Fotó: Barbay Csaba

Cápaharapást szőrével, a véletlenek sorát pedig tudatos tervezéssel lehetett volna túlélni. Sokkal kellemesebb lett volna mindkettőnknek. Nekem vasárnap délben nem kellene nekrológot írnom a városi lap hetedik oldalára, ráadásul a legtöbb pénzt nálunk elköltő hirdető unokaöccséről, aki még most is élne, ha nem lenne halott. Gondolom neki sem lehet túl kellemes. No nem azért mert halott, hanem mert nincsen mit írni róla, leszámítva azt a csekélyke izgalmat, ami egész életében egyszer történt meg vele, hogy megette egy cápa. Unalmas művészeti tevékenysége kimerült egy montázsban vagy tudom is én, hogy miben, amit titokban vett meg a saját anyja, ezért el kellett ajándékoznia a helyi idősek otthonának. A kép kétség kívül jó helyre került. A magukról már ritkán tudó aggok, órákon át bámulták a kompozíciót, próbálták értelmezni, vagy csak az volt a folyosó legjobban temperált része. Az ápolók unalmukban végre eljutottak az összes nővérke bugyijába oda és vissza. Mindenki nyugodt volt. Kivéve a félkegyelmű montázsolót, aki a titkos rajongótól kapott összegből pont oda tudott elutazni, ahol derékba harapták karrierjét. Nem maradt utána semmi más, csak egy üres hely visszafelé a turista osztályon, egy bűntudatos anyuka, a kép a falon, pár orgazmus a mosókonyhában és az ebédliftben, illetve az én felmondásom. Egy senkiről nem lehet nekrológot írni becsülettel. 

vi

 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

- Mr Robinson, remélem nem zavarom a munkájában. Tudja, a  feleségem rajong a műveiért. Esetleg egy autogramot, ha..., de előbb feltennék önnek néhány kérdést. Megengedi?
- Természetesen, Mr... Mit is mondott, hogy hívják? 
- Ugyan, kérem. Tehát ön Mrs Robinson halálának estéjét a lovászfiú elmondása szerint Mrs Piggy házában töltötte a tengeri akvárium tisztításával. Továbbá azt is tudjuk, hogy a bal karján látható sérülés Mrs Piggy macskacápájának harapásnyoma, melyeket egy olyan hattyúhájból készített kenőccsel kezelt le a hamisított gyémántokkal kereskedő özvegy, amit azok a betlehemi királyok hoztak egy indiai Siva szentélyből, akik tévedésből követték a Magicforest játékkereskedés emblémájaként, a vállalat székházának homlokzatára erősített 12 ágú facsillagot.
- Igen, ez pontosan így volt. 
- Tudja Mr Robinson, egy dolog sehogy sem fér a fejembe. Hogyan kerülhetett a fürt szőlő, és a ruhacsipesz az elhunyt ruhájának bal zsebébe úgy, hogy egyik sem volt kockára vágva, holott önök, volt nejével sikeres, konyhai késeket forgalmazó vállalkozást vezettek? 
- Nézze felügyelő úr, nekem ezt a munkát most sürgősen be kell fejeznem. Mit is mondott, hogy hívják? 
- Ugyan, kérem.

bigor

 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Vannak egyenlők és egyenlőbbek.  Vagy valahogy így. De most hagyj, mert másik mesét olvasok. Estit. Nem, nem a disznókról. Az ólomkatonáról. A szerelméről. Szerintem is lúzer volt. De ez most mellékes. Jó, lapozzunk. Az öreghalász és a tenger. Hogy a nagyhal megeszi a kishalat? Mi van? Akkor legyen a hattyús sztori. Persze, értem. Ez meg kirekesztő. Piszkos Fred? Valóban, késsel a hátunkban nem rohangálunk. Tudod, bonyolult egy emberke vagy. Egyik történetet sem szereted hallgatni. Mi lenne, ha festenél inkább?  Hogy ezzel a névvel nem lehet. Ilad Rodavlas. Szerintem nem rossz. Tudod mit, fordítsd meg. Úgy jobban cseng. 

