Disznótor
Fotó: Fecher Ágnes
Csodáltam az Öregben, hogy hajnali 4 órakor tök részeg volt. Láttam este lefeküdni, tehát nem arról volt szó, hogy lábon kihordta az előző napit. Nagyon korán fel kellett kelnie ehhez, mert eléggé bírta az alkoholt, nem úgy volt, hogy jó reggelt, egy pálesz és már dülöngélünk is. Azért komolyan tenni kellett. Ahogy kinyitottam a szemem az elviselhetetlenségig felfűtött házban, amit még tetéztek is a kötelező dunyhával - egész éjszakára garantálva a kiszáradásos, hőgutás forgolódást - láttam, hogy az Öreg már részeg. Állt ott, görbe lábaival, kezében a kiköszörült böllérkése, és szinte hullámzott. Ezt idd meg kisfiam, nyújtotta felém a rettenetes illatokat árasztó pálinkáspoharat. Idd meg és alhatsz tovább. Na persze. Úgy pattan fel az ember szeme, mint a kakukkos óra az Öreg falán, ami egész éjjel nem állt le, elviselhetetlenné téve az amúgy is iszonyatos forró, horkolós, idegen környezetet. Ez a lökés aztán lavinaszerűen elindította a folyamatokat. Jöttek a vicces emberek a szomszédból, a félig ismert rokonok, visított a disznó, bűzölgött a konyha a mosott béltől, a vértől. Hat óra magasságában mindenki talaj részeg, percenként forgatják a disznót a perzselő alatt, mert fordulónként pálinka kötelező. A bunkóviccek versenyt percenként újabb győztes viszi el, és folyamatosan hányingered van a zsírtól, a gyerekként még megterhelő alkoholtól. Az Öreg meg hullámzik a tömeg felett, és minden a helyén van. Ez a részeg sokadalom, a totális lepusztult káosz szinte tökéletes precizitással végzi a dolgát, megismételhetetlen kolbászok, hurkák, gyönyörűk (az egy hurkaféle, városi barátom) hagyják el a vérmocskos kamrát, mennek a füstölőbe. Tökéletes pecsenyék, sohatöbbéilyetnemeszem töltött káposzták fröccsennek a tányéromba. És a vége egy forgó, rosszullétes határélmény. Az Öreg mindent lerendezett, az elejétől a végéig pontosan ugyanolyan részegen.
Múlt héten városi barátom felhívott, hogy csináljunk disznóvágást, van egy romantikája, majd hívunk böllért. Persze.
Mike Modok
Hajnalban álmosan dülöngélni a havas udvaron sem nem vicces, sem nem kellemes. Ámbár a fények bizonytalan pislogásában a ház és az ól mintha lassan ráomlana a gazda kótyagos lépteire, és ebben van valami felemelő. Körbejárják a hókupacokat, miközben gondterhelten dideregnek a gondolatok. Minden kusza és homályos. Mint a hagymás sült vér. Senki sem akarja sült vérként végezni. Még akkor sem, ha nincs annál finomabb. A piros vér a fehér havon igazán megindító látvány, azonban a visítás elkeserítő. És mi mást lehet tenni ilyen lelkiállapotban, mint önfeledten enni? Hiszen végül úgyis mindannyian sivalkodva és a torkunkban a késsel végezzük.
má
- Na gyere, 5 óra van! Mennünk kell!
- Jól meggondoltad ezt? Minden szempontot figyelembe vettél?
- Elég! Nem fogom hagyni, hogy egy disznó, vagy sertés, vagy tökmindegy mi, de megmondja nekem…
- A sertés és a disznó szinonim szavak. A szakirodalom általában a sertés szót használja. A wikipédián olvastam.
- Hú de baromi tájékozott vagy! Mond csak, a véres hurkáról is olvastál valamit?
- Te tudod, hogy a disznó egész magas intelligenciával rendelkezik és jó szaglása miatt szarvasgomba keresésére kiválóan használható?
