Fotó: Móricz-Sabján Simon

Nem sok mindentől félt életében. A kivételek közé tartozott az az agresszív ezredes a katonaságnál, aki a legváratlanabb pillanatokban tudta seggbe rúgni az embert, ha elbambult. Na, ott derült ki, hogy nem jó a szeme, pedig pilóta akart lenni.  Az egész az űrhajós históriával kezdődött, aztán leszállt a földre. Nyolc évesen ki tud találni az ember gyereke őrültségeket, pláne az első Holdra szállás után.
Mindig a levegőben képzelte el magát. Mégis a legmagasabb pont, ahova feljutott, az a tető volt.
- Hányan is voltunk, amikor annak idején elkezdtük felhúzni ezeket a rondaságokat? – kutakodott emlékeiben. Talán négyszázadikként kerülhetett ide a városba.
Nem volt szakmabeli, különösebben nem érdekelte a minőség, csak az ebédszünet, meg a jó hideg sör, de az már neki is sok volt, amit itt csináltak. Mára már kétévente elromlik egy-egy dolog, kigyulladnak a falban a vezetékek, mindent felfal a penész, rossz a szigetelés.
Szóval néha feljön és megnézi a dolgokat innen is, mert ha benn van a négy fal között az ember mindent borúsabban lát. Így meg mégis az egész rendszer megvan, működik magától a saját hibáival, veszteségeivel együtt. Látja este, hogy több a fényes ablak, mint a sötét, és akkor megnyugszik. A pilótaságban is ez lett volna a pláne, a tág horizont, uralni mindent a tekintettel, de hiába volt a bátorság, meg a nagy álmok.
A gyerekektől ejtőernyőzést kapott karácsonyra, de ebben a háztömbben is visszanyalt a fagyi, a felújítások miatt iszonyúan magas a közös költség. Pláne egyedül. Eladta hát az utalványt. Talán majd jövőre.

moha