L._Cat

 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

Azt hiszem, ez nem a legjobb napom. Reggel leejtettem a teafőzőt, ami behorpadt, és a teteje eltörte a járólapot. A teafilter kiszakadt, a citrom kicsúszott a kezemből és begurult a sarokba. Égi jel, gondoltam, meg nem is volt kedvem bemászni érte, így inkább kakaót ittam. A fogkefém lemerült használat közben, aztán borotválkozáskor megvágtam magam. Rájöttem, otthon semmi sem sikerülhet, így elindultam az építészeti kiállításra, de pechemre útközben beugrottam a haveromhoz megkérdezni, van-e kedve velem tartani. Kedve volt, de ideje nem, mert éppen a szanaszét gurult kristálycsillár darabjait próbálta összeilleszteni, mielőtt a felesége hazaér – ő vigyázott a gyerekre. Na, jó, picit segítettem neki, de a helyzet csak rosszabb lett, leléptem. A kiállításhoz már nem volt elég időm, így benéztem a piacra az újévi malacért – felezett nem volt, de nem baj, úgyis sokan leszünk rá, majd pár órával előbb kezdem a sütést. De nem mertem még hazamenni, ezért beültem kávézni a kedvenc helyemre, mikor hívott a filmnepperem, hogy a Cápa 1,2,3 és a Cápa bosszúja helyett, csak egy zs kategóriás paródiát tudott megszerezni sos, így ki kellett találnom valami új frappáns ajándékot az unokaöcsém újévi szülinapjára. Pont az Opera mellett kávéztam, gyorsan döntöttem - állat, állat, víz, víz - a srác így inkább A hattyúk tavára kap két jegyet. Meg is vettem, ha nem jön be neki, majd elviszem lovagolni vagy az építészeti kiállításra, mit tudom én! Közben a haverom felhívott, hogy kész a csillár, lepasszolta a gyereket, jönne malacot sütni. Úgyhogy hazarohantam. Most itt vagyok a lakásomban, teljes a fejetlenség, és sehol sem találom a nagykést!

pihe

 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

Az egész onnan indult, hogy a nagykocka elhatározta, hogy állatkertet fog üzemeltetni!

Mikor elkezdte, csórikám, akkor még nem gondolta, hogy ennyi problémán kell keresztülverekednie magát és a végén el is megy a kedve az egésztől. Első körben kibérelt egy üres műtermi tárgyasztalt, mert úgy gondolta, hogy azon lehet legjobban átlátni a leendő parkot. Aztán behozta a disznót az ólból, meg a lovat az istállóból, hogy mégse a tök semmire kezdjen ketreceket, meg madár röpdét építeni. A terület kijelölése viszonylag egyszerűnek tűnt, egy tankcsapda (normandiai gyűjtés) és egy halom ágyúgolyó 1552-ből elégnek látszott a védelmi vonalakhoz. Simán indult minden. Talán túl simán is. Az első problémát Csicsmann György Ausztráliába emigrált halbiológus okozta, még 2007 júliusában. Mindenáron az állatkertnek akart ajándékozni egy tigriscápa állkapcsot. A nagykocka hiába mondta, hogy ez nem múzeum, Csicsmann úr kötötte az ebet(cápát) a karóhoz, így végül a nagykocka belement az állkapocsba, de csak azzal a feltétellel, hogy Csicsmann úr élő állattal is szolgál. Így került az állatkertbe Gedeon, a hattyú, aki akkora Star Wars rajongó volt, hogy rádumálta a nagykockát, hogy vegye pártfogásába, a lassan rozsdásodó Grievous tábornokot, aki egy hegyikristály tetejére fagyott a 3. epizód óta. Amikor azonban Csicsmann úr megtudta, hogy a tigriscápa állkapcsát egy csipesszel támasztották ki, váratlanul megjelent a tárgyasztalon, és egy késsel alattomos módon hátba szúrta a nagykockát…

Itt tartunk most.

(morpho)

 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Csak miután elloptuk a Természettudományi Múzeum legrégebbi cápájának a fogsorát, derült ki: a cél az árnyék kiiktatása. Szerinte ez tesz tönkre mindent. Akkora őrültség volt, hogy csak lelkesedni lehetett iránta. Igaz a porcelán malac bizonyult a legmakacsabbnak, mert a fehér kockából kinyúló kéz árnyékára egyszerűen rátolta a kirakott Rubik-kígyót.

- Ez nem csalás? – érdeklődtem.

- De az – mondta – azonban vagy ez vagy az árnyék.

Többet nem kérdeztem, hanem szó nélkül helyeztem el a giccses hattyút a fogsor mögé, hogy a fehérsége magára vonja a tekintetet, nem pedig a muzeális értékű csontváz asztalra vetülő fekete árulására.

Igaza volt. Végül is, ha nem bujkálna arcunkon az elmúlás félelmének rémes árnya, a gyerekkorunkba kapott ólomlovacska hiábavalósága sem tűnne olyan rémisztőnek.

má