Fotó: Barbay Csaba

A fa és a ház, már a mitikus ködbe vesző kezdetek óta együtt van. Ami baljósan eluralkodó borostyánnak tűnik, valójában a fa gyökereinek zöld továbbhajtásai a falon. A fa nem összeroppantani akarja a házat, ellenkezőleg, hiszen ha az magába roskadna, a felszálló, felhőszerű, gomolygó, szürke por fojtó rétegben telepedne a levelekre. Már csak ők maradtak egymásnak ezen a soron és ennek a tudatában vannak. Azt is tudják, hogy ketten együtt mozdíthatatlanul erősek, a szomszédok pusztulását, és minden ellenük irányuló gyermeteg támadást a legyőzhetetlenek közönyével szemlélnek.

A furgon nem érti. Elméletileg elég lenne néhány üvöltve horkanó gép, pár töltet robbanószer. De a markolók mágikus módon állandóan elakadnak, lefulladnak, belegabalyodnak valamibe, nem érik el a falakat, a töltetek azonnal párásak lesznek, folyamatosan csütörtököt mondanak. Az emberek már sejtik, hogy a növényben és a földben lehet az ok, ami megakadályozza a bontást. Legközelebb méreggel próbálkoznak majd, de alulméretezik az adagot, aztán bombával, mert vörös köd ereszkedik le, a zsigerek veszik át az irányítást. A bomba robbanása után a felszálló, felhőszerű, gomolygó, szürke por fojtó rétegben telepedik a környék romjaira.

hk

 -----------------------------------------------------------------------------------------------------------

A borostyán, ami körbeölel kiírthatlanul, a földszinti dohosság, egy összegyűrt, be nem fizetett közösköltség csekk, a kerületi szaknévsor, amit a polgármester karácsonyi üdvözlete piszkít be, a  felújítási pályázaton nem nyert nyílászárók repedései és nyikorgásai, a titokban felszerelt vízóra, a letagadott utolsó vizelés maró foltjai a lépcsőfordulóban, a  közös közönyösség, az érdeklődő érdekek, a nem a maga dolga, a kérem velem így nem beszélhet, az elmúlt már az este tíz, és a ne üsse bele az orrát, mind elfértek a furgon rakterében. Fél napra béreltem, hogy széthordjam emlékeimet. Tízezer plusz üzemanyag. Minden a gazdátlan macska halálával kezdődött.

vi