Fotó: Puskás Erzsi

Mikor szokunk le erről? 
Unokatesóm, igaz református, és hittantáborban ismerte meg a férjét,  most várja a 3-ik gyerekét.  Mi meg tegnap... a 4-ik körön voltunk túl 9-ig, pedig csak 8-kor találkoztunk, utána meg rövidek... Azt hiszem, egyre kevésbé vagyok büszke erre. 
Kéne ide egy normális függöny! A fürdőszoba is egy hányás. A rongyaimat meg el kéne vinni valami szeretet szolgálatba. Jó, az persze nem ma lesz, de ha már nekem jutott ez-az, adhatok másoknak. Nekem ugye, van miből. Van munkám. Mondjuk megküzdöttem érte. Illetve Apám verte ki belőlem a diplomát, de megszerezni nekem kellett! Franc bele. Rühellem azt a melót, kurvára nem nekem való téma. Meg kéne csinálni a honlapot. Nagy poén lenne, vagy akár több is annál. Kár, hogy nincs rá elég időm. Sosem tudok magammal foglalkozni. Mindenki engem talál meg a hülyeségeivel, én meg azonnal vágjam magam haptákba? Szétcsinálják az életem.  De  nem érdekel, akkor sem teszem Anyámat nagymamává! Őt is én öregítsem? Fáj a fejem. Szar ez a kávé.

bigor

------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

A kávéfőző hangjára ébredt. Eldöntötte, hogy még egy kicsit ellenáll az ébredésnek, köztes állapotban tarja magát. Magára húzta a takarót és illanó álmaiban úgy kutatott, mint tegnap este az a hajlott hátú öregasszony Cirmi után a nyomogatós zseblámpája erősödő gyengülő fényénél. Idegesítette, hogy csak töredékek jutottak eszébe. Elővillant egy gigantikus úszó gyár, ahol feje fölé tornyosulva, dugattyúk, fogaskerekek és csövek kibogozhatatlan rendszerében összekapcsolódó, iszonyú gépek fújtattak. A sorok között koreografált rendben megállva-lódulva gőzmozdonyok szállítottak anyagokat. A szürkéskék munkások egyszerre léptek. Az épület mosdójába tévedt, ahol a csapok csak elgyötört rozsdás hörgéssel reagáltak érintésére. Kinézett az egyik ablakon és az óceán közepén bálna tűnt fel és lövellte fel vizes páráját. Egy suttogó, rekedt hang egy kihalt konyhába vezette, ahol magukra hagyott olajos serpenyők sisteregtek. Képekkel el volt látva, de hol a történet? Mi rendezi ezeket egybe? Mi a veleje? Magát megadva felkelt, sóhajtva nyúlt a kávéért.

hk

------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

Mára már senki sem emlékszik, hogy ki és hogyan és hol. A miértje pedig legalább annyira jelentéktelen, mint egy vezető politikus bocsánatkérése. Nincsenek az akadémián erre kiválasztott, megfizetett, volt és/vagy jelenlegi szeretőkből összepapírozott férfiak és nők, akik kutatnák, hogy honnan ez a nagy homály. A jelenség, ami az élet minden területét kezdi átszőni, csupán zabigyereke valamelyik istenségnek vagy ajándéknak szánták, amit még nem sikerült megértenie az emberiségnek? Lehetséges, hogy a többi része még a dobozban van? Igazából a homály az kétkomponensű. Nem fizika, nem biológia, kivétel akkor, ha hályog, nem is testnevelés és nem is ősmagyar, hiába a népszerűsége bizonyos rajongói körökben. A homály nem válogatós. Lehet édeskés, keserű, habos, párás, szívmeleg, fekete és rózsaszín. A homály tulajdonképpen egy abortált szivárvány, ami életben maradt, mert mindenki keblére emeli. Van, aki csak pár percig, van, aki egy életig. És vannak olyanok, akik vesznek neki egy házat, vagy egy mozijegyet. 

vi

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A reggeli felkelés leginkább ahhoz a lelkiállapothoz hasonlítható, amelyben Ázsia távoli sivatagjai közepén misztikus vallásokat alapítottak egzaltált és gyenge idegállapotú emberek. Mert mi mást lehet tenni a napnak abban a szakában, amikor minden homályos és valószerűtlenül bizonytalan, mint szenvedni a saját neurózisunktól. Ezen a lehangoló testi gyötrelmen egyedül a reggeli kávé fanyar illata enyhít valamicskét és az a gyűlölet, amelyet azok iránt érzünk, akik még ilyen embert próbáló pillanatokban is képesek élettelien tenni-venni, és bosszantó önteltséggel hirdetni: ha korán kelsz, aranyat lelsz. Ez egyszerűen rettenetes.

má