs igényük. Nem hiszem el. Akárhány petíciót aláírattam a közgyűléseken, mind befuccsolt. Pár nyugdíjas, de azok is csak a szájukat húzva. Karcsikám, most mondd meg, olyan nagy kérés ez? Minden évben kertes házak viszik el a pálmát. Mi meg itt poshadunk ezekben a ronda nyúlványokban.
- Aki akar, költözzön kertes házba. Vagy vidékre… Meg hát, itt a park.
- A park, az nem ér semmit, az nem a mienk… A költségvetésből is kijönne. Csak ezek a nyamvadt lakók! Nem úgy értettem, csak hát túl sokan vagyunk ebben a tízesben.
- Szerintem azért vagyunk annyian, mert ennyi lakás van az épületben.
- Csak idén, a következő versenyig. Végigfuttatnánk a hajnalkát a falakon, végig a tizedikig! Még a rekordok könyvébe is bekerülhetnénk! Az erkélyek sarkain azáleák lennének, az eddig előnytelen konyhaablakokban végig egybefüggő, zöld fűszernövények: bazsalikom, rukkola, petrezselyem… a tetőn végig gyepszőnyeg, de igazi fűből ám! Ládákban paradicsom, paprika, kis helyes konyhakert. No meg, ha mindenkinek tetszik, jövőre is.
- Lajos bácsi, gondolatban elköltötte az idei ablakcsere projekt háromnegyedét. Mondja csak, hány éve is lakik itt?
- Lassan harmincöt éve, hogy a franc essen belé! Csak hát ezek a kertészversenyek a tévében…
- Akkor meg miért nem érti meg, hogy erre a panelban nem vevők?
- Gondoltam, csak változnak az emberek…
- Maga sem változik, tíz éve csak könyörög, ahelyett hogy a cigire valót félretenné. Akkor elmehetne azokra a kertészversenyekre.
moha