photo by morpho

Abban semmi meglepő nem volt, hogy késésben voltak, ahogy abban sem: idegességében fegyvert rántott, mivel utálta, ha lemarad az első felvonásról, ahol fény derül arra, miért is kell szinte mindenkinek meghalnia majd a harmadikban.  Mert nincs bosszantóbb, mint amikor a néző nem érti az összefüggéseket, és a halál van annyira komoly dolog, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni az előzményeket.

Az a szerencse, hogy sosem indult el úgy az operába, hogy ne lett volna nála pisztoly, mert nincs még egy olyan műfaj, amelyben annyi lehetetlen fordulat esik meg, mint ezekben a zenés darabokban. Valahogy meg kell védenie magát az embernek megvadult tatár hordáktól, felbőszült féltékeny férjektől vagy magától a hisztérikus Lady Macbethtől.

Ugyanis operába járni nagyon veszélyes.

má 

------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

Kérem, én egy olyan cégnél dolgozom, ahol nem csak az utasnak vannak jogai.  Benne van az üzletszabályzatban. Nem inzultálhat, nem utasíthat, hogy lehetetlen utakon menjek. Az előző annyira bunkó volt, hogy ki is raktam. Mindenesetre ezt a mostanit határozott megkönnyebbüléssel fogadtam. Azt mondta, érdekli üzletszabályzat. Odaadtam neki, böngéssze kedvére. Amikor visszaadta a füzetet át volt satírozva a fedlapja, és észrevettem, hogy kitépett belőle lapokat. Aztán hirtelen előrenyúlt, és kivette a kesztyűtartóból azt a fegyvert, amit a cég adott nekem önvédelemre. Rohadtul erőszakos lett. Olyanokat mondott, hogy: „Nagyon nem véletlen, hogy én ülök itt hátul. Én hozom a szabályokat. Ha nincs igazodás, akkor megtörés van. Tudatosítsd inkább magadban, hogy nekem van hatalmam. Neked nincs. Miért nincs? Mert egy senki vagy.” Hirtelen nem lett más választásom, mint akarata szerint és az ésszerűség ellenében venni egy 180 fokos fordulatot. Most egyenletesen gyorsulva haladunk a forgalommal szemben.

hk

 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

Íme gyerekkorom óta legjobb cimborám, Louie. Mókás egy fickó, nem? Nem, nem a vezető (az én volnék), hanem az eszelős manus a hátsó ülésen, vaktöltényes pisztollyal a kezében. Az ideges álarc mögött titokban robbanni készül a játékos kisgyerek visító nevetése.

Épp egy jelmezbálba tartunk. Miss Johnson kedvében szeretne járni, és persze az idegen járókelőkében, mert minden utcában van egy szerencsétlen, aki jajveszékelve rohan a legközelebbi fülkéhez, hogy a rendőrség számát remegő ujjaival tárcsázhassa.

A múlt hónapban országos cimborám három bírságot is összeszedett, közszeméremsértésért, közösség elleni izgatásért és megtévesztésért. Elmondása szerint van félretett pénze a hóbortjaira, és amint azt a melléket ábra is mutatja, ismét jó mélyen a zsebébe kell nyúlnia a ma esti produkció után....Hányszor megintettem, hogy legalább előre bejelenthetné...! Azzal védekezik folyton, hogy akkor elveszne az egésznek az izgalma.

A színjátékot persze folytatjuk a bálban. A szereposztás a következő: Louie a pszichopata gyilkos, én pedig a vakmerő áldozat, aki egy óvatlan pillanatban kicsavarja a kezéből a fegyvert, a dulakodás közben egyszer a levegőbe röpül egy „golyó”, a második Louie-t találja el... ezután agonizálva, nyivákolva a földre zuhan, és elharapja művérkapszulát. Azt mondja, ez a tuti recept Miss Johnson meghódítására. Most épp ezt sziszegi: „A következő saroknál állj meg, te nyomorult!” 

Moha