Fotó: Puskás Erzsi

Idáig együtt mentek. Sok mindenen keresztül. Ha nem is a végcélnál, de fontos ponton álltak meg. Az, hogy itt lepte meg őket a tavasz csak annak fontos, aki kényszeresen kutat összefüggéseket össze nem függő dolgok között. Mégis. Mindannyiuk számára ugyanazt jelentette, ahogyan a pattogzó betontömböknek dőltek, amelyek egyszerre voltak télhűvösek és nyármelegek. Ember nem volt a közelben, de a távolban feltűnt az életre jelentkezve néhány még kopasz fa, ágaikon a szél csapnivaló ízlése szerint elrendezett rongyszürke nejlonokkal. Ebből a távolságból látni ugyan nem lehetett, de érezni már igen a rügyeket. Balra a folyó magas vízállással talán kissé fenyegető volt, de inkább csak a hitvány anyagokból épült, újonnan is lelakott, óvatlanul a partra merészkedő viskóknak. Aztán még egy utolsó szippantás. Mélyen leszívják a füstöt, fürkészik a cigiparázst, mintha az mondani akarna valamit, csak túl halkan. A csikket egy műkedvelő tánckar együttmozgásával tapossák el. Aztán néhány tétova kezdőlépés után egyre határozottban továbbmennek.
hk

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Miután lemásztunk  a családfáról, és a három kismalac helyett már a három muskétás voltunk, de még hiányzott a d' Artangnan, elástunk egy Orion tévét a Duna parton. Megbeszéltük, hogy huszonöt év multán megnézzük mi lesz a műsor, kiássuk a tévét, amit Kudlik Júlia Deltás búcsúja után egészen egyszerűen elloptunk a válófélben lévő szüleink szobájából, jelképezve azt, hogy szülőt választani nagyobb felelősség, mint egyik rosszról az unalmasabbra kapcsolni, főleg ha csak két csatorna van. Azonban nem vették észre, így érzelmi forradalmunk katódcsöves emlékműve inkább vált kellemetlen bizonyítékává a gyermeki akarnokságnak, és csendes mellveregetésnek, belső toporzékolásnak. Ásás után összekapaszkodtunk,  izomból és dacból kisorsoltuk ki marad apuval és ki marad anyuval, mert minket vállalt a felelősség. Azon az estén mindhárman egy szobában aludtunk. Talán az álmunk is közös volt a távirányítóról és színekről a tévében, amit nem kellene elásnunk a Duna szélén. Talán nem ázna el a Lolkabolka, és barátságosabb lenne a mese a Varjú dombról. Ahogy teltek az évek megtaláltuk magunkban d'Artagnant, egy nagy család maradtunk messziről, vasárnap közelről is. És ezt a napsütés is láthatja.
vi

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ülünk a buszon, nézelődünk, mindenki mást lát. A petesejt éppen randevút beszél meg a spermiummal – gondolja a nőgyógyász. Superegó viszi Id-et az óvodába – gondolja a pszichológus. A nőgyógyász és a pszichológus elemeznek, megint hazaviszik a munkát – gondolja az író. Na, ez berakott minket egy sztoriba – gondolom én, az író mellett. Nem bírom tovább, megakarok halni – gondolja a buszsofőr.
Mike Modok