Fotó: Puskás Erzsi

Legyen olyan jó, és állítson be kérem. Ha volna olyan jó, segítsen megdönteni az állam. Szeretném, ha leszeghetném a fejemet, mert nem értem mi folyik itt körülöttem. Nem szeretném nézésemmel jóváhagyni, mozdulatlanságommal megnyugtatni ezeket. Látja? Az árnyékom már tudja. Olyan akarok lenni, mint ő. Ő már érti a lényeget, ő már úgy mozog, ahogyan a Nap fütyül és nem ahogyan a függöny. Ha akar, most legyen a szövetségesem, de döntenie kell hamarosan. Megy le a Nap. A függönyt pedig reggel viszik mosásba, és ki tudja, hogy utána milyen lesz az állapot. Az is lehet, hogy engem innen elmozdítanak, elszoktak ugyanis, mikor módszert váltanak. Ezek azt hiszik, hogy olyankor másként süt a Nap. Na igen, csukott szemmel másként is fog. Pedig csak nézni kellene, hogyan világít az árnyékom.

vi

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Olyan korokban élt, amikben egyszerűen embernek lenni kihívás volt, életével játszott, aki megpróbálta. A közönyösek betonszürke erdejében fától fáig ugrálva próbált túlélni és éppenhogy, de sikerült neki. Manapság májfoltos, kopasz koponyáját simogatva azon csodálkozik, hogy még mindig élni akar, annak ellenére, hogy senki nem kíváncsi se a történeteire, se az emberségre.

A másikat, - fénykorában szép szál vidéki gyerek – sokat használta a sors és ő használta a helyzeteket. Egyszer megérezve a történelem kiemelt pillanatát, Macákról Kotászra magyarosított, és elvégezte levelezőn az orvosit. Onnantól kezdve nem csak érezte, de tudta is, hogy mi a viszonya az emberi testnek a telefonkönyvhöz. Nem rég, - mert minden korban megbecsülik a minden korban készségeseket – megkapta a vitézi rendet. Most azon gondolkozik, maga elé motyogva ízlelgeti, hogy talán a Macák, a vitéz Macák mégis jobban hangzik.

hk