- Elég ebből ennek most vége van! Vége van és kész! Meghíztál! Érted? Azt olvastad, hogy a „hízott sertés” a már kihizlalt, vágásra érett sertés? Tudtad például, hogy a legnagyobb tömegű magyarországi sertés 2013 áprilisában 600 kg súllyal a Bélának nevezett lapály kan volt?
- Nem, de azt igen, hogy a disznónak kulturális jelentősége vagy szimbolikus szerepe van számtalan művészeti alkotásban! Közismert példák erre George Orwell Állatfarmja,William Golding A legyek ura című regénye vagy a Kispál és a Borz együttes sok dalszövege, de ide sorolható a Pink Floyd együttes Animals című lemeze is, ami után az együttes kabalaállata a disznó lett! A disznó, vagy inkább malac a gyerekirodalomban, mesefilmekben is gyakori szereplő, a legismertebb ilyen karakter talán Milne Micimackójában Malacka, filmben pedig például Babe.
- Nem vitatkozom veled! Olvasd el ezt, aztán utána érvelj tovább: http://www.muut.hu/?p=6024
- Igazad van, menjünk..Disznósajtot is szoktatok csinálni?
(morpho)
Felhasznált irodalom: András László: Mikor van vége, Wikipédia
Józsi bácsi soha nem ment sehova a malac nélkül. Akkor még Józsi volt, bácsi nélkül, és nagy tervei voltak az életre. Aztán jött a Mari, aki mindig hazakísértette magát a káposztáskertből, és addig nem tágított, amíg a „Józsikám drága” szó szerint be nem adta a derekát. Józsi egy este a malacot vitte az erdőszélre gombászni, aztán amint lehajolt, nem állt fel többet. Valami „belenyilallott” neki, összerántotta, és nem engedte kiegyenesedni. A Mari meg pont arra kóválygott a kapálás után, mert a rengeteg csapadék mindenkit kihajtott a kiserdőbe egy kis gombástojás reményében. A tyúkok sok tojást adtak a nyáron, az öregek úgysem győztek annyi tésztát gyúrni, bundás húst sütni, a fiatalok meg nem vitték ki a maradékot a piacra, olyan keveset lehetett kérni értük. De a Mari nem gombát talált, hanem a Józsit összegörnyedve, meg mellette a malacot. Az állat mentette meg: melegen tartotta, nyalogatta az arcát, és hangos röfögéssel nyugtatgatta a gazdáját. A zsába lassan múlt el, a Józsi meg beleszeretett a Mariba. A malac aztán sorban úszta meg az újévi mészárlásokat, szép nagy disznó lett belőle. Józsi bácsi el is látja minden földi jóval. Többel, mint a Marit annak idején. „Nem csoda, ha megszökött a némber” – mondogatja Józsi bácsi. „De megyek, megkeresem, csak végzek a disznóval.” Így hát Józsi bácsi minden évben felkészül. Korán kel, pálinkát kortyol, vizet forral, kést élez, böllért és vendégeket hív. Utóbbiak soha nem jönnek. Tudják, hogy felesleges. Csak a böllér jelenik meg egyre halványabb reménnyel, hátha megkapja a jelet. De a forgatókönyv kis eltérésekkel minden évben ugyanaz: Józsi bácsi kiszalad/kiballag/kibotorkál az udvarra, ordítozik/oda-oda kiált/elcsukló hangon beszél a disznóhoz, várakozik, sóhajt egyet, majd hazaküldi a böllért egy sovány borítékkal. „Majd jövőre. Úgyis megvár a Mari” – suttogja maga elé révedve.
Pihe
- A kommenisták a disznók fiam, nem a Bodri. A pajta mögé is szórtál elég sót?
- Igen, apám. Sőt a kertet is felszórtam.
- Akkor a vetésünk oda.
- Úgy van. De emlékszik tavaly megbeszéltük, hogy az idén jobban figyelünk a részletekre.
- Ügyes vagy fiam. Anyád büszke lenne rád.
- Mondja, apám… meddig játsszuk ezt? Úgy értem, hogy én már huszonöt múltam és kellően utálom a kommenistákat.
- Itt álltam pont. Akkor is. A Bodri ükapja a…
- Akit szintén Bodrinak hívtak.
