Fotó: Varga Imre

Egy végtelenség óta próbálom elérni a kezét. Látom, ahogy hatalmas ősz szakálla és dús haja lobog a maga keltette kozmikus szélben. Ahogy itt heverek az oldalamon, érzem, hogy valami van a másik kezemben, egy fadoboz húrokkal. Újra nyúlok az öreg felé. A kibontakozó fényben zavar, hogy az a sok kis húsos fiú vagy lány, vagy tán egyszerre mind a kettő folyamatosan engem fixíroz. Szorosan tartják az öreget, aki egyre határozottabban nyújtja felém a kezét, és ahogy végre összeérnek a mutatóujjaink, megszólal a fadoboz a kezemben. Mindent betölt a húrok hangja és hirtelen világos lesz. 

Mike Modok

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Megmondtam neki előre: ha részegen jön a színpadra és elrontja azt a riffet, hát mehet a francba, van még elég együttese, ott játsszon szarul. Felemeltem a kezem, mutatóujjammal ellentmondást nem tűrően a kijárat felé mutattam. Hitetlenül meredt rám, játéka menthetetlenül szétesett, amire szegény hangszer úgy reagált, mintha nyúznák. Elindult kifelé. A közönség, mintha hallójáratainak különösen érzékeny pontját találta volna a tévesztés, felvisított. De nem a borzalomtól. „Vissza! Vissza!” - ordították, én meg az idétlenül levegőben felejtett mutatóujjammal hirtelen rocksztárrá merevedtem. Egy pillanat alatt a siker rabjaivá váltunk. Összeragasztott, és már soha nem eresztett. Hosszú éveken keresztül játszottunk együtt csak azért, hogy meg tudjuk ismételni azt a gyűlöletes pillanatot, amitől idézem: „A kortárs rockszcéna megkerülhetetlen állócsillagává vált” az együttes. De csak ritkán sikerült még a közelébe érni is.

hk

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Jim, Jannis, Kurt! Elegem van ebből az egészből. Most azonnal hozzátok helyre ezt az elrontott mítoszt. Amióta megtettétek, minden harmadik gimis zenekar, minden gitárosa és énekese csak huszonhétig szeretne élni. Már bevetettem a Kodály módszert is, az egész angyali kórus énekel reggeltől estig, de süket fülekre talál odalent. Hamarabb vesznek vadászpuskát a szájukba, mint gitárt a kezükbe, de persze mind a lista tetején szeretne lenni. Tudom, hogy én engedtem meg, hogy meghúzzátok itt magatokat, de egyszer minden lemez lejár, ha értitek, mire gondolok. Azt mondtátok, hogy ki van minden találva, hogy a fiataloknak intő a példa. De mit látok? Itt ez az együttes. Befutnak, minden rádió őket pörgeti reggel délben este, erre mikor megkérdezik tőlük, hogy hova tovább, mit mond az énekes?- „Én egy időgépet szeretnék, hogy visszamehessek huszonhét éves koromba” Miért? –kérdezi a riporter. „Hogy lelőhessem magam”. Értitek? Ezt válaszolta ez az idióta. Jannis fogd a Mercit, amit adtam, és kérlek szépen, hogy vidd el egy körre.

vi