Fotó: Varga Imre

Mindig a füst négerei közé tartoztam. Leszámítva egy rövid időszakot, 8 és 9 éves korom között keményen bagóztam, soha nem dohányoztam. Akkor is azért hagytam abba, mert apám hosszan mesélt nekem a tüdőrákról és nagyon beszari vagyok. Azóta is meggyőződésem, hogy az igazán érdekes dolgokról dohányzás közben beszélnek az emberek, amikor én nem vagyok ott. Már a gimiben is, a fiú WC- ben. Állt a füst és zizegtek a gondolatok. Én meg a folyosón egyedül. Ezért én tudtam meg mindent utoljára. Az persze hihetetlen nagy geciség lenne, ha ezek után tüdőrákos lennék. Mint az egyszeri szerzetes, aki 60 év cölibátus után AIDS-es lett az elfekvőn a vérátömlesztéstől. Szórakozunk, baszkikám? Anyáddal, ha lenne. Mondanám, ha nem utálnám a blaszfémiát. Így, hát nem mondom. De azt azért elhatároztam, hogy ha a mindenható mégis betolja ezt a poént, akkor a kemóra várván elszívok egy szálat a folyósón. Állunk az ágytársakkal, eregetjük a füstöt az orrunkon keresztül és komoly mondatok szállnak.

Mike Modok

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nem voltak agresszívek. Megkérdezték mi kedvenc nótám. Elénekelték. Miért  nem énekeltem - érdeklődtek. Mondtam nekik, hogy nem emlékszem a szövegére. Igazából Margitka szerette nagyon. Megkínáltak borral és azt mondták, hogy eltüzelnék a padot, mert fáznak. Próbáltam felidézni, hány éve jártunk ide Margitkával. Tizenegy. Ő választotta, merthogy innen milyen szép a naplemente. Meg itt mennek el a főúton az elegáns autók és mindig taxisat kellett játszani. Hova parancsolja hölgyem? Az Operába vittem leggyakrabban. Sose mondta el miért. Megkértem őket, hogy ha lehet akkor csak a pad egyik felét tüzeljék el. Azt ahol én ültem.  Átültem Margitka felére, ittam a savanyú bort és néztem a lángokat. Ismeretlen számokat játszottak, táncoltak én meg néztem a naplementét. Még sose láttam ilyen szépnek, mint ma. Azt mondták holnap újra visszajönnek. 

pzs

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Én szemlélődésre kötöttem szövetséget az életben. Van benne valami elegancia. Az előkelő idegen. Jogot ad arra, hogy azt kiabáljam feltartott kézzel: Nem ér a nevem! Ha tudtam, hogy olyan színházi előadásra megyek, ahol bevonják a közönséget, akkor enyhe gyomorgörccsel, fürkészve néztem a biztos pontokat, ahol nem érhetnek el. Ha csak figyelsz nem érted meg. Lehetetlen kimaradni. Rosencrantz és Guildenstern is meg akarta volna úszni. Aztán mi lett belőle. Pokolra kell annak menni, aki lenni akar.

Figyelni a szűrt fényeket, ahogy megfestik az embereket, füstbe burkolózva ülni a padon elképesztően jó. El kéne jutni oda.

hk

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sajnálom, hogy akkor hátat fordítottam neked. Nem tudtam, hogy ez lesz rólam az utolsó kép. Nem mondtad, az orvos sem mondta, a papok ugyan mindig mondták, de Te azt mondtad, hogy amit ők mondanak, az sosem úgy van vagy nem úgy lesz. Szóval szeretném, ha tudnám a megbocsátásodat, de erre most nincsen lehetőség,  „ az élettel nem összeegyeztethető belső szervi funkciók” miatt. Azt hiszem, magamra maradtam, de szeretném, ha tudnád, hogy a szív az egyetlen olyan szerv, amelyik sosem lesz rákos. Ez azért valami. Szerintem.

vi