- Úgy van. Az is Bodri volt. Az meg pont ott állt, ahol a Bodri most. Kiköpött Bodri ez a Bodri. Jó kan volt. Tenyészkan. Nagy sonkák, okos szemek. De ezek a…
- Mocskok…
- Azok elhajtották. Rúgták a farát, húzták a fülét. Én meg csak…
- Csak ott állt. Mert nem tehetett semmit sem.
- Úgy van. A kommenista disznók. Itt hagytak minket élelem nélkül. És miért? Miért?
- Egy nyomorult ipszilon miatt. Annyit mondott, hogy…
- „Ilyen névvel csak kibír egy enyhe telet.”
- Ezt mondta. Csak sokkal kegyetlenebbül. A térdig érő hóban. Ilyen névvel. Anyád könnyei felolvasztották a befagyott kút vizét.
- Tudja engem mi zavar? Az, hogy elbaszunk egy vagon pénzt a sóra. Hogy csináljuk ezt az antikommenista betlehemet. Hogy mutogatjuk a Bodrinak a nagy semmit. Láttam a tévében, hogy tetszettek volna forradalmat csinálni.
- Hát fiam. Felnőttél.
- Fel.
vi
- Józsi bá, nem öltük meg mi ezt már egyszer? – kérdezi az ifjabbik Béla, és teljes joggal, hiszen szegény jószág feje már rég a hátsó udvaron felállított kondérban fő a zsíros, habzó vízben. A kavargó, sárgás abáló lé lebegteti a fejet, néha felbukkan az orra, mintha saját testéből készülő sült illatát érezné meg.
- Én má’ nem tudom fiam. – feleli Józsi bá, és tényleg így van, hiszen a hajnali háromkor elfogyasztott tetemes mennyiségű pálinkák mindenkinek az elméjét összezavarják. Az idősíkok egybeborulnak, nehéz szétszálazni, hogy mi történ két órával, tegnap, vagy akár egy évvel ezelőtt.
Így hát, a halvány derengésben az asszonyokat hátrahagyva, némi bizonytalankodás után kezdik követni az elmosódott kontúrú, természetével ellentétben macskamódra osonó állatot, aminek még a lehelete sem látszik. Hogy-e jelenséget a természet, vagy a zavaros agy láttatja különlegesnek, Józsi és Béla részéről nem mérlegelendő, hiszen a részletek iránt már nem érzékenyek.
Egy rendes körútját a bányató mellett kezdő vadász beszámolója szerint holttestük egy kör alakú lékben lebegett, fejük mint nyárról ottfelejtett bóják, elő-előbukkantak a jeges vízből, mintha holtukban is levegőt akarnának venni. A parton kusza, nehezen olvasható jelek, két ember és egy tündeléptű disznó semmibe tűnő nyomai.
Halotti toruk menüje nem is volt kérdéses.
hk
Igazán nincs okom haragudni rá. Az élet ajándék bárhova is vet a sors, bármilyen bőrben, alakban érkezünk is a Földre. Szerettem, hogy sokan voltunk, a nagy családot, anyám, testvéreim közelségét, a biztonságot. Száraz ágy és meleg fedél mindig volt felettünk, és ha úgy tartotta kedvem naphosszat filozofálhattam az önbeteljesítő jóslatok és az eleve elrendelés megalapozottságáról vagy a "mindenki a maga sorsának kovácsa" felhatalmazó elmélet létjogosultságáról. Napról napra szépen fejlődtem testben és lélekben ebben az ideális környezetben, irigység, versengés és karriervágy nélkül. Miért is vágytam volna többre, mikor mindig éreztem, hogy célja van az életemnek, értékes és fontos vagyok mások számára, s ha nem is tudtam sokáig mi vár még rám a jövőben, biztos voltam benne, hogy minden úgy lesz, ahogy az nekem és a gazdámnak a legjobb.
Most itt a gazda. Engem szólított. Pár perc, azt mondta és menni kell, készüljek.
Felkészültem. Látom már az életem értelmét. Mint könnyű lelket felkap a végzet és beolvadok a táplálkozási lánc örök körforgásába. Része leszek én is, te is…
Ja, te nem!
BSZ
